kapubanner for mobile

Fél napig tartott a vasutassztrájk

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) munkabeszüntetése hétfőn fél napig tartott, de megállapodás továbbra sincs, a szakszervezet úgy tervezi, hogy a jövőben már nem az egész országra, hanem csupán egyes régiókra kiterjedően szervezi meg a leállást.

images

Barna István, a VDSZSZ ügyvivője, kelet-magyarországi területi vezető azt mondta, hogy miután a munkáltatóval hosszú távú konfliktusra kell berendezkedni, várhatóan legközelebb területenként szervezik a gördülő sztrájkot. Ez azt jeleni, hogy 3-4 megyében elkezdik, majd néhány nap múlva másik 3-4 megyében folytatják a munkabeszüntetést. A mostani főpróba - az országos sztrájk felfüggesztése után 4 megyében tovább folytatták a demonstrációt - nagyon jól sikerült - utalt Barna István arra, hogy Kelet-Magyarországon gyakorlatilag megszűnt a vasúti közlekedés ebben az időszakban.

A szakszervezet hétfőn 11 órától négy megye kivételével függesztette fel a munkabeszüntetést. Azokban a megyékben, ahol magas volt a sztrájk támogatottsága, így Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben a vasutasok 13 óráig nem vették fel a munkát. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke szerint sikeres volt a hétfői munkabeszüntetés, megbénult a forgalom, a vasúton káosz alakult ki, ugyanakkor még nem hozta meg az eredményt, mert nem sikerült megállapodni a szakszervezeti követelésekről.

A vasúttársaság a munkabeszüntetés felfüggesztését annak tudta be, hogy kifulladni látszik a sztrájk, hiszen a MÁV Zrt. adatai szerint a forgalom területén az éjszakai műszakban 1683 vasutas közül 1648 dolgozott. A nappali műszak ennél is kedvezőbb: 2549 forgalomirányításban részt vevő munkatárs közül 2502 vette fel a munkát, így 98 százalékuk döntött a munka mellett. Gaskó István elmondta, hogy a MÁV kommunikációja szerint a február elsején indított gördülő sztrájk - a hétfőit nem számítva - 1,5 milliárd forint kárt okozott a társaságoknak. A szakszervezet elnöke szerint ez az összeg elegendő lett volna a 10 százalék kiszervezési pótlékra.

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) vonalain hétfőn már délelőtt helyreállt a rend, újra a megszokott módon közlekedtek a vonatok, miután a VDSZSZ Szolidaritás felfüggesztette a sztrájkot. A GYSEV vonalain nem volt sztrájk, de az országos sztrájk miatt módosult a vasúttársaság által közlekedtetett vonatok menetrendje.

A munkabeszüntetés hétfő hajnalban azt követően kezdődött újra, hogy nem született megállapodás a VDSZSZ és a MÁV-társaságok között a vasárnap esti egyeztetésen a szakszervezeti követelésekről és a még elégséges szolgáltatásról. A VDSZSZ eredeti követelése 10 százalékos többletbéremelés a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak a megajánlott 6,9 százalék felett, a MÁV Cargo privatizációs bevételéből pedig 250 ezer forint kifizetése valamennyi vasutasnak. Ez egészült ki azzal a követeléssel, hogy a korábban bezárásra szánt 38 vasúti szárnyvonalon maradjon meg a személyszállítás, valamint a munkáltató 1,1 százalékos béremeléssel kompenzálja a vártnál magasabb inflációt.

A Magyar Posta közlése szerint zavartalan volt a vasúti munkabeszüntetés ideje alatt a postai szolgáltatás, a mintegy 37 ezer dolgozót foglalkoztató társaságnak semmilyen gondot nem okozott a vasutasok sztrájkja. A postai dolgozók mind a 2740 postára beértek, valamennyi postahivatal időben kinyitott, és a több mint 12 ezer kézbesítő is rendben végezte munkáját.
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely

A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából... Teljes cikk

Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz

A Revolut magyarországi fióktelepének indulása új korszakot nyithat a hazai pénzügyekben, különösen a több mint 2 millió felhasználó számára.... Teljes cikk

Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben

Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár... Teljes cikk