kapubanner for mobile

Minden nyolcadik német szenved mobbingtól a munkahelyén

A német vállalatoknál mindenekelőtt az idősebb munkavállalók panaszkodnak arról, hogy egyszer már biztosan álltak pszichoterror alatt. Ez a probléma ugyanúgy sújtja a nőket, mint a férfiakat - derül ki egy szerdán nyilvánosságra hozott közvéleménykutatásból.

A kutatók 2000 dolgozót kérdeztek meg a témában. Az adatok alapján az 50 év felettiek 16 százaléka tapasztalt mobbingot a jelenlegi munkaadójánál, miközben a 30 év alattiaknak csak 8 százaléka találkozott már ezzel a jelenséggel - írja a Focus Online.

A munkahelyi pszichoterror olyan konfliktus sorozat, amelynek során a munkatársakat támadások, bírálatok, piszkálódás ér kollégái vagy vezetői részéről. Pszichoterrorról akkor beszélünk, ha a támadásnak kitett személy legalább féléven keresztül és hetente minimum egyszer kénytelen elszenvedni kollégái, illetve főnökei felé irányuló bántó magatartását.

A mobbing miatt az inzultált munkatárs folyamatosan feszült, szorong, vérnyomás és alvásproblémákkal küzd, majd sorozatos megbetegedéseken esik át, végső esetben pedig munkaképtelenné válhat, vagy felmondhat és munkahelyet vált.

A tanulmány szerint minden nyolcadik német foglalkoztatott élte már egyszer át ezt a pszichikai nyomást a jelenlegi munkahelyén. Ez 3,8 millió embernek felel meg Németországban. Saját bevallása szerint minden harmadik munkavállaló nem saját magán, hanem valamelyik kollégájánál tapasztalta ezt. Az adatgyűjtés során ugyanakkor arra nem kérdeztek rá, hogy a mobbingnak melyik fomájától szenvedtek az alkalmazottak.

Szilágyi Katalin, HR Portal

  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek