kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

RENDHAGYÓ HR KONFERENCIA: Magunkról magunk közt - nem csak magunknak

A DGS Global Research és a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara "Magunkról magunk közt - nem csak magunknak" címmel egy zártkörűnek tűnő, de egyáltalán nem bennfentes HR konferenciát szervez.

Rendhagyó azért, mert valamennyi nyilvános szereplést vállaló vezető kötődik akár oktatóként, akár diplomát szerző szakemberként az egyetem HR-es képzést folytató karához, s a hallgatóság jelentős része ugyancsak itt végzett vagy még aktívan tanulja a HR-t. Ettől eltekintve a témák aktualitása miatt országos érdeklődésre számot tartó konferencia megvalósítását célozták meg a szervezők. Az apropót az adja, hogy az egyetemi kar jogelődje közel húsz éve indította el személyügyi szervező (főiskolai) és humán szervező (egyetemi) szakjait, amelyekkel a hazai HR-képzés meghatározó intézményévé vált.

A felsőoktatási rendszer átalakulásával a hagyományos főiskolai és egyetemi szakok fokozatosan megszűnnek, helyüket az új követelményeknek megfelelően akkreditált képzések veszik át. Az átalakulás folyamatában a PTE FEEK számára különös jelentőséggel bír, hogy 2009. júniusában a személyügyi szervező főiskolai képzés utolsó évfolyama végez - utalt a rendezvény különös jelentőségére Dr. Nemeskéri Zsolt dékánhelyettes, intézetigazgató.

A személyügyi szervező szak megalapítói, oktatói, a képzések lebonyolításában résztvevő munkatársak és természetesen elsősorban a végzett hallgatók tiszteletére, végzett hallgatóinak közreműködésével kerül sor 2009. június 25-én a konferenciára Pécsett, amelyen a napi HR-es problémákat és kezelésüket mutatják be vállalatok HR vezetőinek gyakorlatán keresztül, olyan témákban, mint a munkatársak megtalálása és megtartása, dolgozói elégedettség, vagy a teljesítménymenedzsment - motiválás - bérezés összefüggései.

A konferencia témáinak megalapozását "Helyzetkép HR fronton" címmel az elmúlt fél év HR-t érintő témakörökben folytatott kutatásokra, illetve tanácsadói tapasztalatokra alapozva Dara Péter, a DGS Global Research ügyvezető igazgatója teszi meg. Ezt követően a résztvevők az egyik legelismertebb hazai HR-esből a legnagyobb magyarországi vállalat első számú vezetőjévé vált Szűts Ildikóval, a Magyar Posta vezérigazgatójával ismerkedhetnek meg élőben, akit Koczó Ildikó, a manager magazin felelős szerkesztője egy rendhagyó mélyinterjú keretében faggat "A vezető, s ami mögötte van: az ember. Hogyan lehet a HR-ben/HR-ből is csúcsra jutni?" témakörben.

A nap további részében az Országos HR Benchmark Felmérés alapján az elmúlt három évben a HR-esek számára állandó napi problémát jelentő témák kerülnek kerekasztal-beszélgetések keretében "kivesézésre". Ennek során a MOL, a Paksi Atomerőmű, a Robert Bosch, a Siemens, a Vincanton és a Zalakerámia HR vezetői először a "munkatársak megtalálása és megtartása, a dolgozói elégedettség: elégedett dolgozó - hatékonyabb működés?" témakörben mutatják be saját cégük gyakorlatát.

Ezt követően az ún. "HR-es szentháromság" témakörében, azaz a teljesítménymenedzsment - motiválás - bérezés vonatkozásában az Állami Autópálya Kezelő, az Expressz Magyarország, a Ganz-Skoda, a Praktiker, a Rába Holding és a Tesco HR igazgatói polemizálnak gyakorlatukra alapozva.

A nap végén "És hogyan látják a HR szolgáltatók?" címmel a Develor, az SHL, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége, az Universitas Iskolai Szövetkezet, illetve a DGS Global Research vezetői folytatnak beszélgetést. A minden HR-es és érdeklődő számára nyitott konferenciára a www.hr-trend.hu oldalon lehet jelentkezni, s itt található meg a részletes program is.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk

Költségelemzést Támogató Munkaidő-Nyilvántartás

A munkaügyi nyilvántartások, munkaidőadat-nyilvántartás és bérszámfejtés általánosan alkalmazott módszereit egyes esetekben el lehet, és... Teljes cikk

Sämling Solution Szervezetfejlesztő (OD) tanácsadó képzés - Miért érdemes Szervezetfejlesztővé válni?

Abba a korba értünk, ahol a szervezetek folyamatos mozgásban vannak, szinte nincs olyan pillanat az életükben, amit nyugvópontnak tekinthetünk.... Teljes cikk