kapubanner for mobile

Öngyilkos lett a rendőr, miután áthelyezték

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Eltemették Nyíregyháza mellett azt a 28 éves rendőrt, aki két hete főbe lőtte magát munkahelyén, a II. kerületi kapitányságon - írta a Blikk. A fiatalember többször is tiltakozott az áthelyezése ellen.

A lap szerint a fiatal rendőr munkahelyi konfliktusok miatt hetek óta zaklatott és nagyon elkeseredett volt, a korábbi áthelyezése is szerepet játszhatott az öngyilkosságában. A Blikk úgy tudja, a rendőr hiába tiltakozott ellene, áthelyezték korábbi területéről egy másik osztályra.
Négyszer emelt panaszt a számára érthetetlen és elfogadhatatlan döntés ellen. Felettesei állítólag nem adtak neki sok választási lehetőséget, csak azt, hogy ha valami nem tetszik, szereljen le, és fordítson hátat a rendőri pályának. Nem tudni, mi volt az utolsó csepp a pohárban január 12-én, hétfőn, délután 2-kor, amikor a kapitányságon meghúzta a ravaszt.

A Blikknek BRFK sajtóosztály csak annyit mondott, hogy "közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják a haláleset körülményeit".

A 444.hu-n vita alakult ki a cikkhez hozzászólók között. Az egyik Pintér Sándortól a következő nyilatkozatot várja: "A rendőrség pszichológiai tesztje teljesen alkalmatlan. Haladéktalanul ki kell javítani és a felelősöket felelősségre vonni. Ezért felmentem a tisztségéből a rendőrfőkapitányt." Több hozzászóló kifogásolta a rendőr idegállapotát, az alkalmassági tesztek eredményét. "Megengedhetetlen, hogy egy éles fegyvert viselő ember rövidzárlatot kapjon." - írta egyikük.

Blikk/Index/444.hu
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek