Reálbér-csökkenés: Németország új rekordot állított fel
Minden korábbinál nagyobb mértékben csökkentek a reálbérek Németországban 2022-ben a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) legfrissebb adatai szerint.
Az előzetes számítások szerint a reálbérek 4,1 százalékkal csökkentek tavaly az egy évvel korábbihoz képest. Ez a legnagyobb mértékű visszaesés a rendszeres adatfelvételek kezdete óta. 2020-ban 1,1 százalékos, 2021-ben 0,1 százalékos reálbércsökkenést regisztráltak Németországban.
A nominális bérek ugyan szintén rekordütemben, 3,4 százalékkal emelkedtek, de az infláció is új csúcsra, 7,9 százalékra ugrott. A tartósan magas infláció így nem csupán a növekedést "falta fel", hanem ismét csökkentette reálbéreket.
Szakértők szerint 2023 már jobb év lesz, a vezető gazdaságkutató intézetek mind az infláció csökkenésére számítanak. A müncheni ifo például 6,4 százalékot jósol, a kieli IfW előrejelzése szerint pedig az idén 5,4 százalékos, jövőre 2,2 százalékos infláció várható Németországban.
Az intézkedések közé tartozik a földgáz áfájának csökkentése és a földgáz, a távhő és az áram árának korlátozása az úgynevezett árfék programokkal. A napokban arról is döntöttek, hogy ismét kedvezményes havi bérletet vezetnek be a helyi és a térségi közösségi közlekedésben. A Németország-menetjegy (Deutschlandticket) elnevezésű bérletet a tervek szerint májusban vezetik be. Ára 49 euró lesz, ami komoly megtakarítást jelent, tekintve, hogy például Berlinben 86 euróba kerül a havi bérlet.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Németország kinyitotta álláspiacát a szakképzettek előtt 1 hónapja
- Nagy Márton: ismét nőnek a reálbérek 3 hónapja
- Németországban nőtt a munkanélküliség februárban 3 hónapja
- Zuhanórepülés - 2017 óta egyre kisebb mértékben nőnek a reálbérek 3 hónapja
- Hároméves mélyponton a német vállalatok foglalkoztatási hajlandósága 4 hónapja
- A kormány nem hagyja, hogy a munkaadó lecserélje a magyar munkaerőt külföldire 4 hónapja
- 600 ezer felett a bruttó átlagkereset - óriási növekedés az egy évvel korábbi hoz képest 4 hónapja
- MÁV: a német vasúton szerdától korlátozások várhatók munkabeszüntetés miatt 4 hónapja
- Bérajánlatok 2024: általánosnak tekinthető a 10 százalék feletti fizetésemelkedés 4 hónapja
- Bérajánlatok 2024: általánosnak tekinthető a 10 százalék feletti fizetésemelkedés 4 hónapja
- Jelentősen nőttek decembertől a legkisebb bérek 5 hónapja