6 tipp a munkahelyi stressz leküzdéséhez
Egy átlagos munkanapon több mint két óránk telik „üresjáratként” - 60 percenként ugyanis nagyjából hétszer szakítjuk meg azt, amin éppen dolgozunk, különböző külső tényezők miatt. A folyamatos figyelemelterelődés és az esetleges, szervezeten belüli átrendeződések állandó stresszforrást jelentenek, amelyek kihatással vannak magánéletünkre is: ingerültek vagyunk, rosszul alszunk, vagy éppen nincsen étvágyunk. A jó hír az, hogy néhány egyszerű gyakorlattal megkönnyíthetjük mindennapjainkat. Az alábbi összeállításban dr. Sharon Melnick stresszkutató módszerei közül mutatunk be hatot.
Stresszhelyzet akkor áll elő, ha úgy érezzük, elveszítettük a kontrollt a történések felett. Az ilyenkor termelődő hormonok hosszú távon rontják önértékelésünket, koncentráció-zavart okoznak, és a közérzetünket is negatívan befolyásolják. Éppen ezért nagyon fontos, hogy konfliktus esetén beazonosítsuk, melyek azok a körülmények, amelyekre van ráhatásunk, és melyek azok, amelyek rajtunk teljesen kívül állóak - és csak azokért akarjunk felelősséget vállalni, amelyekhez kapcsolódni tudunk.
2. Iktassuk ki a zavaró tényezőket
Emailek, telefonhívások, SMS-ek, megbeszélések, váratlanul „beeső” feladatok… Ma már teljesen általános, hogy folyamatos megszakításokkal telnek munkanapjaink. Hogyan maradhatunk mégis fókuszáltak? Melnick szerint úgy szabadulhatunk meg a zavaró tényezőktől, hogy priorizáljuk őket: ignoráljuk őket, reagálunk rájuk, vagy csak meghatározott idősávokban foglalkozunk velük - például kijelölünk bizonyos időtartamot az e-mailek megválaszolására, a személyes találkozókra, és így tovább.
3. Összpontosítsuk erőforrásainkat
Minél többet dolgozunk, annál hatékonyabbak vagyunk - vagy mégsem? Tony Schwartz a The Energy Project vezetőjeként nap mint nap a legnagyobb cégek dolgozóinak segít abban, hogy kihozzák magukból a maximumot; hogy fizikai és pszichikai teherbírásuk is a lehető legmagasabb legyen, anélkül, hogy ezzel bármilyen kárt okoznának saját maguk számára.
Schwartz tapasztalatai szerint akkor lehetünk a leghatékonyabbak, ha kb. 90 perces etapokban, nagyon fókuszáltan dolgozunk, aztán pedig tartunk egy rövid szünetet: sétálunk egyet, relaxálunk, vagy csak nyújtózunk néhányat az íróasztalunk mellett, és megpróbáljuk pár percre kiüríteni az agyunkat.
4. Lépjünk egyet hátra
A munkahelyi konfliktusokat gyakran egy szubjektív szűrőn keresztül látjuk, amelyre hatással van saját önértékelésünk, aktuális közérzetünk is. Melnick azt tanácsolja, ilyenkor lépjünk hátra egyet: próbáljunk a puszta tényekre fókuszálni, és objektívan szemlélni a történéseket, a másik fél álláspontját és erőforrásait is figyelembe véve.
5. Bízzunk magunkban
A stressz leküzdését nagyban segíti, ha helyén van az önértékelésünk, és nem másoktól várunk megerősítést azt illetően, hogy vajon jó döntést hoztunk-e. Ha elkezdünk a feladatra fókuszálni, ahelyett, hogy azt figyeljük, mások mit tennének a helyünkben, sokkal könnyebben adunk ki végül olyan munkát a kezeink közül, amellyel valóban elégedettek vagyunk.
6. Segítsük munkatársainkat is
Sikerült az összes fenti módszert beépíteni a mindennapjainkba, de továbbra is küzdünk kollégáink negatív attitűdjével? Ne féljünk segíteni nekik: nyugodtan tegyük szóvá, hogy viselkedésük, hozzáállásuk a többiek munkakedvét is befolyásolhatja - természetesen ügyelve arra, hogy ne bántsuk meg őket.
Szeretne többet megtudni arról, hogyan kezelheti a munkahelyi stresszt és miként kerülheti el a kiégést? Látogasson el a HVG Stresszmenedzsment szemináriumára - a részletekért kattintson!
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A koronavírust követő években a HR területén tapasztalható robbanásszerű technológiai fejlődés, - mely még 2024-ben is újabb és újabb ajtókat... Teljes cikk
A teljesítményértékelés a legtöbb vállalat számára alapvető folyamat. Azonban a digitalizáció terjedésével, egyre nagyobb népszerűségnek... Teljes cikk
Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk
- Vezetés figyelemmel, beleérzéssel, érzelmi intelligenciával 4 éve
- Várd a váratlant! 5 éve
- A türelem határozza meg a sikerességet? 5 éve
- Így ellenőrzi munkatársait a divatcég 5 éve
- Jogosulatlan megfigyelés 5 éve
- 5 tipp angol nyelvű állásinterjúhoz 6 éve
- A legtöbben a karrierépítés miatt képzik magukat 6 éve
- A fejlődésalapú vállalati kultúra szimbóluma az új Telekom székház 6 éve
- A „Spotify-módszer”: emberléptékűnek és egyedinek maradni gyors növekedés mellett 6 éve
- A siker is lehet stresszes - 5 tipp, ami segíthet leküzdeni 7 éve
- Állást is kaphatnak az Oracle képzésén legjobban teljesítő hallgatók 17 éve