A jövő évi cafeteria-változásokról
2018. decemberének közepén - ha óvatosan is, de - talán elmondható, hogy több törvényt már nem hoznak a béren kívüli juttatásokhoz kapcsolódóan. Ezért a MacPherson Hungary Alapítvány röviden összefoglalta, milyen változásokat hoz 2019.
A kultúra- és sportrendezvényre szóló belépők ezentúl csak úgy lesznek adómentesek -plusz adminisztrációs terhet zúdítva ezzel a munkáltatóra-, ha nem utalvány formájában adjuk őket. Utalványként adva jövőre bérként adóznak.
A vissza nem váltható korlátozással kiosztott belépőjegyre, bérletre vonatkozó új szabály, hogy a kifizető ugyanazon magánszemély részére - mindkét célra külön-külön - évenként a minimálbérnek megfelelő értékben adhat adómentesen ilyen juttatásokat. Ez a sportbelépők esetén értékbeli csökkenést (eddig nem volt értékbeli korlátozás), míg a kulturális belépők esetén emelkedést jelent (eddig 50 000 forint volt adható adómentesen.
Átmeneti szabály szerint a 2018-ban kötött kockázati biztosítások adómentesek maradnak 2019. december 31-ig.
A többi adómentesen juttatott elem, mint például a lakáscélú támogatás, vagy a diákhitel támogatás 2019-ben munkabérként adózik az elfogadott szabályok alapján.
A béren kívüli juttatások közterhe jövőre is 15% személyi jövedelemadó és 19,5% szociális hozzájárulási adó lesz. Az adóalap meghatározásakor azonban, már nem kell alkalmazni az 1,18-as szorzót. Ez összesen majd 34,5% adófizetési kötelezettséget jelent az idei 34,22% helyett.
Ebben a kategóriában a Széchenyi Pihenő Kártyát adhatják 2019-ben a munkáltatók a korábban is ismert keretekkel:
A 76/2018 (IV.20.) Kormányrendelet szerint a Szép Kártya ügyvitele is jelentősen megváltozik, amely -akárcsak a kultúra- és sportrendezvény-belépő esetében- további adminisztrációs terhet ró a munkáltatókra.
Egyes meghatározott juttatások közterhe nem változik (40,71% lesz), de felhasználhatósági körük jelentősen csökken.
Ebbe a kategóriába kerül majd az elfogadott adócsomag szerint:
A legnépszerűbb juttatási elemek azonban, kiesnek ebből a körből és 2019. január 1-től bérként adóznak:
Januártól bérként fog adózni, ám 2018-ban még adó- és járulékmentesen adható belépő sport- és kulturális rendezvényre.
2019. évben adómentesen adható juttatások:
Fotó Pixabay
OS

- Széchenyi Pihenőkártya szabadidő alszámla - évente 75.000 Ft-ig
- Széchenyi Pihenőkártya vendéglátás alszámla - évente 150.000 Ft-ig
- Széchenyi Pihenőkártya szálláshely alszámla - évente 225.000 Ft-ig
A 76/2018 (IV.20.) Kormányrendelet szerint a Szép Kártya ügyvitele is jelentősen megváltozik, amely -akárcsak a kultúra- és sportrendezvény-belépő esetében- további adminisztrációs terhet ró a munkáltatókra.
Egyes meghatározott juttatások közterhe nem változik (40,71% lesz), de felhasználhatósági körük jelentősen csökken.
Ebbe a kategóriába kerül majd az elfogadott adócsomag szerint:
- a béren kívüli juttatások (SZÉP Kártya) keretösszeg feletti része,
- az önkéntes pénztárba fizetett célzott szolgáltatás,
- csekély értékű ajándék (évente egyszer a minimálbér 10%-ig), és még néhány speciális juttatási elem.
A legnépszerűbb juttatási elemek azonban, kiesnek ebből a körből és 2019. január 1-től bérként adóznak:
- ajándék utalvány,
- munkahelyi étkeztetés,
- étkezési utalvány,
- helyi közlekedési bérlet,
- iskolakezdési támogatás,
- önkéntes nyugdíjpénztári, egészségpénztári, önsegélyező pénztári hozzájárulás,
- iskolarendszerű képzés munkáltató által vállalt költsége.
Januártól bérként fog adózni, ám 2018-ban még adó- és járulékmentesen adható belépő sport- és kulturális rendezvényre.
2019. évben adómentesen adható juttatások:
- Óvodai, bölcsődei hozzájárulás
- Munkába járás költségtérítése
- Munkásszállás
- Oktatás
- Számítógép használat
- Munkaruházat
Fotó Pixabay
OS
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni!
Az új szabályt a munkavállalónak és a munkáltatóknak is figyelembe kell venniük. Teljes cikk
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?
Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 4 hete
- A SZÉP Kártya márciusban is népszerű fizetőeszköz volt 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 4 hete
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja