Idén is lehet pályázni a látássérültek munkavállalását segítő szolgáltatások biztosítására
A látássérültek mindennapjait, munkavállalását segítő, megkönnyítő szolgáltatások biztosítására idén is pályázatot írt ki a kormány 600 millió forint értékben - közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten.
Fülöp Attila elmondta, hogy "a látássérültek számára biztosított elemi rehabilitációs szolgáltatás nyújtására" civil és egyházi szervezetek jelentkezését várják; a beadási határidő február 17-e.
Az államtitkár felidézte: három évvel ezelőtt vezették be az elemi látásrehabilitációs szolgáltatást, amelyet minden 16. életévét betöltött látássérült jogosult igénybe venni.
A szolgáltatás célja, hogy az egészségügyi rehabilitációt követően segítse a sérült emberek mindennapi életbe történő visszailleszkedését mind az önálló életvezetés, mind a munkavállalás területén. A szolgáltatást regionális, illetve lehetőség szerint megyei szinten kell megszervezni, és egy évben 60 ezer (szolgáltatói) órát biztosítanak a pályázat keretében.
A pályázatokat a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézetnek kell benyújtani, online formában. A tavalyi pályázati időszakban ezt a szolgáltatást 1012-en vették igénybe, a szolgáltatott óraszám pedig csaknem 53 ezer volt - ismertette Fülöp Attila.
MTI
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására - jelentette be Hankó... Teljes cikk
A vállalkozások keddtől igényelhetik az uniós forrású kamatmentes beruházási hitelt, legfeljebb 100 millió forint értékhatárig - tájékoztatta a... Teljes cikk
Magyarország versenyképességét erősítik a Neumann János Program 340 milliárd forint keretösszegű pályázatai - hangsúlyozta Hankó Balázs, a... Teljes cikk
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 1 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 2 hete
- Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit 2 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 2 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 2 hete
- Így segítik a látássérültek munkavállalását 2 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 3 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 3 hete