Ismerd meg alkalmazottad személyiség- és teljesítménytesztekkel
A felvételi interjúk során a pályázóknak nemcsak az interjúztató elvárásainak kell megfelelniük, gyakorta előfordul, hogy különféle pszichológiai tesztekkel is bizonyítaniuk kell rátermettségüket.
Személyiségtesztek
A személyiségtesztek sajátossága, hogy kitöltésekor teljesen szabadon engedheti magát az ember (bár tulajdonképpen ez is a cél, hisz annál pontosabb a végeredmény), mivel egyrészt annyi idő alatt fejezi be, amennyi csak szükséges hozzá, másrészt sem "jó", sem "rossz" választ nem adhat benne. A kérdések kifejezetten a személyiség megfejtésére irányulnak: hogyan gondolkodik, viselkedik megszokott vagy éppen idegen környezetében, milyen fejlett az érzelmi világa, s egyáltalán milyen erők mozgatják cselekedeteit.
Mielőtt azonban személyiségtesztek tömegeinek vetnénk alá pályázóinkat, érdemes meggyőződnünk, hogy véletlenül nem klinikai pszichológiában használatos személyiségtesztekkel (pl. Rorschach- és a Szondi teszt) elemezzük-e őket, azok munkahelyi alkalmazása ugyanis tilos. Ezek ugyanis a lelki folyamatok olyan mély rétegeit tárják fel, amibe semmi jogunk sincs betekinteni, arról nem is beszélve, a munkaalkalmasság szempontjából is csak csupa értéktelen adatra derít fényt.
Megbízható személyiségtesztek
A személyiségjegyek megfogalmazását az egészséges emberek vizsgálatára kitalált tesztekre ajánlott bízni, ezek ugyanis a munkához kapcsolódó személyiségvonásokat érik tetten. Magyarországon jelenleg a Kaliforniai Pszichológiai Kérdőív (CPI) a legelterjedtebb. Népszerűségét annak köszönheti, hogy a válaszok sajátos kialakítása végett nehézkes a "rossznak" ítélt tulajdonságokat elkendőzni, hiba esetén pedig könnyedén meg lehet ismételni.
A teszt azt feltételezi, hogy a személyiség olyan állandó tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek irányítják és motiválják a viselkedést, alkalmazkodást, illetve, hogy a személyiségvonásokat tekintve mindenki rendelkezik egy adott szinttel, az egyének közötti különbség pedig mérhető és viszonyítható. A teszt legelterjedtebb változata 480 állítást tartalmaz, melyekre a kitöltő igennel vagy nemmel válaszolhat. Az értékelés minden esetben 18 skála mentén történik, amelyek a személyiség majd minden aspektusát felölelik, a viselkedéstől kezdve a szociális alkalmazkodáson keresztül a motivációs, az intellektuális és a morális hátterig bezárólag.
A Captain Online is hasonló elveken alapul, hiszen a tesztalanynak olyan kijelentéspárok közül kell a neki legmegfelelőbbet kiválasztania, amelyekből nem tud közvetlenül a vizsgált mutatókra következtetni - következésképp képtelen befolyásolni a végső eredményt. Főként az emberi igényeket és szerepköröket fürkészi, hogy kiderítse, milyen erők képesek cselekedetre bírni, mi az a szerep, amiben szeret tetszelegni - egyszóval mi az, amiben kedvét leli.
A fentiekből eredően nemcsak a toborzási manőverek keretében használható mindkét tesztrendszer, hanem a humánerőforrás-fejlesztés minden területén, úgy a képzési rendszer kialakításánál, mint a karriertervezésnél, az áthelyezésnél (esetleg a leépítéseknél) vagy a csapatösszeállításnál.
Csak képzett pszichológus felelősségére
A személyiségtesztek ugyan csupán a munkaalkalmasság szempontjából fontos szempontokat vizsgálják, így tulajdonképpen veszélytelenek, de komoly szakmai felkészültséget igényelnek, ezért csak és kizárólag képzett pszichológus szükségeltetik kialakításához, alkalmazásához, illetve kiértékeléséhez.
Teljesítménytesztek
A teljesítménytesztek a személyiségtesztekkel ellentétben nem "tét nélküliek", megoldásukra adott idő áll rendelkezésre, s a kérdések minden esetben egy "jó" és egy (vagy több) "rossz" válaszlehetőséget kínálnak. A vizsgálatok tárgya szerint intelligencia teszteket és képességvizsgáló eljárásokat különböztetünk meg.
IQ-tesztek
Az intelligencia mérését többnyire a Wechsler által kidolgozott MAWI-teszttel vagy az Amthauer-féle Intelligencia Struktúra Teszttel (IST) végzik, melyek közös jellemzője, hogy összetett részfeladatokból áll, és az általános intelligencia-színvonal megadásán kívül részletes és átfogó intelligenciaprofil megismerésére ad lehetőséget.
Az általános IQ-tesztek közé tartozik még a John Raven által bevezetett Progresszív Mátrixok teszt, amely a különböző geometriai alakzatok közti összefüggések felismerésének képességét, illetve az analógiás gondolkodást térképezi fel, ezek a képességek ugyanis a nyelvi készségektől és az iskolai képzettségtől függetlenek.
Képességtesztek
A képességtesztek az adott munkakör betöltéséhez szükséges alapvető képességek meglétére és minőségének értékelésére ad lehetőséget. Ilyen például a figyelemvizsgáló teszt (pl. PIERON), amely a rendszeresen ismétlődő mozdulatokat igénylő (jellemzően ingerszegény, futószalag-jellegű) munka végzéséhez szükséges képességet méri. Hasonló megfontolásból lehet letesztelni a szervezőképességet, illetve a vezetői képességeket, hogy kiderüljön, az illető mennyire képes egy nagyobb horderejű dolgot átlátni, megtervezni, megszervezni, részfeladatait delegálni.
Mint tudjuk, a munkaerő ösztönzése nem egyszerű feladat, egy alaposan kimunkált motivációs teszt azonban megkönnyítheti a dolgunkat. Ezek egyik legismertebb módszere a Bass-féle motivációs teszt, amely a teljesítménymotiváció, a közösségi motiváció és az egyéni érdek egymáshoz viszonyított arányát megmutatva méri az egyén motivációs szintjét, irányultságát.
A teljesség igénye nélkül
A munkavállaló megismerésére természetesen még számos teszt áll rendelkezésre, ezek csak a legismertebbek voltak, bár ennyivel már bőven ki lehet ismerni mind a léeendő, mind a meglévő alkalmazottakat.
Paraszt Imre, HR Portal
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nyolc trendre kell figyelniük a cégvezetőknek, ha sikereket akarnak elérni az évtized végéig. A Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem kutatói szerint... Teljes cikk
A cégeimben nincs HR osztály, egyetlen HR-es sem dolgozik nálam - jelentette ki Chamath Palihapitiya, a Social Capital alapítója, a Facebook egykori... Teljes cikk
2022-ben 110 ezer nyugdíjas dolgozott, ám ennél sokkal többet be lehetne vonni a munkaerőpiacra. Milyen munkákra jönnek? Milyen speciális igényeik... Teljes cikk
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja
- Szakképzés: kiemelt ösztöndíjat kaphat, aki sikeresen leteszi a szakmai vizsgáját 2 hónapja
- A középiskolai felvételi jelentkezések április 8. és 10. között módosíthatók 2 hónapja
- Megkezdődik az E-felvételi ügyintézési időszaka 2 hónapja
- Mégis van remény Erasmus+ ügyben 3 hónapja
- Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja 3 hónapja
- Ma éjfélig lehet jelentkezni a megújult magyar felsőoktatásba 3 hónapja
- Közeleg a középiskolai jelentkezési határidő - közzé tették a felvételi átlagait 4 hónapja
- Kormányablakbusz segíti a felvételizők ügyfélkapu-regisztrációját 4 hónapja
- Felsőoktatási felvételi: az önkéntes munkáért is járhat plusz pont 4 hónapja
- Megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató kiegészítése 4 hónapja