Elutasítja a szakszervezeti szövetség a cafeteria-rendszer módosítását
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) csütörtöki közleménye szerint a szakszervezetek a cafeteria keretében nyújtható juttatások adómentességének megszüntetése mellett elutasítják azt is, hogy az egyetlen kedvezményesen adózó elem a SZÉP-kártya marad - írja az MTI.
A Vegyipari szakszervezet után a MASZSZ is elutasítja a cafeteria-rendszer módosítását és egyeztetést sürget a tervezetről a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának összehívásával.
A változással az érintett juttatásokra szánt összegeket a munkaadók beépíthetik a fizetésekbe, vagyis adóköteles jövedelemmé válnak, a munkavállalók így a korábbi összegnek alig több mint a feléhez juthatnak hozzá - írták. Hozzátették, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelése eddig is a cafetéria mérséklésére ösztönözte a munkaadókat.
A MASZSZ sürgeti a jövedelmeket terhelő adók és járulékok mérséklését, hogy - mint írták - a munkavállalók ne kerülhessenek a tervezet miatt kedvezőtlenebb helyzetbe.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a munkavállalók 90 százalékát éri majd kár, a törvényjavaslat miatt.
Fotó: infogyor.hu
MTI
A változással az érintett juttatásokra szánt összegeket a munkaadók beépíthetik a fizetésekbe, vagyis adóköteles jövedelemmé válnak, a munkavállalók így a korábbi összegnek alig több mint a feléhez juthatnak hozzá - írták. Hozzátették, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelése eddig is a cafetéria mérséklésére ösztönözte a munkaadókat.
A MASZSZ sürgeti a jövedelmeket terhelő adók és járulékok mérséklését, hogy - mint írták - a munkavállalók ne kerülhessenek a tervezet miatt kedvezőtlenebb helyzetbe.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a munkavállalók 90 százalékát éri majd kár, a törvényjavaslat miatt.
Fotó: infogyor.hu
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni!
Az új szabályt a munkavállalónak és a munkáltatóknak is figyelembe kell venniük. Teljes cikk
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?
Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett 2 hete
- Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia" 2 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 4 hete
- A SZÉP Kártya márciusban is népszerű fizetőeszköz volt 4 hete