kapubanner for mobile

Közmédia: Debrecenben folytatódik a leépítés

A debreceni közrádió kilenc munkatársa közül ma hármat kirúgtak. A köztévé regionális híradója megszűnik, a belsősöket állítólag a rádióba helyezik - cikkezi a Népszabadság.

A Magyar Rádió debreceni stúdiójában járt ma a Médiaszolgáltatás-támogató- és Vagyonkezelő Alap (MTVA) több vezetője, akik közölték a közrádió helyi dolgozóival az őket érintő létszámleépítés részleteit. A vezetők - akik között ott volt Stein Róbert, az MTVA egyik nemrégiben kinevezett főszerkesztője - egyenként hívatták be a rádiósokat, akik közül három munkatárstól válnak meg rendes felmondással. A rádióban eddig kilenc újságíró dolgozott, az elbocsátottak között van két debreceni és egy nyíregyházi rádiós.

A Magyar Rádió debreceni stúdiójában dolgozók hónapok óta tudták, hogy a közmédiumokban lezajlott, s még mindig tartó leépítések őket is érintik majd, de részleteket eddig nem lehetett tudni.

A helyi médiában "kivégzőosztagnak" elnevezett vezetőség ugyancsak ma közölte a közmédiumok debreceni dolgozóival azt is, hogy - miután szeptember első napjaiban megszűnik a Magyar Televízió regionális híradója - a köztévé két belsős debreceni munkatársának a helyi rádió szerkesztőségében ajánlanak föl állást. Azt viszont nem lehet tudni, hogy miért vesznek föl a rádióhoz két embert, ha most kirúgtak hármat.

Népszabadság

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek