Újságírókat ítéltek életfogytiglani börtönre Törökországban
Súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt az isztambuli bíróság hat újságírót. Az ítélet szerint előre tudtak a 2016-os puccskísérletről, és hatalomátvételre szólítottak fel - írja az MTI.
Ilicak és az Altan testvérek a július 15-ei puccskísérlet előtti napon egy közös televíziós műsorban állítólag "tudatalatti" üzeneteket küldtek a nézőknek, utalásokat tettek a küszöbönálló puccskísérletre. Ilicak a Can Erzincan TV adásában akkor például úgy fogalmazott: "kivezetjük Törökországot ebből a sötétségből. [...] Ha mindannyian csendben ülünk és tehetetlennek érezzük magunkat, akkor nem érhetjük el a célt."
A 73 éves Nazli Ilicakot 2013-ban pont azért bocsátották el a Sabah című legfőbb kormánypárti napilaptól, mert bírálta a korrupciós botrányban érintett minisztereket. Ilicak az 1980-as katonai puccs után egy ideig börtönben ült. Az 1999-es választásokon az Erény Pártja parlamenti képviselője lett. Miután a politikai tömörülést 2001-ben feloszlatták, Ilicakot öt évre eltiltották a közélettől. Az újságírónő a Sabah mellett a Hürriyet, a Yeni Safak, a Takvim és a Bugün című napilapok munkatársa is volt. A puccskísérlet után két héttel, 2016. július végén tartóztatták le.
A 65 éves Mehmet Altan publicista, egyetemi oktató és több politikai témájú könyv szerzője. Testvére, a 67 éves Ahmet Altan regényíró, valamint volt alapítója és főszerkesztője a Taraf című betiltott ellenzéki napilapnak. Őket 2016 szeptemberében helyezték előzetes letartóztatásba.
A török alkotmánybíróság egy idén januári határozata jogsértésre hivatkozva elrendelte Mehmet Altan szabadlábra helyezését, de néhány órával később az illetékes török büntető törvényszék ismét megvizsgálta az ügyét, és úgy döntött, továbbra is fenntartja vizsgálati őrizetet, és Altan rács mögött maradt. Testvére, Ahmet Altan a pénteki ítélethirdetés előtt, az utolsó szó jogán azt mondta, hogy életében nagyon sokszor fogták már perbe, de a bíróság most először követett el alkotmányellenes bűncselekményt.
Ankara az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatot teszi felelőssé a puccskísérletért, és terrorszervezetnek nyilvánította a mozgalmat.
Recep Tayyip Erdogan török államfő a közelmúltban kijelentette, hogy a terrorizmus "nem magától terem", "kertészei" a vezércikkírók, véleményvezérek. "Ezek a kertészek azok, akiket az emberek gondolkodónak tekintenek. Az újságjaikban megjelenő vezércikkeikkel öntöznek. Egy napon pedig terroristaként jelennek meg az ember előtt" - fogalmazott Erdogan.
A Török Újságírók Egyesületének (TGS) február 16-ai adatai szerint jelenleg 150 újságírót tartanak fogva Törökország börtöneiben. A puccskísérlet óta tartó rendkívüli állapot keretében egyúttal száznál is több médiaintézményt bezártak.
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) sajtószabadságról készített rangsorában 180 ország között Törökország a 155. helyen áll.
A hatalomátvételi kísérlet utáni indult perekben katonákra szabtak már ki életfogytiglani szabadságvesztést, de újságírókra eddig még nem.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Munkaviszonyba kell venni az ételfutárt vagy a taxist? 4 hete
- Hiába nő az igény az irodába való visszatérésre, virágzik a rugalmas munkavégzés piaca 4 hete
- Ragaszkodnak a munkavállalók az otthoni munkavégzéshez 1 hónapja
- Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam? 2 hónapja
- Ennyien dolgoztak a kommunikációs iparágban tavaly 2 hónapja
- Home office munka 2 hónapja
- Túl zajosak az irodák a pénzügyi területen dolgozó nőknek az Egyesült Királyságban 2 hónapja
- Felmérés: a dolgozók több mint fele új munkát keresne, ha többet kéne bejárnia az irodába 2 hónapja
- Új trend terjed a munkaidő-beosztásban: dolgozz akkor, amikor a teljesítőképességed csúcsán vagy 3 hónapja
- Egyre több vállalatnál döntenek a home office megszüntetése mellett 3 hónapja
- Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet 3 hónapja