Nagy siker a sérültek állásbörzéje
Közel ezren látogattak el kedden a megváltozott munkaképességűek állásbörzéjére Budapesten, ahol raktárosi és jogi igazgatói állást is betöltöttek.
Kedden megváltozott munkaképességű munkavállalók számára tartott állásbörzét a Hungarian Business Leader Forum (HBLF) Budapesten. A rendezvényen egészségkárosodással élő emberek által is betölthető pozíciókat kínált 26 cég, köztük olyan nagyvállalatok, mint a Vodafone, a MorganStanley, az EY, a HP vagy a McDonald's.
A „Találd meg a helyed” állásbörzét első alkalommal rendezték meg. „Az előzetes regisztráció alapján mintegy 500 érdeklődőre számítottunk, ezzel szemben a nap során közel 1000 speciális helyzetű munkavállaló jött el a rendezvényünkre” – mondta Adriány Kincső, a börzét szervező HBLF igazgatója.
A 26 kiállító cég számára a felkészült, szakképzett és eltökélt jelentkezők kimagasló száma tűnt fel – írták a szervezők közleményükben. A rendezvény zárását követően több vállalat is jelezte, hogy bár a rendezvényen meghirdetett pozíciókat a kézhez kapott önéletrajzok alapján biztosan betöltik, az érdeklődés nyomán a közeljövőben újabb, azonnal betölthető állások meghirdetését tervezik.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?