kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

Jön a "csak amit muszáj" hétfő?

Újabb divat törhet be a HR és a munkavégzés világába, a csendes felmondás helyett a "csak amit muszáj" hétfő. A legújabb irodai trendnek tűnik, hogy a munkavállalók hétfőn csak a szükséges minimumot teljesítik, vagyis mintegy felkészülési napot építenek be a hétkezdésbe. Egy TikTokernek köszönhetően a trendnek már neve is van: "bare minimum Monday".

hétfő, csak amit muszáj, kiégés-
images

A TikTokon alkotó Marisa Jo Mayes újradefiniálta a munkához való viszonyát, ugyanis korábban a vasárnapokat nagyon rosszul élte meg, mert már előre félt a rá váró héttől, előre stresszelte az előtte álló munkateher. Hogy megszabaduljon ettől az érzéstől és megelőzze a kiégést, úgy döntött inkább takaréklángon kezdi a hetet, és önmagát helyezi előtérbe a munkájával szemben hétfőnként

A munkahét első két órájára nem tervez be meetingeket, nem ellenőrzi az e-mailt, inkább olvas, esetleg jegyzeteket ír, vagy mivel otthonról dolgozik, elvégez egy-két tennivalót a ház körül. A történet a TikTokon és a médiában komoly visszhangot kapott, és egyes szakértők úgy vélik komolyan kell venni ezt a törekvést és problémakört. 

Míg más szakemberek szerint, azért vannak ennek határai. Hiszen lehetnek határidők vagy váratlan problémák, amik éppen egy hétfőn merülnek fel egy projekttel kapcsolatban, amikor azonnal cselekedni kell, és nem lehet késlekedni. Mayes sok kritikát kapott a "csak amit muszáj" hétfő kezdeményezésre, sokan gondolták úgy, hogy ő egy elkényeztetett Y generációs, aki nem ismeri a kemény munkát, derül ki a Marketwatch összefoglalójából

Ő azonban továbbra is úgy véli, hogy nem szabad túl nagy nyomást helyezni magunkra a munkahét elején, mert így a továbbiakban hatékonyabbak lehetünk. 

Vajon a hét végét vagy a hét elejét érdemes lazábban venni? A tendencia a négynapos munkahét kísérletek során inkább a péntek felé mutatnak, legalábbis egyelőre.

Marketwatch.com

Nyitókép: Matthew Henry on Unsplash

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Feketén foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves... Teljes cikk

Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját

A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki tréfából meggyújtotta... Teljes cikk

35 milliót fizet az exférj volt feleségének a házasság alatt végzett házimunkáért

A háztartásban és a gyereknevelésben végzett munkát, melyet gyakran "láthatatlan munkaként" is emlegetnek, ritkán lehet pénzbeli fizetésre váltani.... Teljes cikk