kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Lassuló növekedés a bérek terén is

A GKI Gazdságkutató Zrt. prognózisa szerint idén már nem tud olyan ütemben növekedni a gazdaság, mint tavaly tette. A nullához közeli infláció miatt pedig a bérek is mérsékelten emelkednek csak, írja a Napi.hu.

A GKI kutatói 2,5 százalékos növekedéssel számolnak az idén, a tavalyi 3,6-os adat után, mely az Unióban a második legmagasabb volt. Ezt részben okozza, hogy a beruházások idén stagnálnak, jövőre csökkenő tendenciát mutathatnak. Az exporttöbblet és a fogyasztás viszont hozzájárulhat a növekedéshez.

A bérek az első negyed évben, az közmunkásbér torzító hatását figyelmen kívül hagyva, 3 százalékkal növekedtek. Mivel az év során a közfoglalkoztatottak száma ismét nő, az idei béremelések pedig az átmenetileg megszűnt inflációt követve alacsonyak lesznek, az év egészében csak 2,5 százalék alatti béremelkedés várható.

Napi.hu
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ismét nőni fog az infláció 2024-ben - mutatjuk, mi lesz a reálbérekkel!

Az infláció átmenetileg újra növekedni fog 2024-ben, a bérek vásárlóereje pedig 7,1 százalékkal fog növekedni. A GDP idén 2,4 százalékkal... Teljes cikk

A munkavállalók elégedettsége nem csak az anyagiakon múlik: friss kutatás

Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk

Megszüntetné a nemek közötti bérszakadékot az EU

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk