kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Több mint tízmilliárd forint az észak-alföldi foglalkoztatásra

A foglalkoztatás javítására több mint tízmilliárd forintot fordíthat az idén az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ - közölte a nyíregyházi székhelyű szervezet főigazgatója az MTI-vel.

images

A régió decentralizált munkaerő-piaci alapja közel 8,6 milliárd forint 2008-ban, 10,5 százalékkal nagyobb az előző év 7,7 milliárdos összegénél - mondta Miskó Istvánné. Hozzátette: emellett 2009. december 31-ig, az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulási Operatív Programjában is rendelkezésre áll 5,4 milliárd forint, amelynek az idei évre eső részét természetesen szeretnék felhasználni.

A 8,6 milliárdos alapból a foglalkoztatási lehetőségek bővítését és a munkahelyek megszűnésének csökkentését tervezik a régióhoz tartozó Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A munkaügyi vezető a főbb célok közül kiemelte, hogy főként a tartós munkanélküliek elhelyezkedését és a hátrányos helyzetű álláskeresők munkaerő-piaci pozícióját akarják javítani, s nagyobb arányban vonják be az oktatásba a szakképzettséggel nem rendelkezőket.

A támogatások odaítélésénél előnyben részesítik azokat a munkaadókat, akik a leghátrányosabb kistérségekben - Baktalórántháza, Csenger, Fehérgyarmat, Mátészalka, Nyírbátor, Berettyóújfalu, Vásárosnamény, Tiszafüred, Tiszavasvári, Ibrány, Nagyhalász, Balmazújváros, Püspökladány, Hajdúhadház, Derecske, Létavértes és Kunszentmárton környékén - tervezik a foglalkoztatás bővítését. A két évre szóló, Társadalmi Megújulás Operatív Programban 4000 hátrányos helyzetű álláskereső és inaktív munkavállaló munkaerő-piaci integrációját kívánják megvalósítani.

Az Észak-alföldi Régióban 2007 végén 111 790 álláskeresőt tartottak nyilván. A legnagyobb munkanélküliség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 51 842 fős, míg Hajdú-Biharban 38 788, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 21 160 munkavállaló szerepelt a nyilvántartásban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk