Megjelent: 1 éve

Több száz postai dolgozó nem tudja, milyen munkakörben folytatja a bezárások alatt

740 dolgozót máshová irányítanak, amíg az energiafelhasználás csökkentése érdekében novembertől márciusig számos postát bezárnak.

A Magyar Posta 300 fős csoportos leépítést jelentett be októberben, ami egy átalakítási projekt része, a logisztika, a kézbesítés, a levél- és csomagfelvétel, valamint a levélfeldolgozás területén. A Postás Szakszervezet elnöke, Tóth Zsuzsanna a 24.hu-nak azt mondta, hogy évről-évre csökkennek a posta létszámadatai. Az Opten adatai szerint 2017-ben több, mint 32 ezer embert foglalkoztatott a posta, míg mára ez a szám 26 ezerre csökkent. Tóth Zsuzsanna a portálnak azt mondta, hogy a dolgozóknak el kell hogy fogadjuk ezt a változtatást, hogy hatékonyabb legyen a munkáltató működése.

"Hogy az összevont tevékenységek végrehajtása teljesíthető-e, ez majd a gyakorlatban derül k" - tette hozzá. Az elbocsátottak elhelyezkedésének támogatása érdekében az üzemi tanács november 7-én ült asztalhoz a munkáltatóval. 

Szintén október végén jelentette be a vállalat, hogy 210 településen összesen 366 postahivatalt fog ideiglenesen bezárni az energiafelhasználás csökkentése érdekében. Azon a 101 településen, ahol több posta is található, a bezárt helyett a másikba kell majd mennie a lakosoknak.  Azon a 109 településen pedig, ahol az egyetlen postát zárják be, mobilpostát fognak működtetni.  A tervek szerint az érintett 740 dolgozó állása megmarad, csak máshova irányítják át őket a cégen belül.Tóth Zsuzsanna szerint az árirányítás a nagyobb településeken kevesebb áldozatot jelenthet az érintett dolgozóknak és valószínűleg a kisebb postáról átkerülhetnek a nagyobb postára. A kistelepüléseken dolgozók viszont kénytelenek lesznek utazni egy másik településre, ami kényelmetlenséget jelenthet. Meg kell vizsgálni, hogy van-e megfelelő tömegközlekedés az érintett településen ahhoz, hogy a dolgozók munkaidőre átérjenek a kijelölt új munkahelyükre, és időben haza is tudjanak menni.  Az is kérdéses, hogy az átirányított dolgozóknak milyen mumkát ajánlanak majd fel és milyen fizetést kapnak majd ezért. 

Mint a 24.hu írja, a Munka Törvénykönyve évente 44 beosztás szerinti munkanapon (vagy legfeljebb 352 órában) engedi, hogy egy dolgozót a munkahelyétől, munkakörétől eltérően foglalkoztassanak. Ha módosítják a munkaszerződést, akkor eltérhetnek ettől, de ehhez a dolgozó jóváhagyása is kell. Tóth Zsuzsanna szerint a posta kollektív szerződése évi 60 beosztás szerinti munkanapban (legfeljebb 480 órában) maximálja a kirendelést. Ha nem módosítanak a munkaszerződésen, akkor a 60 munkanap november 12-től az év végéig bőven belefér, jövőre pedig március 24-ig biztosíthatja, hogy a 740 dolgozót máshol foglalkoztassák.

Azt még nem tudni, hogy mekkora béremelésre számíthatnak jövőre a postai dolgozók. Mint Tóth Zsuzsanna elmondta, a postán dolgozók jó része nagyon kitett a minimálbér változásának, így amíg nem dől el, hogy mennyi lesz a jövő évi minimálbér, addig a cégnél el sem tudják kezdeni a tárgyalást a jövő évi bérekről. A posta ebben az évben kétszer emelt a béreken, egyszer januártól, 9 százalékkal, egyszer márciustól 16 ezer dolgozónál 5,3 százalékkal. 

 

24.hu

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk