123 ezer ukrán menekültnek van már munkája ebben az országban - így adják vissza a nekik nyújtott segítséget
Mintegy 382 ezer ukrán menekült tartózkodik jelenleg Csehországban, közülük 123 ezernek van szerződéses munkája, és 90 százalékuk keresetéből adót, nyugdíj-, illetve egészségbiztosítást fizet - közölte a cseh munkaügyi és népjóléti minisztérium kedden Prágában.
"A menekültek ezzel visszaadják az államnak a nekik nyújtott segítséget" - jelentette ki sajtóértekezletén Marian Jurecka munkaügyi és népjóléti miniszter. Megjegyezte: az államkasszába így befolyó összeg ma már magasabb, mint az ukrán menekülteknek jelenleg folyósított segélyek összege.
A két évvel ezelőtti Ukrajna elleni orosz támadás után Csehország mintegy 550 ezer ukrán menekültet fogadott be, közülük több mint 150 ezren azóta visszatértek hazájukba, illetve Nyugatra távoztak. A Csehországban maradt ukrán menekültek száma az utóbbi hónapokban már többé-kevésbé állandósult. A menekültek között többségben vannak a nők és a gyerekek. A cseh iskolákat ebben a tanévben több mint 50 ezer ukrán gyermek látogatja.
A menekülteken kívül még mintegy 250 ezer ukrán vendégmunkás is dolgozik cseh vállalatokban és intézményekben, így együttesen az ukránok alkotják jelenleg a legnagyobb nemzeti kisebbségi csoportot a 10,7 millió lakosú Csehországban.
MTI
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 4 hete
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 4 hete
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 1 hónapja
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 1 hónapja
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- Szinte nincs munkanélküli ebben az európai fővárosban 1 hónapja
- Mától tilos vendégmunkást alkalmazni az állami szektorban 1 hónapja
- Innentől nehezebb lesz megszerezni a a brit munkavállalói vízumot 1 hónapja
- A kiküldetés a legelőnyösebb, avagy fontos tájékozódni a külföldi munkavállalás lehetőségeiről 1 hónapja
- Égető dilemma: honnan lesz 300 ezer új munkavállaló Magyarországon? 2 hónapja
- Így lesz minőségi munkaerő: üzleti fórum német cégekkel Debrecenben 2 hónapja