kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 3 éve

Így állítanák talpra a turizmust a kulturális szervezetek

Kulturális szervezetek javaslatcsomagot állítottak össze a turizmus és vendéglátás megsegítésére.

Szakértői javaslatcsomagot állított össze a magyarországi turizmusban és vendéglátásban működő ágazatok megsegítésére a Music Hungary Szövetség, a Magyar Fesztivál Szövetség és a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége. A javaslatban a kulturális áfa bevezetését is szorgalmazzák.

A Magyar Turisztikai Ügynökségnek címzett anyaghoz eddig több mint 370-en csatlakoztak aláírásukkal - áll az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben. A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások megsegítését célzó javaslatcsomagban egy olyan támogatási rendszer bevezetését kezdeményezik, amelynek kerete nem haladja meg az ágazatok által 2019-ben az államkincstárba befizetett adó összegét. Levelükben a szervezetek egyrészt azt kérik, hogy azok a vállalkozások, amelyek árbevétele a pandémia miatt legalább 50 százalékkal kevesebb volt az előző évi hasonló, márciustól márciusig tartó időszakénál, igényelhessenek egy egyszeri, vissza nem térítendő támogatást, amelynek számítási alapja az elvesztett árbevétel 20 százaléka.

A javaslatban kérik továbbá egy hatástanulmány alapján kidolgozott kulturális áfa bevezetését. Korábban a Music Hungary Szövetség megrendelésére a PwC Magyarország tanulmányt készített a koncert- és fesztiváljegyek áfakulcsának egységesen 5 százalékra csökkentéséről, amely az anyag alapján közép- és hosszú távon is piaci alapon, a valós teljesítményt értékelve nyújt segítséget az egyes szereplőknek. Mint írták, ezzel megelőzhető lehet a több mint 40 milliárd forintos, hatalmas kulturális és társadalmi jelentőséggel bíró ágazat összeomlása.

A levélben kiemelik, hogy a kulturális, turisztikai, vendéglátó, rendezvényszervező ágazatokban résztvevők az elmúlt években jelentősen és folyamatosan növekvő mértékben járultak hozzá Magyarország gazdasági teljesítményéhez, az állam bevételeihez. Együttesen többszázezer embert foglalkoztatnak, megélhetést biztosítva számukra és családjuk számára. A jelen helyzetben azonban olyan negatív spirálba kerültek, amiből támogatás nélkül lehetetlen, de legalábbis rengeteg idő lesz kikerülni.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk