Lejárt a határidő: új korszak kezdődik a munka világában
2023. december 17-én lejárt a határidő: innentől fogva a legalább 50 főt foglalkoztató cégek kötelesek működtetni az úgynevezett belső visszaélés-bejelentési rendszert az Új Panasztörvényként aposztrofált 2023. évi XXV. törvény előírásai szerint. A munkahelyen tapasztalt szabálytalanságokat, sérelmeket akár névtelenül is be lehet panaszolni.
Magyarország hosszas várakozás után, a 2023. május 25-én elfogadott Panasztörvénnyel (2023. évi XXV. törvény) teljesítette a bejelentő személyek védelméről szóló európai uniós irányelv (Whistleblowing Irányelv) hazai jogba történő átültetésére vonatkozó kötelezettségét.
Az új törvény 2023. július 24-én lépett hatályba, és a 250 vagy annál több alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknak, valamint bizonyos jogszabályok (így például a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény) hatálya alá tartozó szervezeteknek, ezen időpontig kellett összhangba hozniuk gyakorlatukat és dokumentációjukat az új szabályozással. Ezzel szemben a közepes méretű cégeknek egy kicsit több idejük maradt: a legalább 50, de kevesebb, mint 249 alkalmazottat foglalkoztató egyéb munkáltatóknak 2023. december 17-ig kellett megtenniük a szükséges intézkedéseket a megfelelés érdekében.
A törvény gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban számos kérdés merült fel, egy korábbi cikkünkben jogi szakértővel jártuk körbe a témát.
Ebben a cikkünkben pedig öt fontos pontot emeltünk ki a törvényből, melyekkel jó, ha minden vállalkozás tisztában van.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Közeledik az szja-bevallási határidő, nyugdíjmilliárdok sorsa a tét 2 hete
- Kiderült, mennyire dolgoznak hatékonyan a magyar fehérgallérosok 4 hete
- Csaló WhatsApp hívások: már a HR tanácsadók nevével is visszaélnek 1 hónapja
- Mától tilos vendégmunkást alkalmazni az állami szektorban 1 hónapja
- Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső? 2 hónapja
- Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center 2 hónapja
- Több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezete készül el kérés nélkül 3 hónapja
- Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások 3 hónapja
- Minden, amit az új idegenrendészeti törvényről tudni kell - szakmai tájékoztatót szervez az Expat-Center 3 hónapja
- Megjelent a szabályozás - Ezeket a foglalkozásokat nem űzheti a vendégmunkások egy része 3 hónapja
- Még egy hónapig kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása 3 hónapja