kapubanner for mobile

Tömeges leépítések jöhetnek a plázákban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesülete többek között 18 hónapon át tartó 15 százalékos forgalmi adó csökkentést szeretne.

A Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesülete (BBÉE) szerint ha a kormány nem lép, hónapokon belül elbocsátási hullám, sorozatos boltbezárások várhatók bevásárlóközpontokban, mert a bérlők nem tudnak majd tovább fizetni. A BBÉE húsz, több plázában is üzlettel rendelkező vállalkozás összefogásából alapult. Az érdekvédelmi szervezet 18 hónapon át tartó 15 százalékos forgalmi adó csökkentést, és a bruttó bérekre és járulékaikra 50 százalékos bértámogatást szeretne, melyről tárgyalásokat kezdeményezett a kormánnyal. Ezen felül el szeretné érni, hogy az érvényben lévő szerződéseket a bérbeadók 2024-ig ne mondhassák fel, és határozott időre az elmúlt két év EUR/HUF átlagárfolyamán forintosítsák a bérleti díjakat, valamint jövő év májusáig 50 százalékkal csökkentsék azokat. A BBÉE szerint amennyiben a tárgyalások nem lesznek eredményesek, további boltbezárásokra és elbocsátásokra kell számítani a magyar kiskereskedelem egy jelentős szektorában.

Az egyesület szerint folyamatosan csökkent az üzletek forgalma a kiskereskedelem működését korlátozó kormányzati intézkedések és a járványhelyzet miatt. A BBÉE 40 és 60 százalék közti visszaeséssel számol, ráadásul az euró árfolyama is elszállt, és mivel a bérleti díjakat a legtöbb esetben devizaalapon számolják, a vállalkozások reménytelenül nehéz helyzetbe kerültek.

Népszava
fotó: pexels
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek