kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

Fejlesztések a NAV-nál: sms-ben kapna értesítést a dolgozó, ha munkaadója nem jelentette be

Mesterséges intelligenciával keresnék az adóelkerülő szereplőket, emellett azon is dolgoznak az adóhatóságnál, hogy a dolgozó a jövőben minden lényeges munkaügyi fejleményről értesüljön.

Fejlesztések a NAV-nál: sms-ben kapna értesítést a dolgozó, ha munkaadója nem jelentette be-

Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke a VG-nek adott interjújában arról beszélt, milyen fejlesztéseken dolgozik az adóhivatal. Mint elmondta, immár a mesterséges intelligencia segítségével is elemezni tudják azokat az adatokat, amiket az online pénztárgépek, a közúti áruforgalom elektronikus ellenőrző rendszere és az online számlázás biztosít számukra, ennek segítségével ki tudják majd szúrni az adóelkerülő szereplőket. Átalakítanák az adóbevallásokat is: "Terveink szerint a bevallás átalakul egyfajta kérdőívvé. Azokat az adatokat, amelyeket a munkáltatóktól és más forrásból az adóhivatal megismerhet, már most is feltüntetjük a bevallásban. Ez ügyben legfeljebb majd azt kérdezzük csupán, hogy az ügyfél maga is úgy tudja-e, hogy annyit keresett a munkahelyén, mint amennyiről a NAV tudomást szerzett a munkaadói adatközlésekből. Ezután következhetnek azok a kérdések, amelyek sokakat érinthetnek. Például az illető adott-e ki lakást, van-e nyugdíjcélú megtakarítása, szerzett-e jövedelmet külföldről. Vagyis nem az adófizetőnek kell kikeresnie a bevallásban a megfelelő rubrikát, sort, aloldalt" - mondta Vágujhelyi Ferenc. 

Olyan fejlesztéseken is dolgoznak, ami a feketefoglalkoztatást érinti: az adóhatóság elemzi, hogy miként lehet megoldani, hogy a munkavállaló minden lényeges munkaügyi fejleményről értesüljön, akár sms-ben. A NAV elnöke példaként hozta fel, hogy a magánszemély értesítést kapna róla, ha munkaadója bejelentette vagy kijelentette, vagy nem fizeti utána a járulékot. "Nem ritka ugyanis, hogy az alkalmazott bejár a munkahelyére, elvégzi a megszabott feladatokat, de mivel a munkaadó menet közben kijelenti, nem szerez jogot egészségügyi ellátásra és nyugdíjra. Ez pedig adott esetben csak később, akár évek múltán derül ki. Mivel idehaza közel teljes a foglalkoztatás, így fejlesztésünk sokakat, milliókat érinthet" - fejtette ki. 

Mint Vágujhelyi Feren elmondta, a kormány idén több mint 25 ezermilliárd forint adóbevételt vár az adóhivataltól. Hozzátette. az erőteljes béremelkedésnek köszönhetően a jövedelemadó- és a járulékbevételek is nőttek. 

 

fotó: unsplash

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk