Több tízezer látogatót várnak a hétvégi Közfoglalkoztatási Vásárra
Pénteken és szombaton várja a látogatókat a Vajdahunyad váránál a VI. Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár.
A Belügyminisztérium nyolc éve vesz részt a szervezésben, a tárca célja egyebek mellett az is, hogy a rendezvényekkel szemléltesse a közfoglalkoztatásból fakadó előnyöket. A hétvégi fővárosi rendezvényre negyvenöt közfoglalkoztató, tizenhét, a kormány által indított, a Belügyminisztérium által finanszírozott, úgynevezett hátrányos helyzetű települések gazdaságélénkítő programjának kedvezményezettjét hívták meg, akik termékeiket, szolgáltatásaikat mutatják be.
A kormány korábban három alappillérre helyezte Magyarország munkatervét, ezek:
- a nyíltpiaci,
- a közfoglalkoztatás, illetve
- a szociális gazdaság erősítését szolgáló intézkedések.
A Vajdahunyad várához több tízezer látogatót várnak a szervezők a hétvégén.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással... Teljes cikk
Légiipari Szakmai Napokat tartanak a Börgöndi Repülőtéren, a kedden kezdődött kétnapos rendezvényt a Magyar Légiipari Klaszter szervezte a KTI... Teljes cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által készített szja-bevallási tervezetet május 21-én éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és... Teljes cikk
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 4 hete
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 4 hete
- Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés 4 hete
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 1 hónapja