Így szüntetné meg a bérszakadékot a nők és a férfiak között az MSZP
A nők és férfiak fizetése közötti szakadék megszüntetését sürgette Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese. A párt egyebek mellett javasolja, hogy a nők öregségi nyugdíjkorhatára legyen rugalmas lefelé, a közszférában pedig választhatóan felfelé is.
Véget kell vetni annak az igazságtalanságnak, hogy ugyanazért a munkáért a nők átlagosan 11,2 százalékkal kisebb fizetést kapnak, mint a férfiak. Munkaidőre átszámítva ez a különbség azt jelenti, mintha a nők november végétől december végéig ingyen dolgoznának - mondta Gurmai Zita a Facebookon közvetített online sajtótékoztatóján.
A szocialisták azt akarják, hogy ugyanazért a munkáért minden nő ugyanazt a fizetést kapja, mint a férfiak. Az MSZP Kormányváltást! Korszakváltást! című előválasztási programjának hangsúlyos eleme a nőket sújtó igazságtalanságok megszüntetése, az egyenlő esélyek biztosítása számukra az élet minden területén.
Éppen ezért kezdeményezik, hogy a nők öregségi nyugdíjkorhatára lefelé rugalmas legyen. Támogatják, hogy azok a nők, akik legalább negyven év jogosultsági időt szereztek, a továbbiakban is nyugdíjba vonulhassanak az általános nyugdíjkorhatár elérése előtt. Még inkább segítené őket, ha már a korhatár elérése előtt jogosulttá válnának az özvegyi nyugdíjra.
Javasolják továbbá, hogy a közszférában - választhatóan - felfelé is legyen rugalmas a nyugdíjba vonulás időpontja, és a tanárok, orvosok dolgozhassanak tovább nyugdíj mellett is.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Dr. Farkas András nyugdíjszakértő szerint különösen időszerű a kérdés, miért van szüksége mindenképp egy átfogó reformra a magyar... Teljes cikk
A szakértő szerint a kényelmes, modern nyugdíjas évekhez a megoldás a fiatalabb életkorban kezdődő erőteljes befektetés és a 65 éves koron túli... Teljes cikk
- A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Az Egyesült Királyságban minden tizedik vállalatvezető betöltötte a 67 éves állami nyugdíjkorhatárt 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 4 hete
- A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon 4 hete
- Megszüntetné a nemek közötti bérszakadékot az EU 1 hónapja
- Mit kell tenni a nyugdíjkorhatár betöltésével annak, aki özvegy? 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja