kapubanner for mobile
Szerző: Szarka Dóra
Megjelent: 12 éve

Megtudhatja, melyik angyal őrködik munkája felett

A spirituális tanok szerint az angyalok nemcsak a saját életünk és szeretteink felett őrködnek, hanem a hivatásunkat is vigyázzák, és minden egyes megpróbáltatásunk során mellettünk állnak és segítenek nekünk. Cikkünkben bemutatjuk a munka őrangyalát és a különféle szakmákhoz szorosan kapcsolódó angyalokat.

images

A tanok szerint lelkünk csak úgy tud fejlődni, ha a meglévő képességeinket a lehető legjobban kamatoztatjuk, illetve újakat tanulunk. Olyan hivatást kell választanunk tehát, amelyben kiteljesedhetünk, örömünket leljük és egyben fejlődni is tudunk. Ha azonban nem szeretjük, unjuk a munkánkat, akkor ez annak a biztos jele, hogy nem a saját utunkon járunk.

Metatron a karrierért felelős arkangyal, sokak szerint Isten angyalai közül a leghatalmasabb. Nevének jelentés: Istenhez hasonlatos vagy a nevem Őbenne van. Gyakran ábrázolják írótáblával és madár- vagy golyóstollal, ragyogó öltözékben. Metatron a judaizmusban, az iszlámban és néhány keresztény irányzatban is fellelhető.
A szellemi tanok szerint nem nehéz kitalálni, mikor tértünk le a személyes utunkról: ha például megérkezünk a munkahelyünkre és elfog minket a pánik, az azt jelzi, hogy nem a megfelelő pályán vagyunk. Az a mi igazi hivatásunk, amelyet ingyen is boldogan végeznénk, ha a pénz nem számítana. Ha nem élvezzük igazán jelenlegi munkánkat, - kérjük az angyalok segítségét, mutassák meg, mi az igazi feladatunk.

Metatron arkangyalhoz, a karrier angyalához bármilyen foglalkozás kapcsán fordulhatunk, vannak azonban különféle hivatásokhoz, szakmákhoz szorosan kapcsolódó angyalok is. Az angyalok nevét és a hozzájuk kötődő foglalkozásokat alább olvashatja.

Angyal neve - és a foglalkozás típusa

  • Ariel: Állatokkal, madarakkal kapcsolatos foglalkozások
  • Chamuel: Kreatív foglalkozások, úgy mint formatervezés, előadóművészet, képzőművészet, építészet, stb.
  • Gábriel: Kommunikáció
  • Haniel: Miszticizmus, spiritualitás
  • Metatron: Könyvtárosság, könyvelés, írás
  • Mihály: Védelmező foglalkozások, katonaság
  • Raguel: Adminisztratív munkák, jog, tanácsadás, harmóniateremtéssel kapcsolatos hivatások
  • Rafael: Gyógyítás, ápolás, terápia
  • Raziel: Tudomány, innovációk, tanulmányok
  • Sariel: Tanácsadás, tréningek, tanítás
  • Uriel: Meteorológia, környezetvédelem
  • Készíthetünk magunknak 'karrieroltárt', akár a munkahelyünkön is. Megteszi az ablakpárkányon, vagy az íróasztalunk egyik sarkában, a cél úgyis az, hogy a figyelmünket még inkább a szándékunkra, az áhított foglalkozásra irányítsuk. A karrieroltáron helyezzük el a vágyott hivatásunkra jellemző tárgyakat. Ha például az áhított foglalkozásunk utazással kapcsolatos, tegyünk ki egy játékautót. Végül kiegészíthetjük a kompozíciónkat egy angyalszobrocskával. Karrieroltárunkat mindig tartsuk tisztán, hiszen így aktualizálhatjuk angyalaink számára álomfoglalkozásunkat.

    Forrás: Jacky Newcomb: Angyali titkok, Bioenergetic Kiadó, Budapest, 2011

    FEOR-kereső a HR Portálon és FEOR-számok listája foglalkozás-keresővel.
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

    Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

    Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

    Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

    Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

    A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk