NAV: március 18-áig kérhetik az adózók az szja-bevallási tervezet postázását
Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról elektronikusan, vagy papíron is lehet rendelkezni május 21-éig.
Március 18-áig kérhetik az szja-bevallási tervezet postázását azok az adózók, akik nem szeretnének az online ügyintézés lehetőségével élni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-nek küldött közleményében. A tájékoztatás szerint ennek igénylésére több módon is lehetőség van. Az ügyfelek adóazonosító jelüket és születési dátumukat a 06-30/344-4304-es telefonszámon, SMS-ben is megadatják az SZJA (szóköz) adóazonosítójel (szóköz) ééééhhnn formában.
Az adózók kérhetik a tervezet postázását telefonon a 1819-es hívószámon vagy levélben. Az szja-bevallási tervezet megtalálható még a NAV honlapjáról elérhető webűrlapon és a BEVTERVK formanyomtatványon is. Mindegyik esetben szükséges az adóazonosító jel és születési dátum megadása. A közlemény szerint az adózók május 21-ig kérhetik a dokumentum nyomtatását a NAV ügyfélszolgálatain. Az adóhatóság emlékeztett: a munkavállalóknak, őstermelőknek, áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek és egyéni vállalkozóknak is készül tervezet, ami legkésőbb március 15-étől elérhető, legegyszerűbben a NAV eSZJA-oldalán vagy ügyfélportálján. Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról az említett felületeken elektronikusan, vagy papíron is lehet rendelkezni május 21-éig, eddig van lehetőség az szja-bevallási tervezetek esetleges módosítására, illetve kiegészítésére is - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás! 2 hete
- Közeledik az szja-bevallási határidő, nyugdíjmilliárdok sorsa a tét 2 hete
- Folyamatosan postázza a NAV a papíralapú szja-bevallási tervezeteket az igénylőknek 3 hete
- A személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlása 2000 és 2022 között 1 hónapja
- Valóban többet kereshetnek a 25 év alattiak, mint az idősebb munkavállalók? 1 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV április közepén 2 hónapja
- Új adókedvezmény vehető igénybe zöldberuházásra 2 hónapja
- NAV: a személyijövedelemadó-kedvezmények utólag is érvényesíthetők a bevallásban 2 hónapja
- Az szja-bevallási tervezetek átnézésére hívja fel a figyelmet az adóhivatal 2 hónapja
- NAV: online a legegyszerűbb az szja-bevallási tervezetek elfogadása 2 hónapja
- Figyelmeztet a NAV: erre kell figyelniük az új egyéni vállalkozóknak és az adószámos magánszemélyeknek 2 hónapja