Multi, iroda, klíma, pénz - erre vadásznak a dolgozó diákok
A Meló-Diák Alföld iskolaszövetkezet közép- és felsőfokú oktatásban résztvevő tanulók körében készített munkavállalással kapcsolatos kutatást, amelyből többek között az is kiderült, hogy a pénz fontosabb nekik, mint a karrierépítés, és hogy mi számít trendi feladatkörnek a szemükben.
A mának élnek, nem a holnaputánnak
„A diákmunka abszolút lehet egy sikeres karrierút kezdete, például az egyik mozihálózat szegedi vezetője nálunk kezdett mozis munkákkal. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy a diákok nagy része még akkor sem tudja, hogy mivel szeretne foglalkozni független felnőttként, ha már választott egy szakmát az egyetemen. Jó példa vagyok erre én is, hiszen mérnökkaron végeztem, de sosem akartam mérnök lenni…” - érzékeltette személyes példával a Meló-Diák szegedi irodavezetője, Varga Dávid, hogy a diákok többsége nem hosszú távban gondolkodik, hanem a mának él.
Ez lehet az oka annak, hogy az iskola melletti munkavállalásban a pénzszerzés a legfontosabb szempontjuk, és kevésbé látják a benne rejlő lehetőségeket a karrierjük építésére vonatkozóan. A meglátást erősíti, hogy a válaszadók mindössze 9 százaléka érdeklődik leginkább a tanulmányaiba vágó gyakornoki munkalehetőség iránt. „Ha tudatosan nem is, de a gyakorlatban mégis értékes tapasztalatokat szereznek a diákmunka által, hiszen még komolyabb tét nélkül lesz egy benyomásuk arról, hogy milyen típusú környezetben és feladatkörben érzik magukat jól” - emelte ki Varga Dávid.
Trendi irodai munkát keresnek a legtöbben
Ami a konkrét feladatköröket illeti, a legnépszerűbb munkatípusok az adminisztratív/irodai munkák (25 százalék), a mozis munkák (16 százalék), az áruházi/bolti munkák (14 százalék) és a könnyű fizikai munkák (14 százalék) - csak ezek után következnek a sorban a tanulmányokhoz kapcsolódó gyakornoki lehetőségek. A kutatásból továbbá kiderült, hogy viszonylag több diákot érdekelnek még az ügyfélszolgálatos (8 százalék), a gyorséttermi/vendéglátós (7 százalék) és a hosztesz (5 százalék) munkák. A többire - például a mezőgazdasági lehetőségekre - elhanyagolható számú válasz érkezett.
„Meg tudom erősíteni az eredményeket, ugyanis mi is azt tapasztaljuk, hogy a diákok elsősorban a trendi munkákat keresik, ami sokszor egyet jelent a nagy multival és a nyári melegben klímával felszerelt irodával. Ugyanakkor például a mezőgazdasági munkák már jóval kevesebb fiatalt érdekelnek. Miközben még öt-hat évvel ezelőtt is volt 150-200 diák, aki a nyári szezonban szívesen jött kukoricacímerezésre, manapság jó, ha harmincan összejönnek” - fogalmazott a szegedi Meló-Diák vezetője, hozzátéve, hogy a diákok a munkák széles skálájából válogathatnak, hiszen az egyre népszerűbb irodai munkák mellett elérhetőek a hagyományosabb fizikai munkák is.
Sok múlik a rugalmas munkaidő-beosztáson
„A gyárak továbbra is igénylik a diákmunkaerőt, ám esetükben a munkaidő rugalmasabbá tétele kulcsfontosságú. Egy 0-24 órában működő call centeres munkában sokkal kötetlenebbül tudnak dolgozni a diákok, akár két órára is becsekkolhatnak, ha aznap éppen csak annyi idejük van. Viszont a gyárak általában tartják a szigorú nyolcórás műszakrendet, ami sokkal nehezebben összeegyeztethető az iskolával. Azonban ebben is értünk már el eredményeket, van rá példa, hogy sikerült kijárni a rugalmasabb műszakbeosztást a diákok érdekében” - zárta szavait Varga Dávid.
A 13 kelet-magyarországi Meló-Diák Alföld-iroda bevonásával készült kutatásban jellemzően 16 és 26 év közötti diákok vettek részt, akik egyetemi/főiskolai, középiskolai tanulmányokat folytatnak, vagy OKJ-képzést végeznek. A válaszadók 92 százaléka rendelkezik saját munkatapasztalattal diákként, így a kérdésekre adott visszajelzéseik relevánsnak tekinthetőek.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A teljesítményértékelés a legtöbb vállalat számára alapvető folyamat. Azonban a digitalizáció terjedésével, egyre nagyobb népszerűségnek... Teljes cikk
Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk
Olvasási idő: 3 perc - Szerző: Szabó Dorina. Teljes cikk
- Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV 1 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek! 2 hete
- Így indítsunk vállalkozást kismamaként 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 4 hete