Megjelent: 1 éve

Felmérés: a fiatalok többsége elégedetlen az anyagi helyzetével és az életével

Továbbra is többségben vannak azok a fiatalok, akik több tényezőt - például a munkát vagy a tanulást, a lakáshelyzetet, az anyagi biztonságot vagy éppen az önmegvalósítást tekintve, összességében elégedetlenek az életükkel. A 19-29 évesek körében 10-ből 6-an vélekedtek így a harmadik negyedévben a K&H ifjúsági index szerint. Az állásban lévő fiatalok többsége pedig ugyan számít arra, hogy emelkedik a fizetése, ám az infláció mértéke alatti béremelést látják csak reálisnak.

Háromnegyed éve viszonylag rosszkedvűnek mondhatóak a fiatalok, legalábbis a többségük elégedetlen az életével - ezen belül a munkájukat, a tanulást, az önmegvalósítást, a lakáshelyzetet, az anyagi biztonságot, a családi környezetet, a szabadidős lehetőségeket és az egészségüket is tekintve - erre jutott a K&H ifjúsági index. A harmadik negyedévben a 19-29 éves korosztályban végzett felmérés szerint az ifjúsági index +10 pont volt, ami nem jelent változást az előző négy negyedévhez képest, amikor 9 és 11 pont között mozgott a mutató, ugyanakkor bőven elmarad a 2017 eleje óta mért 14 pontos átlagtól. Az élettel összességében való elégedettségi index 2012 óta nem volt ilyen alacsony, és az index mérésének megkezdése óta csak egyszer volt a mostaninál alacsonyabb értéke. Nem történt javulás a munka vagy a tanulás, az anyagi biztonság, a lakhatási kérdés, az önállóság, a családi helyzet, a szabadidő és az önmegvalósítás tekintetében sem. Az aktív, azaz dolgozók véleménye általában stagnált vagy minimális mértékben javult, míg a diákok véleménye jellemzően romlott.

Összességében a 19-29 évesek közel 60 százaléka elégedetlen volt az életével, azaz a fiatalok körében kisebbségben vannak, akik elégedettek: tízből négyükre igaz ez. A jövőt tekintve viszont többen vannak az optimisták, de  a fő kérdés, hogy mennyi lesz a fizetés?

Bár az életvitellel való elégedettségnek csak egyik pillére az anyagi biztonság, ám kétségtelenül fontos része, különösen most, hogy az infláció egyre gyorsul, szeptemberben már több mint 20 százalékos volt az éves áremelkedés. Ezért a kutatás megvizsgálta azt is, hogy a dolgozó fiatalok mire számítanak a nettó fizetésüket tekintve, ami kulcsfontosságú kérdés, hiszen a várakozások szerint az idén 14,5, jövőre pedig akár 15 százalék körül is lehet az éves infláció, ez pedig visszafogja a vásárlóerőt. Ezt mutatja, hogy augusztusban a legalább 5 fős szervezeteknél dolgozó valamennyi alkalmazott reálbére az év első nyolc hónapjában több mint 6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, augusztusban viszont csak 0,9 százalékkal emelkedett, ami majdnem stagnálást jelent. Az augusztusi hivatalos béradatok egyben azt jelentik, hogy az augusztusi átlagbérek lényegében annyi szolgáltatás vagy termék megvásárlására elegendőek, mint a múlt év első tíz hónapjában.

A K&H felmérése szerint a megkérdezettek 19 százaléka számít arra, hogy az inflációt meghaladó mértékű fizetésben lesz része, a többségük, 57 százalékuk viszont az inflációtól elmaradó emeléssel számol. 21 százalékuk szerint a jövőben ugyanennyit fognak kapni a munkájukért, mint eddig, a pesszimisták aránya 4 százalékot tett ki, ők az eddiginél kisebb összegre számítanak.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk