kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Ennyit keresnek az MTVA vezetői

Másfél évnyi pereskedés után kiadták az adatokat az RTL Klub Híradójának, amiből megtudható mennyit keresnek a közpénzből fenntartott MTVA vezetői - számolt be róla a csatorna.

Az MTVA éves költségvetése közel 80 milliárd forint. Az RTL Klub szerette volna megtudni ebből mennyi a vezetők fizetése, az MTVA ezt nem akarta kiadni, így pereskedés indult, melyben a bíróság végül az RTL-nek adott igazat. Az ügyvéd szerint nevetséges indoklásokkal állt elő a közmédia például, hogy nincsenek meg az adatok, vagy lehetetlen lenne ennyi adatot összeszedni, azt is állították félnek, hogy majd más csatornák jobb ajánlatokkal csapnak le a vezetőségre - írják.

A most kiadott adatok szerint a vezetők havi 2 millió forintot keresnek 2011 óta, a már leváltott igazgatók (Böröcz István és Szabó László Zsolt) távozásukkor 17-12 millió forintot vihettek haza. A jelenlegi vezető 2015 óta Vaszily Miklós, aki szintén 2 milliót keres havonta. Magas fizetést kap Papp Dániel, tartalomigazgató is, havonta 1 millió 850 ezer forintot kap, ő az akiről korábban a bíróság azt a döntést hozta, hogy hírhamisítónak lehet nevezni, egy korábbi riportja miatt.

A vezetők fizetése itt látható a teljes lista itt érhető el.

RTL Klub
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ismét nőni fog az infláció 2024-ben - mutatjuk, mi lesz a reálbérekkel!

Az infláció átmenetileg újra növekedni fog 2024-ben, a bérek vásárlóereje pedig 7,1 százalékkal fog növekedni. A GDP idén 2,4 százalékkal... Teljes cikk

A munkavállalók elégedettsége nem csak az anyagiakon múlik: friss kutatás

Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk

Megszüntetné a nemek közötti bérszakadékot az EU

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk