kapubanner for mobile
Megjelent: 6 hónapja

Mi jelenti a legnagyobb kihívást a kis cégek számára?

Az MBH Bank felméréséből kiderül, hogy a vállalkozók egyre nagyobb arányban használnak digitális csatornákat.

Továbbra is az energia- és alapanyagárak változása, illetve a turbulens gazdasági környezet jelenti a legnagyobb kihívást  a magyar mikro- és kisvállalkozások számára - közölte az MBH Bank reprezentatív felmérése alapján csütörtökön az MTI-vel. A kutatásból kiderül, hogy az inflációs nyomás enyhült tavalyhoz képest: idén a vállalatok közel felének (49 százalékának) jelentősen, 39 százaléknak pedig kismértékben nehezítette meg az infláció a működését. Egy éve még a cégek 61 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az infláció miatt nehéz helyzetbe került a vállalkozása. A legkisebb cégek számára a legnagyobb kihívást továbbra is a magas energiaárak jelentik. A vállalkozások 27 százaléka ezt jelölte meg első helyen a tavalyi 24 százalék után. A bizonytalan gazdasági környezetet 17 százalék tette az első helyre, míg 2022-ben 18 százalék. A cégek 15 százalékának az alapanyagárak növekedése jelentette a legfőbb kihívást, az egy évvel korábbi 20 százalék után.

A kihívásokra adott válaszok sorában az előző évhez képest 17 százalékponttal többen (42 százalék) jelölték meg, hogy új piacok nyitásában vagy üzleti bővítésben gondolkodnak és 23 százalékról 38 százalékra emelkedett azon cégek aránya, amelyek a működési költségeik csökkentésével igyekeztek ellensúlyozni az infláció okozta negatív hatásokat. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy az áremelés, illetve az ügyfélkör szélesítése a magas árszint megtartása mellett már kevésbé jellemző vagy lehetséges megoldás, mint 2022-ben. Az MBH felméréséből kiderül, hogy a költségcsökkentés egyik lehetséges eszköze a digitális átállás: a vállalkozók egyre nagyobb arányban használnak digitális csatornákat.

A megkérdezettek háromnegyede (77 százalék) igénybe vesz elektronikus banki szolgáltatást, az előző évi 55 százalék után, és a cégek több mint a fele (54 százalék) használ elektronikus számlázó programot, ami 7 százalékpontos éves növekedés. "A kutatási eredmények megerősítettek minket abban, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt érdemelnek azok a digitális megoldások, melyek túlmutatnak a hagyományos banki szolgáltatásokon" - idézte a közlemény Illés Zoltánt, az MBH Bank mikro- és kisvállalati üzletfejlesztésért felelős ügyvezető igazgatóját. Az MHB Bank novemberben készült reprezentatív, országos felmérésében 1419 mikro- és kisvállalkozó vett részt.

 

MTI

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy munkás halála miatt felfüggesztett fogházra ítéltek egy ügyvezetőt

A munkás valószínűleg munkavédelmi oktatáson sem vett részt. Teljes cikk

Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk