kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

A recruitment fenegyerekével startol a HR Fest22

Ha ősz, akkor HR Fest. Idén immár hetedik alkalommal gyűlik össze a HR-szakma közössége. Bár az esemény már tradicionális a szakma képviselői számára, a programok és a hangulat idén sem marad szokványos.

A forgatókönyvek sűrűjében tematika mentén sorra vesszük a legégetőbb szakmai kérdéseket, melyek jelen gazdasági krízisben nem kevés fejtörést okoznak a cégvezetők és a humán erőforrás területének vezetői számára. Így a száguldó infláció, a bérek és a munkaerőhiány, netán túlkínálat kérdései sem maradnak ki. Az energiaválság, a növekvő kiadások és a bérek mellett hogyan lehet motiválni és megtartani a munkaerőt? Kell-e, lehet-e követni az állandó változást, milyen lehetőségek vannak béren kívül egyéb juttatások formájában kompenzálni? Számos kérdéskört feszeget a Dark Side terem programja, ahol béreken túl a juttatások és irodai élet költségeit sem hanyagoljuk, emellett több feszültségoldó, lazító program is várja az ide látogatókat a szakmai feltöltődés mellett.

Oxfordi vita keretében nézzük meg, miben rejlik az előnye vagy nehézsége a harmadik országbeliek foglakoztatásának. Hogyan reagál erre a hazai munkáltató és persze milyen nehézségek, kihívások és előnyök származnak a vállalatok számára, milyen integrációs kihívások és adminisztrációs terhek járnak ezzel együtt? 

Szakértők segítségével ránézünk a hazai gazdasági helyzetre és megpróbáljuk kideríteni, bekövetkezik-e a vészforgatókönyv és milyen kilátások vannak Magyarország gazdasági helyzetével kapcsolatban?

Azt is megtudhatjuk több vállalati szegmensből, milyen vészforgatókönyvek készülnek vagy egyáltalán kell-e, hiszen már az állandó újratervezés a lassan sprintekkel tűzdelt krízisek időszakában megszokott, a hosszútávú tervek szövögetésének ideje lejárt? 

Tudatos kiválasztásról kérdezzük Wáberer Györgyöt és megismerhetjük azokat a kísérletező projekteket is, melyek azt igyekeznek megtudni, mennyire lehet ideális a 4 napos munkahét, milyen opciókat és potenciális veszélyeket rejthetnek ezek az üzleti hétköznapokban. Lerántjuk a leplet a quiet quitting kérdésköréről – vajon mit gondolnak a szakértők a jelenségről és mi is ez egyáltalán ha nem egyszerűen ’lógás’?

Három külföldi előadóval gazdagítjuk idén az előadók sorát.

A recruitment fenegyerek Hung Lee az esemény key note speakere, elhozza hazánkba tudástárának egy szeletét és most először nemcsak a világszínvonalú, toborzási profik körében kikerülhetetlen hírlevélben osztja meg tapasztalatait, hanem személyesen, sőt még Q&A keretében kérdezni is lehet őt.

Hung Lee mellett a TOP10 világ szinten elismert coach szakember Prof.Dr. Jonathan Passmore és Shawn McGirl is megosztja tapasztalatait a határainkon túl aktuális kérdésekről, szakmai trendekről. 

Velünk tartanak még más területek szakértői – Almási Kitti, Dr. Csókay János, Klein Dávid is, de akár a hazai televíziózás kulisszái mögé is betekinthetünk majd HR-aspektusból, és a tévézés izgalmának és a hibázás lehetőségeinek rejtelmeiről is titkokat tudhatunk meg Kolosi Péterrel, Grósz Judittal és sok más szereplővel.

Október 11-én nyitja kapuit a HR Fest 2022-es rendezvénye, ahol 6 terem színesíti a programot több mint 100 előadóval.

Program elérhető:  https://hrfest.com/hrfest-22/

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A britek a megpályázott állások több mint felére nem kapnak visszajelzést

A megkérdezett munkavállalók nagy része még a visszautasításnak is jobban örülne, mint annak, ha nem kap választ a jelentkezésére. Teljes cikk

Háromezerrel több az állásajánlat: 36 ezer pozíció vár betöltésre

Márciusról áprilisra 33 089-ről 36 166-ra nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez 3077-tel több az előző hónapnál, egy évvel... Teljes cikk

Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően

Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly az egy évvel korábbi 33 százalékról.... Teljes cikk