Felnőttképzés: informatikai, szakmai és nyelvtudás terén fejlődnének a legtöbben - friss kutatási eredmények
Sokan szeretnének a szakterületükön fejlődni, vagy éppen valamilyen népszerű, jól fizető szakma (mint az informatika) irányába elmozdulni. A képzések kiválasztásánál pedig a tanfolyamon, tréningen korábban szerzett tapasztalatok döntőek, így a szolgáltatók szempontjából hangsúlyos kérdés, hogy milyen nyomot hagynak a képzéseiken résztvevőkben. A Sämling Üzleti Oktatási Központ felmérésének eredményei.
Ismert tény, hogy a néhány évvel ezelőtti Covid-időszak sok iparág, szolgáltatási üzletág igénybevételi csatornáit, fogyasztási szokásait, ellátási láncait teljesen felforgatta, és új fogyasztói szokásokhoz vezetett. Ez teljes mértékben igaz a felnőttképzés területére is: átmenetileg egyeduralkodóvá váltak a digitális csatornák, és akik szolgáltatóként ehhez nem tudtak elég gyorsan alkalmazkodni, azok jelentős piaci részt veszítettek.
Jelentős változások voltak tapasztalhatók a hazai munkaerőpiacon is, néhány éve az erős munkaerőhiány, majd az építőipari konjunktúra hullámzásaihoz kapcsolódó változó munkaerő-kereslet hatásai is jól láthatók a résztvevők visszajelzéseiből. A vállalati szintű gazdasági nehézségek pedig erősen nyomon követhetők a kapcsolódó pénzügyi, controlling, költséggazdálkodási képzések iránt megnyilvánuló keresletben.
A résztvevők bizalmi indexe a különböző, általuk elérhető információforrás iránt vélhetően nem szektorspecifikus, hanem egyfajta általános kortünet – és elgondolkodtató kell, hogy legyen minden piaci szolgáltatónak ebben a szektorban is.
A felmérésben a következő kérdésekre kellett a kitöltőknek választ adniuk:
1. Milyen kompetenciáját, készségét fejlesztené leginkább?
Képzési célok
Az informatikai képzés – mint az általánosan ismert „sikerszakmához” vezető út, és a nyelni képzések iránti igény nem szorul különösebb magyarázatra, de örömteli tény, hogy az iskolarendszerű képzések után 27% jelölte meg már felnőtt fejjel is a szakmai tudás fejlesztését határozott célként.
2. Mi a legfőbb motivációja amikor képzést választ?
Legfőbb motivációk
A képzésekhez kapcsolódó motiváció kiválasztásánál igen erősen dominál a munkavállalók jelenlegi szakterületén, munkakörében történő fejlődési igény, ami persze a későbbi váltás, vezetővé válás kulcslépése is lehet.
3. Milyen információk alapján választ képzést?
Információk a képzésről
Az érdeklődők információszerzésre a legtöbb esetben nem csak egy csatornát vesznek igénybe, és igen elgondolkodtató, hogy összességében 67%-ban valamilyen konkrét emberi vélemény, ajánlás (ismerős, munkahelyi vezető, vagy akár egy internetes értékelő) lesz a döntő befolyásoló tényező egy szakmai képzés kiválasztásánál.
Nyilvánvalóan megvan a képzésszervező cégek tudatosan alkalmazott marketing eszközeinek is a helye, de a fogyasztói bizalomhoz elengedhetetlen a korábbi képzési résztvevők tényleges, leellenőrizhető, pozitív értékelése, a képzésszervező cég szakmai múltja.
4. Melyik képzési formát részesíti előnyben jelenleg?
Képzési forma
A Covid-időszak kényszerű 100%-os online üzletmenete után újra kiemelten fontos a leghatékonyabbnak tartott képzési forma, a személyes, tantermi oktatások iránti igény. Természetesen igen sok minden megoldható ma már a digitális csatornákon, de a fogyasztók tényleges várakozását, vágyait az ábra jól szemlélteti!
5. Milyen iparágban dolgozik jelenleg?
Iparág
A képzési résztvevők iparági eloszlása aránylag egyenletes, ami szerencsés körülménynek mondható. Természetesen mindig vannak növekvő és csökkenő szegmensek amikre a képzésszervezőknek tudatosan figyelni kell, de elmondható, hogy aki fejlődni szeretne, és képezni magát szakmai területén, az bármely szektorból is érkezik, találhat lehetőséget ma erre magának.
6. Jelenlegi munkakör, beosztás?
Munkakör, beosztás
A résztvevők/érdeklődők pillanatnyi munkaköre igazából egybevág az átlagos munkahelyi struktúrák felépítésével, arányaival: vezetői pozícióból lényegesen kevesebben vesznek részt a felnőttoktatás képzésein, mint munkatársi jellegű pozícióból.
Ez teljesen érthető, és egyben örömteli is, hisz a számok alapján általánosságban elmondható, hogy a hazai munkavállalók számára nyitott a lehetőség a szakmai oktatásokra, és sok esetben azt a munkáltató, a közvetlen vezető is támogatja.
Befejezésképp érdemes megtekinteni az érdeklődők életkorát is:
Életkori megoszlás
Kiemelendő és fontos, hogy jól láthatóan minden jellemző korosztály erőteljesen tudja képviseltetni magát! Ezen az ábrán a felmérés pillanatnyi értékei láthatók, de érdemes megjegyezni, hogy korábban a legfiatalabb korosztály esetében a most tapasztaltnál lényegesen alacsonyabb számokat tudtunk kimutatni.
Felmérésünket - mely Sämling Felnőttképzési Index néven található meg – folyamatosan végezzük, összesítéseinket pedig a kapott válaszok alapján évente legalább egyszer publikáljuk.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Sokan szeretnének a szakterületükön fejlődni, vagy éppen valamilyen népszerű, jól fizető szakma (mint az informatika) irányába elmozdulni. A... Teljes cikk
2022-ben több mint 100 ezer ember vett részt felnőttképzésben, tavaly valószínűleg még többen, bár végleges adatok nincsenek. Zsuffa Ákos a... Teljes cikk
Idén is nagy érdeklődés övezi a szakképzésben részt vevő tanulók számára indított megmérettetéseket: csak Budapesten 55 szakmában mintegy 1500... Teljes cikk
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 2 hete
- Úton a felsővezetői lét felé - hogyan segíthet egy mentor a cél elérésben? 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Százmilliárd forintos felújítási program indul a szakképzésben 2 hónapja
- Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat 2 hónapja
- Hankó Balázs: A kormány célja, hogy Magyarország világbajnok legyen a szakképzésben 2 hónapja
- Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben 2 hónapja
- Sämling Solution Szervezetfejlesztő (OD) tanácsadó képzés - Miért érdemes Szervezetfejlesztővé válni? 2 hónapja
- A tanár is munkavállaló!? 2 hónapja
- Mentorprogram indul a kertészeti szakma utánpótlásának érdekében 2 hónapja