Van, ahol már létszükséglet a diákmunka a működéshez
Ma már sok cégnél elengedhetetlen a diákok munkája is a működéshez, így a vezetők és a kollégák is másként tekintenek rájuk, mint korábban, bevonják őket csapatépítő programokba, képzésekbe. Bár a nyár kiemelkedő időszak még mindig, de a diákmunka már egyáltalán nem szezonális természetű, mondják a szakemberek. Az órabérek, a rugalmas lehetőségek aránya nő, a 25 év alattiak szja mentessége a munkakedvet is erősítette, ugyanakkor a diákok összességében fogynak, így még ezen a területen is előfordulhat munkaerőhiány. Iskolaszövetkezetek vezetőit kérdeztük.
A Meló-Diák idén is elkészítette reprezentatív felmérését, amelynek eredményéből kiderül, hogy – nem meglepő módon, ahogy a felnőtt populáció esetében is -, a legfontosabb motiváló erő a fiatalok számára a bér, amelyet 36% tartott a legfontosabbnak. Második és harmadik helyen pedig a megközelíthetőség és a széles munkaválaszték végzett, mindkettő közel 20%-os arányban. Viszont érdekes módon, a munkahely hírneve nem kiemelkedő fontosságú a diák körében, mindössze 3% tartja elsődleges szempontnak a munkavállalás során. Ugyanakkor bizonyos hírekkel ellentétben, a diákmunkások bérelvárásai nem irreálisak, mondta Kott Zoltán, a Meló-Diák vezérigazgatója: „az „elfogadható nettó órabér” szintjét jelentős részük 1300 és 1500 forint között jelölte meg. 2000 forintnál magasabb órabért csupán kevesebb, mint 3 százalékuk igényelne”.
Diákmunka órabér
Ez az elvárás már csak azért is reális, mert 2022-től a minimálbér-emelés következtében a minimum bruttó órabér 1150 forint, amely éppen a 25 év alattiak szja mentessége miatt, esetükben nettó összeg is. A szakemberek szerint az átlagos órabér, munkakörtől, helytől függően nagyjából 1300-1700 forint között mozog. A ruhaüzletekben például az 1500 forintos órabér már vonzónak számít, az egyszerűbb irodai munkákért 1600 és 1800 forint között lehet kapni, a vendéglátásban bruttó 1600-2100 forintot lehet keresni, míg IT területen az átlag 2000 forint, de a maximumok a 3000 forintos órabért is elérhetik.
„Természetesen a diákok is érzékelik, hogy egyre nagyobb igény van a munkájukra, a diákmunkást kereső hirdetések és az iskolaszövetkezetek megszaporodása is ezt mutatja. Pár évvel ezelőtt egy-egy munkára gyorsan le kellett „csapni”, sokan jelentkeztek, napjainkban azonban - főleg, ahol sok opció van, például a ruhabolti munkák esetében - nagyobb tér van a mérlegelésre” – folytatja Tóth Rozália, a Prohumán Diákmunka operatív igazgatója.
A demográfiai tendenciák és a felsőoktatásban tanuló hallgatók számának csökkenésével ráadásul csökken a diákmunkába bevonható réteg aránya. Ugyanakkor a teljes diákállományhoz képest egyre többen vannak jelen a piacon, hangsúlyozza Bőhm Zsombor, a Quantum Iskolaszövetkezet alapítója, gazdasági vezetője: „hiszen az adómentességnek köszönhetően elérhető magasabb fizetés szinte minden fiatalnak csábítóvá teszi a munkavállalást.” Kott Zoltán elmondta, hogy a felmérésük szerint a diákok 40%-át több munkára sarkallja, hogy több marad a zsebükben, sőt a válaszadók 18%-a az intézkedés hatására szeretne munkát vállalni.
Hol dolgoznak a diákok?
A nyár beköszöntével az egyik legnagyobb munkaerőigénnyel rendelkező terület a vendéglátás, ahol több ezer betöltetlen pozíció van. Valamint a turizmusban, a mezőgazdaságban, illetve a könnyű fizikai alkalmi munkák terén van legerősebben jelen a munkaerőigény, folytatja Bőhm Zsombor. A tanév közben viszont a mérnöki vagy informatikai tanulmányokat folytató diákokra van a legnagyobb kereslet. Tóth Rozália a fesztiválokhoz kapcsolódó munkalehetőségekkel bővíti az igényeket, illetve mint mondta az őszi-téli időszakban a kiskereskedelemben nő hétről-hétre a szükség a diákmunkásokra. Valamint megemlítette, hogy „a cégek egész évben rengeteg adminisztratív pozíciót és a gyakornoki lehetőséget kínálnak. Fizikai területen is nagy az igény a diákokra: a raktári munkák, de a kiskereskedelem és a gyorséttermek esetében is elengedhetetlenek a diákok a működéshez, vannak olyan ruhaüzletek vagy épp gyorséttermek, amelyek szinte ki se tudnának nyitni nélkülük.”
Kott Zoltán továbbá kiemelte, hogy évről évre 10-15%-kal növekszik a szakmai gyakornoki pozíciók száma, a mérnök-, informatikuson túl, a 3D tervező és minőségirányítási területen is. A tartós munkavállalást illetően, a felmérés alapján Meló-Diák vezérigazgatója a következő tendenciákat látja: „a diákok 40 százaléka 3–4 napot dolgozna hetente, 15%-uk heti 5–6 napot is vállalna. Ezen kívül jelentős számú tanuló szeretne ugyanannál a munkáltatónál vagy hasonló szektorban gyakornokként folytatni.” Sőt a gyakornoki évek után a jó teljesítő fiataloknak nagy esélye van a továbbfoglalkoztatásra is.
A Quantum Iskolaszövetkezet alapítója, Bőhm Zsombor hozzátette: „A munkáltatók már a KKV szektorban is rájöttek, hogy a fluktuáció csökkentése mennyire fontos. Egyre több hazai munkaadó tesz aktívan azért, hogy a fiatal munkavállalók megszeressék a céget és hosszabb távra elkötelezzék magukat.” A Prohumán Diákmunka operatív igazgatója szerint egyre többen kezelik a diákokat teljes jogú munkavállalóként, csapattagként. Tóth Rozália kiemelte, hogy csak az képes magtartani a diákokat hosszú távon, aki szakmai perspektívát is tud nekik mutatni.
Nyitókép: Kampus Production
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A két évvel ezelőtt bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-kedvezmény a mai napig viták tárgyát képezi: egyesek szerint motiváló erővel bírt és... Teljes cikk
AZ ALDI mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint - olvasható a cég sajtóközleményében. Teljes cikk
A diákok foglalkoztatása még az egyszerűsített foglalkoztatásnál (EFO) is kedvezőbb ez a megoldás a cégek számára. Teljes cikk
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 1 hete
- Közeledik az szja-bevallási határidő, nyugdíjmilliárdok sorsa a tét 1 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 1 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 2 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 2 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 3 hete