523 cikk a(z) állás címkével - 5. oldal

Javuló állásstatisztika Komáromban

5 éve Komárom-Esztergom megyében 3,3 százalékkal csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma az elmúlt egy hónapban – áll a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja elemzésében.Álláskeresőként 13,4 ezer főt tartottak nyilván a kirendeltségek, akiknek 1811 új munkalehetőséget tudtak ajánlani.Az elmúlt egy évben a Közép-dunántúli Régióban 4,4 százalékkal csökkent a regisztrált pályakezdő álláskeresők száma, ugyanez a mutató Komárom-Esztergom megyében 6,5 százalék volt, s így az ország azon 7 megyéje közé tartozik, ahol kevesebb lett egy év alatt a nyilvántartott pályakezdő álláskeresők száma.Az idén az első negyedévében a 15-74 éves népességen belül 142,3 ezer fő volt gazdaságilag aktív, a foglalkoztatottak száma pedig 129,6 ezer főt tett ki, ami 2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A foglalkoztatási arány egy év alatt 2,1 százalékponttal, 54 százalékra nőtt, s ennél csupán a fővárosban kedvezőbb a helyzet – írja az MTI. Teljes cikk...


Nem a béreken spóroltak a munkáltatók

5 éve 2009-ben majdnem 6, 2010-ben 7,7 százalékkal csökkentek a ledolgozott órára jutó munkaköltségek Magyarországon, ha az éves pénzromlást leszámítjuk. A munka egyes költségelemeinek változása azonban azt mutatja, hogy a foglalkoztatók a válság során először a szociális juttatásokon és a képzési, kiküldetési költségeken spóroltak, és kevésbé a béreken, és hogy a legerősebben a közszférában húzták meg a nadrágszíjat – írja a portfolio.hu a KSH elemzésére hivatkozva.A havi átlagos munkaerőköltség (beleértve a járulékokat és szociális költségeket is) 2009-ben átlagosan 317 277 forint volt a közép- és nagyvállalkozások esetében (legalább 50 főt foglalkoztatók), valamint a költségvetési és a kijelölt nonprofit szervezetek körében. Ez 3,2%-kal kevesebb (kb. 10 ezer forinttal), mint 2008-ban. Ezen belül a bruttó munkajövedelem 1,7%-kal, a szociális költségek 6,2%-kal és az egyéb költségek 12,1%-kal csökkentek az előző évhez viszonyítva - derült ki a KSH a munkaerőköltség alakulásáról évente megje Teljes cikk...


Nőtt, de alacsony az osztrák munkanélküliség

5 éve Másfél év óta először ismét enyhén nőtt a munkanélküliség Ausztriában augusztusban: 219 ezren voltak állás nélkül, 0,4 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. Teljes cikk...


100 ezer üres állás Magyarországon - hol is vannak?

5 éve „Nem lehet munkát találni.” „Nincsenek is igazán jó állások.” „Csak közmunkára keresnek”. Országszerte hallani ilyesfajta panaszáradatot álláskeresőktől. Pedig a valóságban közel 100 ezer álláshely betöltetlen itthon és Ausztria magyar lakta területein. Ráadásul vállalkozók ezrei keresnek hiába munkaerőt. A Haszon magazin szeptemberi számában megjelenő összeállításból kiderül, hol vannak az üres állások, kik a legkapósabbak, és milyen módszerrel keresnek a cégek munkaerőt? Teljes cikk...


Csornára hoz állásokat a napelemgyár

5 éve Mintegy ötvenmillió eurós beruházással nagyméretű napelemeket előállító gyárat épít Csornán a magyar tulajdonú svájci EcoSolifer AG hazai cége – jelenti az MTI.A beruházás szeptemberben indul, a tervek szerint a jövő év nyarán már termel. A létesítmény közvetlenül 160 munkahelyet teremt, de a tulajdonosok szerint ez a jövőben bővülhet. Az alkalmazottak zöme szakmunkás lesz. A beruházás közvetve legalább kétszer-háromszor ennyi kisvállalkozói munkahelyet teremt, várhatóan évi százmillió forintos helyi adóbevételt generálva. Teljes cikk...


Szerdán indul az állásvadászat

5 éve Október 5-6-án rendezik az ősz egyik legnagyobb állásbörzéjét, amelyen közel 3 ezer álláslehetőséget kínál több mint 120 munkaadó Budapesten.Az őszi HVG Állásbörzét idén is a budapesti Syma Rendezvényközpontban tartják. Hajdú Csongor főszervező elmondta, a legtöbb ajánlat mérnököknek és IT szakembereknek szól, és sok állás közül választhatnak a gazdasági vagy pénzügyi végzettséggel rendelkezők is. Teljes cikk...


Új munkahelyek a láthatáron

5 éve Jelenleg 89 befektetésösztönzési projektet kezel a hivatal, amelyek bő kétharmada már az idei munka eredménye - mondta Dobos Erzsébet, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnöke a szervezet tájékoztatóján.Hozzátette: abban az elméleti esetben, ha ezek a projektek mind megvalósulnának, több mint hatmilliárd euró befektetéssel csaknem 25 ezer új munkahely jönne létre, a beszállítói láncon keresztül pedig további 65-70 ezer. Az idén 19 projekt esetében született pozitív befektetési döntés, a vállalatok 6627 munkahely megteremtésére vállaltak garanciát, 2,28 milliárd euró befektetéssel. Ezek egy része még nem nyilvános, annyit azonban Dobos Erzsébet elmondott, hogy főként szolgáltató központokról, járműipari, élelmiszeripari, logisztikai és elektronikai beruházásokról van szó, német, dél-koreai és egyesült államokbeli befektetők részéről. Ezek az elnök szerint 3-6 év alatt valósulhatnak meg, és az év hátralevő részében hasonló mennyiségű projektről születhet pozitív befektetői döntés.A m Teljes cikk...


Több az új állás, főleg a közmunka miatt

5 éve Főként a közfoglalkoztatás növekedése miatt több állás érhető el a munkaügyi kirendeltségeken. Az új állások száma a versenyszférában azonban mélypontra süllyedt. Augusztusban 12 900 nem támogatott álláshelyet jelentettek be a munkáltatók, utoljára januárban volt ennél még kevesebb – írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Ahol sok az állás, ott kevés az ingatlanhirdetés

5 éve Ahol kisebb arányban nő az álláshirdetések száma, ott hamar megugrik az ingatlanos hirdetéseké. Ezt az összefüggést állapította meg az Apród.hu apróhirdetési oldal statisztikai eredmémyeit elemezve. Teljes cikk...


40 ezer jelentkező az álomállásra

5 éve Negyvenezren jelentkeztek a hat újabb ausztráliai álomállásra szerte a világból. A félévre szóló munka lényegében kalandos vakáció, amelyért 100 ezer ausztrál dollárt - 24 millió forintot - kapnak az állásnyertesek. Teljes cikk...


Vezérigazgatót keresnek a Stonehenge-hez

5 éve Ötezer éves fennállása óta először keresnek vezérigazgatót a Stonehenge-hez. A munkaköri leírás szerint a sikeres pályázó nemcsak "pr", hanem "dr" felelős is: a közönségen kívül a druidákkal is neki kell megfelelően tartani a kapcsolatot. Teljes cikk...


Kevesebb a munkanélküli Veszprém megyében

5 éve Veszprém megyében 14 ezer alá csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma júliusban. Teljes cikk...


A kirúgott tescósok 70 százaléka új üzletben talált állást

5 éve Megállapodott a Tesco több ezer dolgozóját képviselő Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) a vállalat vezetőivel a csoportos létszámleépítéssel érintett munkavállalók ügyében, sikerült az eredetileg érintett 566 fős létszám több 70 százalékának, 350 embernek helyet találni más üzletekben - közölte Sáling József, a KASZ elnöke a megállapodást követően kedden az MTI-vel. Teljes cikk...


/cimkek/allas.html