Mától tilos vendégmunkást alkalmazni az állami szektorban
A hétfőn megjelent rendelet azonnal hatályba lép.
A hétfőn megjelent Magyar Közlönyben található az a rendelet, mely szerint "Magyarország területén beruházás megvalósítása céljából kiállított munkavállalási célú tartózkodási engedély, foglalkoztatási célú tartózkodási engedély, valamint vendégmunkás-tartózkodási engedély alapján történő munkavállalás céljából vendégmunkással nem hozhat létre foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt a Kormány, illetve a Kormány tagja irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv, valamint a költségvetési szerv irányítása, felügyelete alatt vagy fenntartásában álló, az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv. Továbbá olyan gazdasági társaság, amely felett az állam közvetlen vagy közvetett többségi befolyással rendelkezik.
A gazdasági társaságoknál „nyomós indok esetén” a kormány által kijelölt személy az illetékes miniszter kezdeményezésére mentesítést adhat a tövény alól.
A rendelet április 9-én azonnal hatályba lép.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- EU-s minimálbérrel és munkavédelemmel kapcsolatos törvénymódosításokat fogadtak el 2 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 4 hete
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 1 hónapja
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- 123 ezer ukrán menekültnek van már munkája ebben az országban - így adják vissza a nekik nyújtott segítséget 2 hónapja
- Égető dilemma: honnan lesz 300 ezer új munkavállaló Magyarországon? 2 hónapja
- Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center 2 hónapja
- Így lesz minőségi munkaerő: üzleti fórum német cégekkel Debrecenben 3 hónapja
- Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások 3 hónapja