Terror a munkahelyen: megszoksz vagy megszöksz?
Az álommunkahelyből könnyen rémálom lehet: ha valaki képtelen beilleszkedni, vagy hiába próbál megfelelni a régi kollégák elvárásainak, akkor nagyon könnyen "kicsinálhatják" a többiek.
Pszichoterrorról akkor beszélünk, ha a támadásnak kitett személy legalább fél éven át, hetente minimum egyszer kénytelen elszenvedni kollégái, illetve főnökei bántó magatartását. Emiatt állandóan feszült, szorong, vérnyomás- és alvásproblémákkal küzd, folyton beteg, végül vagy munkaképtelenné válik, vagy betelik a pohár és felmond. Ilyen dilemma előtt áll például a Munkahelyi pszichoterror blog egyik levélírója is: a jelenlegi kollektívában már fél éve terrorizálják, nem fejlődik szakmailag, ám csak jóval alacsonyabb fizetésért tudna elmenni egy másik helyre dolgozni, ezért nyugtatót szed és tűr.
Tönkremennek a munkahelyi kapcsolatok, sérül a szervezet működésének hatékonysága és romlik a munkamorál is emiatt. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy van egy vezető, a követői - akiknek a lelkiismerete gyakran tiltakozik a mobbing ellen, ám a vezér mellé állnak önös érdekeik vagy a félelmük miatt -, illetve a kívülállónak is nevezett áldozat. Nem mindig a személyes konfliktus a kiváltó ok: az válhat könnyebben a pszichoterror áldozatává, akinek alacsony stressztűrő képessége, sértődékenyebb, érzékenyebb az átlagnál, illetve visszavonulásra, alárendelődésre, beletörődésre és pesszimizmusra hajlamos. Az önbizalomhiány, a rossz helyzetfelismerő képesség, de a saját érdekek háttérbe szorítása miatt is a kollégák céltáblájává válhat valaki.
Mikor kell mobbingra "gyanakodnunk"?
- Amikor egy munkatárs belép az irodába, mindenki elnémul.
- Azt veszi észre, hogy kollégái vagy a főnökei a teljesítményét folyton kritizálják.
- Visszahallotta, hogy pletykákat, valótlanságokat terjesztenek róla, esetleg a háta mögött megbízhatatlannak bélyegzik a kollégái.
- Előfordul, hogy íróasztalát a többiekétől távol jelölik ki.
- Gúnyolódnak valakin, a megjelenésén vagy viselkedésedén élcelőnek a munkatársai.
- A nemi hovatartozás, a családi állapot vagy éppen faji, etnikai, nemzetiségi csoport miatt folytonosan megalázzák.
- Rendszeresen bírálják politikai, vallási nézeteit a munkahelyen.
- Kétségbe vonják a szakmai képességeit, és csak a képesítésénél alacsonyabb szintű munkákat bízzák rá.
Forrás: Lelki Titkaink Mentálhigiénés Stúdió
Megszökünk, visszavágunk vagy tűrünk?
Kiutat jelenthet egy ilyen helyzetből egy új munkahely keresése, vagy a szembefordulás a pszichoterror vezérével. Ehhez azonban jókora önbizalom szükséges. A Lelki Titkaink Mentálhigiénés Stúdió a mobbing esetére is kínál tréningeket: ezekkel az önismeret és az önbecsülés fejleszthető. A szakemberek azt tanácsolják, hogy olyan hobbit, sportot válasszunk, amelyben sikeresnek érezzük magunkat, pozitív emberi kapcsolatokat próbálunk építeni a munkahelyen kívül - hogy legyen hol feltöltődnünk.
A határozott fellépést is el kell sajátítani, hiszen azok, akik terrorizálnak, érzik az áldozat félénkségét, behódoló viselkedését, vagy éppen sértődékenységét és annál intenzívebben lendülnek támadásba. A magabiztos viselkedés megtanulása mellett az érzelmek megfelelő kifejezése is kulcsfontosságú. Emellett tudni kell nemet mondani, és elviselni a jogos kritikát.
Ha viszont nem teszünk semmit, csak őrlődünk, az maradandó károsodásokat okozhat. A stressz minden harmadik embernél a munkaképesség csökkenését okozza, 18 százalékuknál pedig már kimondottan súlyos problémát, magas vérnyomást, hajhullást, elhízást, pszichés betegségeket eredményez. Az EU-ban a munkavállalók 35 százaléka érzi munkája révén veszélyben egészségét, több mint negyedük pedig egyértelműen a munkájára vezeti vissza betegségét. A munkaköri megbetegedések azonban nemcsak fizikai hatások - például a munkavégzés során használt vegyszerek -miatt, hanem a munkahelyi légkörből adódóan is kialakulhatnak.
Perelhetünk is miatta
Nagy-Britanniában a dolgozók a stressz okaként a növekvő terhelést, az elbocsátásokat, a hosszú munkaidőt és a munkahelyi torzsalkodásokat jelölték meg egy felmérésben írja a HRGlobe. A szigetországban épp ezért nemrég létrehoztak egy nemzeti stratégiát, amely a mentális panaszok és a munkahely közötti összefüggések csökkentésére koncentrál.
A magyar munkajog immár több mint két éve elismeri, hogy egy dolgozó valamilyen mentális, pszichoszomatikus betegséget "szedhet össze" a munkahelyén.
Foglalkozási megbetegedésnek a munkavégzés, a foglalkozás gyakorlása közben (vagy utána) bekövetkezett maradandó egészségkárosodást nevezzük, amely a munkavégzés során előforduló fizikai, kémiai, biológiai, pszichoszociális és/vagy ergonómiai tényezőkre vezethető vissza. Ide soroljuk azt az esetet is, ha például a túlmunka miatt betegedett meg a munkavállaló - áll a munkavédelemről szóló törvényünkben.
A pszichoszociális kockázat fogalmát is meghatározza. Ezek azok a negatív hatások, amelyek a dolgozót a munkahelyen érik - például konfliktusok vagy a foglalkoztatási jogviszony bizonytalansága. Ezek miatt kialakulhatnak fizikai jellegű munkabalesetek is, de stressz okozta betegségek, illetve pszichoszomatikus, lelki eredetű szervi megbetegedések is.
Az fn.hu megkereste a Munkaügyi Bíróságot is, hogy vajon hány munkavállaló indított pert a munkahelyén szerzett mentális betegség miatt, és hányan kaptak emiatt kártérítést. Cikkünk megjelenéséig azonban nem érkezett válasz.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves... Teljes cikk
A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki tréfából meggyújtotta... Teljes cikk
A háztartásban és a gyereknevelésben végzett munkát, melyet gyakran "láthatatlan munkaként" is emlegetnek, ritkán lehet pénzbeli fizetésre váltani.... Teljes cikk
- Cégstratégiák mobbing ellen 2 éve
- Védd magad! - de hogyan? Technikák munkahelyi terror ellen 2 éve
- Pofon és mobbing 2 éve
- A munkahelyi pszichoterror helyzetének feltárása hazánkban 4 éve
- Létezik munkahelyi terror 5 éve
- Felmérés a mobbing jelenségről 5 éve
- Felmérés készül a munkahelyi pszichoterrorról 5 éve
- Mérgező a légkör Az Amnesty International irodáiban 5 éve
- A munkahelyi terror szedi áldozatait 5 éve
- Munkahelyi terror az EU menekültügyi szervezeténél 6 éve
- Segítség mobbingolnak 6 éve