Melyik képzés illik a személyiségedhez?
A felvételi előtt állók személyiségéhez és érdeklődéséhez tökéletesen illeszkedő képzés kiválasztásában nyújtana segítséget a négy középiskolásból álló, Orient nevű csapat innovatív digitális megoldása. A BCCH-uSchool vállalakozói klub döntőjét ezzel a pályázattal nyerték meg.
Az érdeklődési körhöz leginkább illeszkedő képzés megtalálásában, az ideális fotós felkutatásában, személyre szabott vizsgafelkészülési ütemterv elkészítésében és a könnyebb parkolásban segítenének azok a középiskolások, akik a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara (BCCH) együttműködésében megvalósított uSchool vállalkozói oktatási program döntőjén prezentálták innovatív ötleteiket.
A három hónapos BCCH-uSchool vállalkozói klub az üzleti gondolkodásra készítette fel a 12 középiskolából érkező 22 diákot. A középiskolások gyakorlati képzésen keresztül ismerhették meg, miként tudnak eljuttatni egy ötletet a megvalósításig. A program során a 17-18 éves tanulók belekóstoltak a projekt- és üzleti tervezésbe, a marketing és sales alapjaiba, a csapatmunkába, de ami a legfontosabb, megtanulták, hogyan kell prezentálni egy hónapokon át fejlesztett projektet, és képviselni önmagukat. A diákok munkáját olyan nagyvállalati mentorok és fiatal vállalkozók segítik, akik több éves tapasztalattal rendelkeznek az innováció területén.
A verseny győztese, az Orient nevű csapat által megálmodott fejlesztés weboldalon és applikáción keresztül adna lehetőséget arra, hogy kreatív és szórakoztató módon, különféle témaválasztásokon át a felhasználók megtalálhassák a szenvedélyüknek megfelelő képzést, és ezáltal rátaláljanak hivatásukra is. A Fehér Anna, Gál Laura, Hardi Noémi és Kovács Péter által alkotott Orient Szlovéniában, a uSchool nemzetközi döntőjén mutathatja be megoldását, ahol a győztes csapat két hetes szakmai utat nyer a technológiai fellegvárnak számító Szilícium-völgybe.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligenciára érdemesebb nem veszélyként, hanem a digitális műveltség részeként tekinteni, aminek a fejlesztése nemcsak a... Teljes cikk
Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk
A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja
- Szakképzés: kiemelt ösztöndíjat kaphat, aki sikeresen leteszi a szakmai vizsgáját 2 hónapja
- Milyen közös munkára van szükség a vezetők és a HR között a toborzás és megtartás témájában? 2 hónapja
- A középiskolai felvételi jelentkezések április 8. és 10. között módosíthatók 2 hónapja
- Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején 2 hónapja
- Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere 2 hónapja
- Megkezdődik az E-felvételi ügyintézési időszaka 2 hónapja
- Az új valuta a home office, Magyarország vonzó BSC-célpont 2 hónapja
- Mégis van remény Erasmus+ ügyben 3 hónapja
- Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek 3 hónapja
- Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője 3 hónapja