kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

3 különleges előny vállalkozásodnak, amit a faktoringtól kaphatsz meg

A faktoring egyre népszerűbb szolgáltatás hazánkban, kisvállalkozók és nagyobb árbevétellel rendelkező cégek között is. Ez nem véletlen. Számos előnnyel rendelkezik, azonban van három olyan tényező, ami által a faktoring kiemelkedik a finanszírozási lehetőségek közül.

magnet faktoring-

A vállalkozások pénzügyeit számos tényező befolyásolja, az egyik legfontosabb ezek közül partnereink fizetőképessége. Ha halasztott fizetési határidővel fizetnek nekünk, számos hátrány érhet minket: később tudunk új megrendeléseket vállalni vagy akár a mindennapi működéshez szükséges likviditásunk is veszélybe kerülhet.

A halasztott fizetési határidő egyre gyakoribb elvárásnak számít a megrendelők felől, így a legtöbb esetben sokszor csak hetek, akár hónapok múlva érkezik meg a kiállított számla ellenértéke. Ha ezt szeretnénk elkerülni, segítségünkre lehet a faktorálás, hiszen ezzel a szolgáltatással már a számla kiállításának a napján a pénzünkhöz juthatunk, ráadásul a hiteltermékeknél sokszor rugalmasabb feltételeket biztosít.

Nézzük a faktoring három legfontosabb előnyét!

#1: A faktoring egyszerű szerződéskötést igényel

Míg egy hiteltermék igénybevétele időigényes és hosszas procedúra, a faktoring esetében egyszerű és gyors a szerződéskötés. Induló vállalkozásoknak különösen előny lehet, hogy nem vizsgálják a cég pénzügyi helyzetét, így az sem akadály, ha a vállalkozásunk nem hitelképes. Az online szerződéskötést követően gördülékenyen mehet is a számlázás tovább, a megkötött faktoring szerződésünk részletei szerint. Ezzel rengeteg időt és energiát spórolunk.

#2: Akár a számla összegének 90%-át is megkaphatjuk még aznap

Fontos leszögeznünk már az elején, hogy a kiállított számlaérték 100%-a kifizetésre kerül ugyanúgy, mintha a vevőd fizetne, csak két részletben. Azt valószínűleg sokan tudják, hogy kiállított számlánk összegének jelentős részét szinte azonnal megkaphatjuk, ha faktoráltatunk, de jó látni konkrét számokat is: a MagNet Faktor jellemzően a számla összegének 90%-át előlegezi meg nekünk a számlakiállítás napján, a fennmaradó 10%-ot pedig a vevőnk általi fizetés után utalja át vállalkozásunknak.

Ez egy jelentős összeg lehet már akkor is, ha csak egy pár százezer forintos számlát is állítottunk ki.

#3: Nem kötelező minden számlára igénybe venni a faktoring szolgáltatást

Szerződéskötés után, bár minden számlát szükséges elküldeni a faktoring cégnek, a mi döntésünk, hogy melyikre kérünk előleget és melyikre nem. Ezzel a rugalmas módszerrel optimalizálhatjuk a szolgáltatás igénybevételét, így a költségeket is mindig pontosan az ellenőrzésünk alatt tarthatjuk. A kedvező és kiszámítható folyamat így megkönnyíti a cash-flow tervezését és folyamatos likviditást biztosít  vállalkozásunk számára.

Bátran keressünk fel részletekért egy olyan biztos pénzügyi stabilitással rendelkező faktor céget, mint a MagNet Faktor, ahol a faktoring minden részletéről érthetően tájékoztatást kaphatunk.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk