Dolgozókra hárítják a cégek a kártérítési felelősséget
Főleg kisboltoknál vagy benzinkutaknál "bevett gyakorlat", hogy lopások esetén a munkáltató felszólítja a dolgozókat a hiányzó összeg összedobására, különben elbocsátja mindegyikőjüket. Sajnos ilyenkor a bíróság sem ad sok esélyt nekik, a bűncselekmény ugyanis nehezen bizonyítható, anélkül viszont a munkavállalókra hárul a felelősség - árulta el Sipos Márta munkajogász a HR Portálnak.
A törvény mindent szabályoz
A Munka törvénykönyve kimondja, hogy a munkavállaló a munkaviszonyából eredő kötelezettségének vétkes megszegésével okozott kárért kártérítési felelősséggel tartozik - igaz, ehhez a munkavállaló vétkességét, a kár bekövetkeztét, illetve mértékét, valamint az okozati összefüggést a munkáltatónak kell bizonyítania. A károkozás ugyanis kétfajta lehet: szándékos és gondatlan.
Szándékos károkozás esetén meglehetősen szigorúan szankcionál a törvény, ilyenkor ugyanis a munkavállaló a teljes kárt köteles megtéríteni. "Ehhez nem szükség előre megfontoltan cselekedni, elég ha csak a munkavállaló nem úgy jár el, ahogy az elvárható tőle. Például ha egy darukezelő leejt egy betontáblát, nyilvánvaló, hogy azt nem szánt szándékkal tette. Ugyanakkor arra a munkára előzőleg kellően ki lett képezve, azaz ténylegesen tudnia kellett, hogy melyik gomb megnyomása mivel jár" - példálózott Sipos Márta munkajogász.
Gondatlan károkozásnál a kártérítés mértéke legfeljebb csak a munkavállaló egyhavi átlagkeresetének 50 százalékáig terjedhet, bár a kollektív szerződés vagy a munkaszerződés a károkozás, illetve a károkozó körülményeire, így különösen a vétkesség fokára, a károkozás jellegére, gyakoriságára, valamint a munkavállaló beosztására tekintettel a kártérítés mértékét ettől eltérően is szabályozhatja. Szerencsére azonban ennek is van egy plafonja: a kártérítés mértékét a munkaszerződés legfeljebb másfél havi, míg a kollektív szerződés legfeljebb hat havi átlagkeresetig határozhatja meg. "Ez egyébként érdekes dolgokat tud szülni az életben: ha mondjuk egy takarítónő felborítva a vizes vödröt eláztatja az iroda csúcsszámítógépét, biztosra veheti a cég, hogy csak egy töredékét fogja visszakapni az eszköz árából" - jegyezte meg a munkajogász. Erre a korlátra azonban szükség van, mivel a szűkösebb anyagi helyzetből adódóan örökre eladósodhatnának a munkavállalók, arról nem is beszélve, hogy a károkozástól való görcsös félelem a teljesítményt is visszafogná.
Teljes mértékben felel a dolgozó a reá bízott tárgyakért
A munkavállalónak teljes felelősséget kell vállalnia az okozott kárért - vétkességre való tekintet nélkül -, ha olyan, visszaszolgáltatási vagy elszámolási kötelezettséggel átvett dolgokban következik be a hiány, amelyeket állandóan őrizetben tart, kizárólagosan használ vagy kezel (az átvételt azonban jegyzéknek, elismervénynek kell igazolnia). Ez alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiányt elháríthatatlan külső ok idézte elő vagy a munkáltató a biztonságos őrzés feltételeit nem biztosította. Fontos továbbá megjegyezni, hogy ha a megőrzésre átadott dologban megrongálódása folytán keletkezett kár, a munkavállaló felelősségét a vétkességi felelősségre megállapított szabályok szerint kell elbírálni, de ebben az esetben a vétlenség bizonyítása a munkavállalót terheli - azaz az ártatlanság vélelme helyett a bűnösség vélelme szerint kell eljárni.
Minderre azonban a valóságban ritkán kerül sor. "Főleg kisboltoknál vagy benzinkutaknál "bevett gyakorlat", hogy lopások esetén a munkáltató felszólítja a dolgozókat a hiányzó összeg összedobására, különben elbocsátja mindegyikőjüket. Sajnos ilyenkor a bíróság sem ad sok esélyt nekik, a bűncselekmény ugyanis nehezen bizonyítható, anélkül viszont a munkavállalókra hárul a felelősség" - mutatott rá Sipos Márta. Ugyanez áll fenn akkor is - folytatta -, amikor például egy, a telephelytől távol dolgozó az adott szolgáltatás elvégzésekor átveszi az ellenértéket a megrendelőtől, de útközben a cég felé kirabolják. Az alkalmazott hiába óvatos, s igyekszik úgy megállni a kocsival, hogy ne támadhassák meg, teljesen sosem zárhatja ki a rablás lehetőségét, mégis - hacsak nem ütik le - neki kell állnia az összeget.
Kártérítés leltárhiány esetén
A leltárhiányt szintén nagy szigorral veszi a Munka törvénykönyve, azért ugyanis a munkavállaló - a leltárfelelősségi megállapodásból kifolyólag - vétkességére tekintet nélkül felelősséggel tartozik. Természetesen a hiányért csak akkor lehet a munkavállalót hibáztatni, ha az értékesítésre, forgalmazásra vagy kezelésre szabályszerűen átadott és átvett anyagban, áruban (leltári készlet) ismeretlen okból keletkezett, a természetes mennyiségi csökkenés és a kezeléssel járó veszteség (a továbbiakban forgalmazási veszteség) mértékét meghaladta.
A kollektív szerződéses rendelkezés vagy a felek eltérő megállapodása hiányában egyébiránt a munkáltató állapítja meg a munkáltató szervezete, illetve a leltározási szempontból önálló szervezeti egység sajátosságainak figyelembevételével:
Mindezen feltételekről a leltárfelelősségi megállapodás megkötését, illetve a leltáridőszak kezdetét megelőzően tájékoztatni kell a munkavállalót, különösen, mivel a leltárhiány esetén csak akkor lehet kártérítést követelni, ha a megállapodás megkötése mellett szabályszerűen átadásra került a leltári készlet. Amennyiben a vállalat úgy dönt, hogy a leltár készletét olyan munkavállalónak is kezelnie kell, amelyik a leltárhiányért nem felelős (például "egyszerű" targoncás), akkor ehhez a leltárhiányért felelős munkavállaló (jellemzően raktárvezető) előzetes hozzájárulását kell kérnie.
A leltári készletet természetesen több munkavállaló is kezelheti, ez esetben velük csoportos leltárfelelősségi megállapodást kell kötnie a munkáltatónak, ügyelve arra, hogy egyértelmű legyen mindegyik fél számára, milyen mértékben felelnek az esetleges kárért, mivel a törvény szerint az egyetemleges felelősség megállapításának nincs helye. Ha a csoportos leltárfelelősségi megállapodás a felelősség megosztását nem tisztázza, a munkavállalóknak átlagkeresetük arányában kell megtéríteniük a kárt. "Sajnos ez akkor is fennáll, ha például egy 400 m2-es területen három leltárfelelősnek kell megakadályozni a lopásokat. A jog és a bíróság ugyanis azt nem mérlegeli, hogy ennyi ember kevés a terület megfigyelésére, hiszen a megállapodásban elfogadták a feltételeket. Tolvaj hiányában pedig kizárólag őket terheli a felelősség" - világított rá a munkajogász.
Mennyit törleszthet a dolgozó?
A leltárfelelősségi megállapodás eltérő rendelkezése hiányában a leltári készletet állandóan egyedül kezelő munkavállaló a leltárhiány teljes összegéért felel. Amennyiben a leltári készletet a leltárhiányért nem felelős munkavállaló is kezeli, a leltárhiányért felelős munkavállaló legfeljebb hat havi átlagkeresete bánhatja. Kollektív szerződés esetén ismét más szabályt kell követni, akkor ugyanis a kártérítés mértéke ettől eltérően is meghatározható.
Bár a leltárfelelősség megállapítása mindkét fél számára kényes procedúra, ennek ellenére - a kollektív szerződéses rendelkezés hiányában - a munkáltatónak a joga megállapítani a történések sorrendjét. Egyre azonban vigyáznia kell a vállalatnak: leltározásnál a munkavállaló, illetve akadályoztatása esetén képviselője, csoportos leltárfelelősségnél az eljárási szabályokban meghatározott munkavállalók jelenlétét minden esetben lehetővé kell tennie. Amennyiben a munkavállaló nem gondoskodik a képviseletéről, a munkáltató kijelölhet egy, az adott szakmában jártas, érdektelen képviselőt. Természetesen ennek megfelelően a leltárfelelősséggel tartozó munkavállalóval a leltárelszámolást és annak eredményét ismertetni kell, illetőleg lehetőséget kell biztosítani neki, hogy észrevételeit is kifejezésre juttathassa. A leltárhiánnyal kapcsolatos kártérítési igényt a leltárfelvétel befejezését követő 60 napos jogvesztő határidő alatt lehet érvényesíteni. Büntetőeljárás esetén erre még kevesebb idő, mindösszesen 30 nap adatik, de csak miután a nyomozó hatóság, illetve a bíróság közli jogerős határozatát. Ha a kárt többen együttesen okozták, vétkességük, a megőrzésre átadott dolgokban bekövetkezett hiány esetén pedig munkabérük arányában felelnek. Amennyiben viszont a kárt többen szándékosan okozták, egyetemlegesen felelnek a károkozásért.
A kár összegének meghatározásánál figyelembe kell venni egyrészt a megrongált dolog kijavítására fordított kiadást (beleértve az üzemviteli költséget is) és a kijavítás ellenére még fennmaradó esetleges értékcsökkenés mértékét, valamint a károkozás időpontjában érvényes fogyasztói árat - már ha a dolog megsemmisült, használhatatlanná vált vagy nincs meg. Nem kell azonban a munkavállalónak megtérítenie a kárnak azt a részét, amely a munkáltató közrehatása következtében állt elő. Jó tudni továbbá, hogy a kollektív szerződés is meghatározhatja azt az értéket, amelyet meg nem haladó mértékben a munkáltató a munkavállalót közvetlenül kártérítésre kötelezheti, igaz ebben az esetben a kártérítés kiszabására irányadó eljárási rendet is meg kell határoznia a munkáltatónak.
Kártérítés harmadik fél esetén
Amennyiben az alkalmazott a munkaviszonyával összefüggésben harmadik személynek (ügyfél, partnercég) kárt okoz, a károsulttal szemben a munkáltató felelős. Ugyanakkor a dolgozó sem bújhat ki a felelősség alól, a cég ugyanis kártérítést követelhet munkavállalójától.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A legtöbb vállalkozásnál a dolgozók főként munkaviszonyban állnak. Kérdésként merül fel, hogy bizonyos munkavégzésre irányuló tevékenységeket... Teljes cikk
Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk
Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk
- A munkavállalóval szembeni kárigény buktatói 12 hónapja
- Ügyvezetői felelősség: mettől meddig tart? 1 éve
- Így módosult a munka törvénykönyve: még idén lépnie kell a munkáltatóknak 1 éve
- 40 millió forintot kapnak a selypi azbesztgyár dolgozóinak özvegyei 2 éve
- Pánikrohamot kapott az irodai születésnapi bulitól - pert nyert 2 éve
- Új vállalati kommunikációs igazgató a Magyar Telekomnál 2 éve
- Felelős játék gyakorlatok a magyar online szolgáltatóknál - stratégiák és eszközök 2 éve
- Tudatosan kellett megteremtenem a feltételeket a kikapcsolódáshoz 3 éve
- A home office miatt csökkent a légitársaságok kártérítési hajlandósága 3 éve
- Tart a 4. hullámtól? Így kerülje el a nyomasztó munkahelyi stresszt és a munkatársak tartós távollétét. 3 éve
- Dízelbotrány: rekordösszeget, 288 millió eurót fizetnek egykori vezetői a VW-nek 3 éve