Vasutasok a 18 fokról: Ez nem emberi munkavégzésre alkalmas hőmérséklet
Egyes vasúti vezetők "egymást licitálják túl hülyeségben", hogy elérjék a kormány által elrendelt 25 százalékos gázfogyasztás-csökkentést. A 18 fokban didergő vasutasok meleg italt, a formaruha alatt hordható meleg, utcai ruhát is szeretnének.
A vasútnál a maximált hőmérséklet miatt gondot jelenthet a téli munkavégzés. A szakszervezet vezetője szerint teljesen abszurd a helyzet.
Az érdekképviselet újabb körben próbált egyeztetni a munkáltatóval múlt hét végén, miután szeptember óta folyamatosan küzdeniük kell azért, hogy emberi munkavégzésre alkalmas hőmérsékletű munkakörnyezet álljon rendelkezésükre − számol be a Mérce.
A mostani tárgyalási fordulóról a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) beszámolt, mint írták, az érdekképviseleti oldal felsorolta a kormányrendelet negatív következményeit, kitértek egyes helyi vezetők túlkapásaira. Egybehangzó vélemény volt, hogy 18 fokban a munkavállalók egészsége veszélybe kerülhet.
Az energiafelhasználást általában is korlátozzák a telephelyeken, és két helyszínen előfordult, hogy megtiltották a kávéfőző, a vízforraló és a hősugárzó használatát, de a hűtőszekrényeket is áramtalanították.
Egymást licitálták felül hülyeségben – jegyezte meg Meleg János, a szakszervezet elnöke.
A dolgozók egészségének védelmére kérték a minisztériumot, hogy adjanak ki munka közben védőitalokat, amelyre azt a választ kapták, hogy „védőitalt ki lehet adni” – ahelyett, hogy kötelezték volna a munka felügyelőit, hogy ezt tegyék is meg.
„Az adminisztratív dolgozók életösztöne bekapcsolt, nagymamafejkendő, színes takarók a falakon… A kollégák fáznak, remegnek, és akkor ilyeneket mondanak nekik, hogy mozogjanak kicsit, menjenek ki a napra”- mondta a szakszervezeti vezető.
A tárgyalásokon már ott tart a helyzet, hogy az érdekképviselet azért könyörög, hogy legalább civil ruházatot lehessen viselni a hőérzet javítására, ebbe a munkáltató csak úgy hajlandó viszont belemenni, ha az „nem tér el jelentősen a formaruházattól”, vagy ha azt az egyenruha alá veszik fel.
A szakszervezet Orbán Viktorhoz címzett nyílt levelében úgy fogalmaz, hogy
az alacsony munkahelyi klimatikus környezet, mint fizikai kóroki tényező a munkavállalók szervezetére jelentős megterhelést gyakorol. A megfelelő klímaparamétereknek azért van nagy jelentőségük, mert a munkavállalók komfortérzetét nagymértékben befolyásolja a munkahelyi klíma. Ennek függvényében romolhat a teljesítményük, ráadásul a nem megfelelő hőérzet fáradtsághoz, koncentrációcsökkenéshez, egészségügyi panaszokhoz, megbetegedésekhez vezethet.
Fotó: unsplash.com
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Felhagytak szerdán a hétfőn kezdődött általános sztrájkkal a román postások, miután sikerült megállapodniuk a román posta vezetőségével... Teljes cikk
“Nem mennyiségi, hanem minőségi problémák vannak a magyar munkaerőpiacon” - jelentette ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős... Teljes cikk
Folytatódtak a bértárgyalások a MÁV-Volán csoportnál kedden, az egyeztetésen a szakszervezetek többsége elfogadhatónak nevezte egy hosszabb távra... Teljes cikk
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- Kalauzok nélkül: a MÁV teszteli, hogy bizonyos járatok jegyvizsgáló nélkül közlekedjenek 1 hónapja
- Megverték a jegyvizsgálót, megtámadták a mozdonyvezetőt - tiltakozásul leállnak a vonatok 1 hónapja
- Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát 1 hónapja
- Kis híján vasúti balesethez vezetett a forgalmista figyelmetlensége 1 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- A sztrájk folytatódik: az Opera dolgozói béremelésig tüntetnek 2 hónapja
- Elmaradhat az előadás - sztrájkba lépnek az Operaház dolgozói 2 hónapja
- Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása 2 hónapja