Lányokra szabott mérnöki pályaorientációs program indul
Idén, a műszaki pályaorientáció iránt elkötelezett Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) a tagvállalatai bevonásával az általános- és középiskolás lányok számára indít ingyenes, élményalapú programot, aminek keretében a fiatalok közvetlenül megismerhetik és saját élményeket szerezhetnek a női mérnökök munkájáról. A március 8-án induló „Női mérnök leszek” elnevezésű kezdeményezés célja, hogy minél több – 12 és 18 év közötti – lány kaphasson valós képet a mérnöki karrierekről, életpályákról, hogy továbbtanuláskor reális alternatívaként tekintsenek a műszaki felsőoktatás által kínált lehetőségekre.
Az már a Szövetség tavaly év végén közzétett, országos, reprezentatív, a 11. osztályosok továbbtanulási terveit felmérő (a SOTE PhD hallgatója, Becsei Lilla által, az EJMSZ közreműködésével készített) kutatásból kiderült, hogy a lányok hiába teljesítenek jól a műszaki-és természettudományos tantárgyakban, mégsem a mérnökség jár a fejükben, amikor a jövőjükön gondolkoznak. Magasabb proszociális érzékük miatt sokkal közelebb érzik magukhoz az orvosi, egészségügyi pályákat. Ennek azonban sokszor az az oka, hogy alig, vagy egyáltalán nem tudják, hogy valójában mivel foglalkoznak a mérnökök, mennyire sokszínűek a mérnöki szakmák, illetve – kis kivétellel – élő emberi példa sincs előttük, egy olyan női mérnöké, akinek a karrierje alapján el tudnák képzelni magukat műszaki területen.
Annak érdekében, hogy ezen a helyzeten változtatni lehessen, az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elindítja az általános- és középiskolás lányok számára szabott Női mérnök leszek programját, amelynek keretében az EJMSZ tagvállalatainál dolgozó női mérnökök – a céglátogatással egybekötött program keretében — látják vendégül a hozzájuk érkező fiatalokat. Ők kalauzolják körbe az érdeklődő lányokat a munkahelyükön és közben részletesen beavatják őket a napi feladataikba, munkájuk érdekes kulisszatitkaiba, az előttük álló karrierlehetőségekbe. Továbbá ezeken a találkozókon az olyan, sokakat foglalkoztató kérdések elől sem térnek ki, hogy mennyit lehet keresni az ő pozíciójukban, mit kellett elsajátítaniuk ahhoz, hogy sikeresek legyenek a saját területükön. Arra is őszinte válaszokat adnak majd, hogy milyen férfiakkal dolgozni és mi motiválja őket a munkában, valamint hogyan egyeztetik össze munkájukat a magánélettel.
A teljesen szabadon választható, ingyenesen igénybevehető, de regisztrációhoz kötött „Női mérnök leszek” programra a pályaválasztás előtt álló lányokat természetesen elkísérhetik – a gyengébb nemet képviselő – szüleik, tanáraik is. A Szövetségen belül ezt a kezdeményezést a Balluff-Elektronika Kft., a Diehl Aviation Hungary Kft., az Emerson Automation FCP Kft., az Emerson Process Management Magyarország Kft., az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt., az Ericsson Magyarország Kft., a Güntner-Tata Kft., a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., a MÁV Magyar Államvasútak Zrt., a MÁV-Start Zrt., a MOL Nyrt., az MVM Zrt., az NI Hungary Kft., a Robert Bosch Kft és a Sensirion Hungary Kft. hívta életre és már lehet is hozzájuk jelentkezni a www.ejmsz.hu/noimernokleszek oldalra kattintva.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Több lányt az informatikába: sokszor a tanárokkal és a szülőkkel kell küzdeni 4 hete
- A BME idén is számos programmal várja a pályaválasztás előtt álló fiatalokat 4 hete
- Ezek az új szakmák és szakterületek ígérnek magas jövedelmet a közeljövőben 1 hónapja
- Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja 1 hónapja
- PREXA 2024: elindult a nevezés 2 hónapja
- A daganatos sejteket és a klímaváltozást kutatják a Nők a Tudományban Kiválósági Díj idei díjazottjai 3 hónapja
- Túl kevés a hatósági munkaügyi ellenőrzés? 3 hónapja
- Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével 3 hónapja
- Sztaniszláv András lett a világ egyik legnagyobb PR-szervezetének vezérigazgatója 4 hónapja
- Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára! 4 hónapja
- Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá az NGM és a Joint Venture Szövetség 4 hónapja