kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

NGM-helyettes államtitkár: a szakképzési centrumok várják a fiatalok jelentkezését

Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára közölte a szakképzési centrumok várják azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akiknek idén nem sikerült a felsőoktatásba bekerülni - írja az MTI.

A mintegy 33 ezer érintettet az Oktatási Hivatal levélben értesíti a szakképzésben rejlő lehetőségekről, így például az elérhető szakmákról, a tanulmányi ösztöndíjakról és a képzési formákról - tette hozzá.

Kiemelte: a szakképzés - az első és a második szakma megszerzése is - ingyenes, a fiatalok nappali, levelező és esti képzési formára is jelentkezhetnek, utóbbi kettő választása esetén a tanulmányaik mellett munkát is vállalhatnak.

A szakképzésben résztvevő diákok a tanulmányi eredményeiknek megfelelő ösztöndíjban részesülnek, ilyen például a Szabóky Adolf szakképzési ösztöndíj, amelyre a hiányszakmát választó diákok lesznek jogosultak - jegyezte meg Pölöskei Gáborné.

Tájékoztatása szerint a Szabóky ösztöndíj mértéke a tanulmányi eredménytől függően a szakközépiskolában tanulóknál havi 10 ezer és 35 ezer, a szakgimnáziumban tanulóknál 20 ezer és 50 ezer forint között mozog.

A helyettes államtitkár a hiányszakmák közül példaként említette a szakácsot, a logisztikai ügyintézőt, a gyakorló ápolót és a hegesztőt. Szólt arról is, hogy azok a fiatalok, akik gimnáziumban végeztek, ők 2 éves technikus képzésen vehetnek részt a szakgimnáziumokban vagy egyéb szakmát is választhatnak.

Hozzátette: a fiatalok a szakképzési lehetőségekről a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal honlapján tájékozódhatnak.

Az országban 44 szakképzési centrumban 367 iskola várja a jelentkezőket, akik 238 különböző szakma közül választhatnak - ismertette. Rámutatott, hogy a felnőttoktatás egyre népszerűbb, míg 5 évvel ezelőtt a jelentkezők száma csupán 5 ezer volt, tavaly már 46 ezren tanultak ebben a képzési formában.

Pölöskei Gáborné szerint "a munkaerőpiac visszajelzései alapján ma már az érettségi kevés az elhelyezkedéshez, ahhoz, hogy valaki biztos alapokra helyezze a jövőjét, legalább egy szakmára is szükség van".

MTI
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az attitűd a kulcs, nagy a verseny a fiatalokért: így keresi az utánpótlást a Marriott

Három-négy munkakör jut eszünkbe, ha egy szállodára gondolunk, pedig nagyjából 80-100 pozícióról beszélhetünk. Nagy a verseny a fiatalokért és... Teljes cikk

Milliós fizetés és hideghívások: milyen a jó ingatlantanácsadó?

Egy közvetítés után milliós bevétel? Ingatlantanácsadóként elérhető fizetés. Nem magas a belépési korlát sem, ám ehhez kitartó tanuláson,... Teljes cikk

Felnőttképzés: informatikai, szakmai és nyelvtudás terén fejlődnének a legtöbben - friss kutatási eredmények

Sokan szeretnének a szakterületükön fejlődni, vagy éppen valamilyen népszerű, jól fizető szakma (mint az informatika) irányába elmozdulni. A... Teljes cikk