Milyen adókedvezmény jár nyitott gerinchasadék esetén?
Egy hónapja derült ki, hogy nyitott gerinchasadódékkal születtem (spina bifida BNO: Q05). Ez alapján én jogosult vagyok személyi adókedvezményre. A kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben mikortól válok rá jogosulttá? Tehát az adókedvezmény csak a múlt hónaptól igényelhető vissza (azaz a diagnózis felállításától) vagy ez elévülési idő, 5 évre visszamenőlegesen?

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
Amennyiben a jogosultság feltételei fennálltak az adott adóévre vonatkozóan, s a magánszemély mégsem vette igénybe a kedvezményt személyi jövedelemadójából, akkor azt az orvosi igazolás alapján – a kedvezményre jogosultságot adó fogyatékossági állapot fennállásától – személyi jövedelemadó bevallásának önellenőrzésével, visszamenőlegesen elévülési időn belül, azaz öt évre vonatkozóan visszaigényelheti, legfeljebb a megállapított és megfizetett adó mértékéig. Ideértve azt az esetet is, amikor a fogyatékossági állapot kezdete korábbi, mint a kiadott orvosi igazolás dátuma.
Ön visszamenőlegesen legfeljebb 5 évre – az adóévekre beadott bevallások önellenőrzésével – igényelheti a kedvezményt személyi jövedelemadójából.
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Párom Katás főállású (50000/hó) vállalkozóként tavaly január 01-től december 31-ig kimerítette az 1 éves táppénz keretét, azóta is kap az... Teljes cikk
Ez év augusztus 01-től nők 40-el nyugdíjas vagyok! Az általános iskola ahol dolgoztam, visszhívott, így most heti 10 és fél órában tanítok! Az... Teljes cikk
A lányom 6 hónapos szakmai gyakorlaton van Új-Zélandon. Ott adószám igénylés után a hetente kapott jövelelméből SZJA kerül levonásra. Itthon még... Teljes cikk
- Ilyen kedvező adóügyi változások léptek életbe január 1-től 1 hete
- Már elérhetők az édesanyáknak és a családoknak járó kedvezményekről szóló adóelőleg-nyilatkozatok 2 hete
- Egészségi okból korlátozottak a végzett foglalkozások jellege szerint - grafikon 2 hete
- Lesz idén prémium? Mikor jár és mikor perelhetünk érte? 2 hete
- Duplázódik a családi kedvezmény: ennyi pénz üti a családok markát januártól 3 hete
- Ennyien vették igénybe a háromgyerekes édesanyáknak járó kedvezményt 1 hónapja
- Aki jövőre tölti a 40-et, annak csak a születésnapjáig jár a családi adókedvezmény? 1 hónapja
- HR burnout: how HR professionals destroy themselves and their organizations 2 hónapja
- Mézesmadzag vagy furkósbot? 2 hónapja
- Ez a cég veszi át a Hervist: több száz hazai munkavállaló kerül új kézbe 2 hónapja
- Tárgyalási stílusok: együttműködő vagy agresszív? 2 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa