Rekord az első héten: tarol a fix 3 százalékos vállalkozói hitel
Berobbant az érdeklődés a fix 3 százalékos vállalkozói hitelek iránt, miután október elejétől a kormány döntése értelmében 4,5 százalékról 3 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program hiteleinek kamatszintje - ismertette Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős államtitkára kedden a Facebook-oldalán.
A kedvezményes konstrukció szó szerint megmozgatta a hazai vállalkozói szektort: az első héten, október 10-ig több mint 1100 cég nyújtott be hiteligényt 54 milliárd forint értékben, ami a szeptemberi rekordvolumen közel felét jelenti - tájékoztatott.
A tavalyi év azonos időszakához képest a növekedés még látványosabb - jelezte, hozzátéve, hogy a 2024 októberében beadott igénylések kétharmada idén már beérkezett, miközben a hiteligénylések összegében a tavaly októberi teljesítménynek közel 75 százaléka már teljesült.
Szabados Richárd rámutatott: a 3 százalékos kamat érezhetően kisebb havi terhet jelent a cégeknek, ami mozgásteret ad a nyugodt működéshez és a munkahelyek megőrzéséhez is.
A Széchenyi Kártya Program új lendülete bizonyítja, a magyar kkv-k számára az olcsóbb finanszírozás nemcsak a túlélést, hanem a fejlődés lehetőségét is jelenti - hangsúlyozta.
kép: freepik
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A Tisza Párt készen áll a kormányzásra, megvan a program, a csapat, 128 nap van hátra, mindenkire szükség lesz - utalt a közelgő választásra Magyar... Teljes cikk
Tiszapüspökiben idén is minden 65 év feletti lakos karácsonyi ajándékcsomagot kap: összesen mintegy 320 csomag indult útnak kedden. A tartós... Teljes cikk
A friss nemzetközi értékelés szerint Magyarország egyre közelebb került ahhoz, hogy a „nem ajánlott” kategóriába sorolják az államadósságot.... Teljes cikk
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 3 napja
- Gyors, egyszerűen elérhető munkaerő: szerb munkavállalók a magyar munkaerőpiacon 1 hete
- Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni 1 hete
- 2026: Évtizedes adóátalakítás indul – így változik a cégek és dolgozók adóterhe 2 hete
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 2 hete
- VOSZ MultiMentor: program, amely összeköti a magyar cégeket a multinacionális vállalatokkal 3 hete
- Emelkedik a 2026-os EU Kék Kártya bérminimum – mit jelent ez a munkáltatóknak? 1 hónapja
- Dőlnek a hitelkérelmek: rekordot döntött a fix 3%-os kkv hitel 1 hónapja
- Indul a Demján Sándor 1+1 program második üteme 1 hónapja
- Hideg élelmiszer is vásárolható a SZÉP-kártyával 1 hónapja
- "Fejlődni kötelező" - meddig tart a teljesítménykultúra, és hol kezdődik a félelemkultúra? 2 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja