kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

A munkaerőhiány miatt nő a munkahelyi balesetek száma

Tavaly óta megduplázódott a súlyos csonkulásos balesetek száma, ez a munkavállalók túlhajtása és a nem megfelelő betanítás miatt van - írja a Népszava.

images

images

2018-ban 23 738-ra növekedett a munkahelyi balesetek száma, miközben öt évvel ezelőtt még kevesebb mint 20 ezer baleset történt a munkahelyeken. A halálos balesetek száma 78 volt, A súlyos csonkulásos munkabalesetek pedig csaknem megduplázódtak egy év alatt. Ez utóbbi főleg a gépiparban, de az építőipar, a mezőgazdaság és a szállítás, raktározás is veszélyesnek bizonyult.

A Népszava emlékeztet, hogy a munkavédelmi hatóság a munkakörülmények javulását tapasztalta a hazai vállalkozásoknál. Ezt arra alapozták, hogy 2017-ben kevesebb munkáltatónál találtak munkavédelmi szabálytalanságot. A szabálytalansággal érintett dolgozók száma viszont nőtt: a 310 ezer munkavállaló közül 208 ezer esetében tapasztaltak az ellenőrök a valamilyen problémát. Ezek negyede súlyos munkavédelmi szabálytalanság volt. Ilyen például, ha a magasban dolgozóknak nem biztosítanak megfelelő védőfelszerelést, vagy a munkás nem használja azt. A feldolgozóiparban, a gépiparban és a mezőgazdaságban a gépek idézik elő a súlyos baleseteket, általában a nem megfelelő használat miatt történik baleset.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint a munkaerőhiány miatt a cégek jóval kevesebb dolgozóval próbálják ugyanazt a termelést fenntartani. A túlhajtott munkások pedig könnyebben hibáznak és ilyenkor történnek balesetek. Problémát jelent a szakértelem hiánya is, és az, hogy kevesebb idő jut az újoncok betanítására.

Fotó: pixabay
Népszava
  • 2024.06.03Projektmenedzsment képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak

A kormány elköteleztetett a foglalkoztatás bővítése mellett, hogy minél több munkavállaló dolgozhasson, de csak egészséget nem veszélyeztető,... Teljes cikk

Komáromi akkumulátorgyár: nem volt veszélyes anyag, nem tudják, miért fájt a fejük a kórházba került dolgozóknak

Nem volt veszélyes anyag a levegőben a komáromi akkumulátorgyár területén. Március 31-én fejfájásos panaszok miatt nyolc alkalmazottat kórházba... Teljes cikk

Megújult honlapról érhető el a munkavédelmi szakemberek adatbázisa

Új struktúrával, modernebb megjelenéssel érhető el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi... Teljes cikk