Munkahelyi bizonytalanság: egyre több az öngyilkosság
Súlyos kockázatot jelent az egészségre a munkahelyi bizonytalanság. A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a válság miatt egyre rosszabb a helyzet, és ez az öngyilkosságok számában is látszik.
Kopp Mária szerint Magyarországon ezen a téren nagyon rosszul áll. A munkahelyi bizonytalanság nagyon súlyosan érinti az embereket, akik hónapokon át szoronganak és stresszhelyzetben vannak, mert elveszíthetik munkahelyüket - hangsúlyozta a szakértő, aki szerint emiatt az öngyilkosságok kockázata is emelkedik. Korábbi vizsgálat már kimutatta, hogy a bizonytalan munkahely a 69 év alatti férfiaknál négyszeres halálozási veszélyeztetettséget jelent.
InfoRádió
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Forró téma a dolgozók mentális egészségmegőrzése: tippek 2 hete
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 4 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 4 hete
- A brit dolgozók 78 százaléka a munkahelyi stressz miatt mondana fel 4 hete
- Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik 1 hónapja
- Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás 1 hónapja
- Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 2 hónapja
- Veszélyes üzem? - Ezeken a területeken több a munkahelyi baleset, mint az építőiparban 2 hónapja