kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Többet hiányzunk a lelki terror miatt

A lelki terror miatt csaknem duplázódik a munkahelyi hiányzás Németországban egy felmérés szerint. A zaklatást elszenvedők évi 12 napot töltenek betegállományban, míg a lelki nyugalomban dolgozók csak 6 napot. Minden nyolcadik német munkavállaló saját bőrén is érezte a kolléga vagy a főnök zaklatását.

Az úgynevezett mobbing - szekálás, zaklatás, gyötrés - valamilyen formájával az alkalmazottak 13 százaléka találkozott már legalább egyszer pályafutása során az IFAK piac- és társadalomkutató intézet vizsgálata szerint. "Az áldozatok sokkal nehezebben veszik rá magukat, hogy felkeljenek és bemenjenek a munkahelyükre" - áll az intézet jelentésében, amely szerint a szekatúrának kitett munkavállalók évente átlagosan 12,2 napot töltenek betegállományban, míg a lelki terrorral nem sújtott munkatársaik 6,5 napot hiányoznak.


Ami a pszichoterrorba tartozik



Az érintettek 63 százaléka a mobbing kategóriájába sorolta a munkavégzéshez szükséges információk tudatos elhallgatását. 62 százalék szerint a kollégák előtti szándékos lejáratás is ide tartozik. A pszichológiai terror harmadik leggyakrabban emlegetett formája a magánéleti vonatkozású hazugságok és rosszindulatú pletykák terjesztése - 56 százalék említette ezt. A 2000 fő részvételével készült felmérés szerint a munkavállalók kimagaslóan nagy aránya (44, illetve 42 százalék) azt is a gyötrésnek tartja, ha a munkatársak nem vesznek tudomást jelenlétükről vagy szándékosan hamis információkat közölnek.

MTI
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Feketén foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves... Teljes cikk

Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját

A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki tréfából meggyújtotta... Teljes cikk

35 milliót fizet az exférj volt feleségének a házasság alatt végzett házimunkáért

A háztartásban és a gyereknevelésben végzett munkát, melyet gyakran "láthatatlan munkaként" is emlegetnek, ritkán lehet pénzbeli fizetésre váltani.... Teljes cikk