166 cikk a(z) átlagbér címkével - 4. oldal
Hihetetlen, mennyivel keresnek többet a magyar focisták a magyar átlagbéreknél
1 hónapja 2023-ban 62 millió eurót (akkori árfolyamon több mint 23 milliárd forintot) fizettek az NB I.-es klubok a játékosok fizetésére, amivel a bajnokság elcsípte a top 20-as rangsor 19. helyét, mögöttünk Norvégia áll 53 millió euróval. Előttünk pedig Svédország 67 millióval - adja hírül a 444. A labdarúgók 2023-as fizetése Magyarországon az akkori bruttó átlagbér több mint hétszerese volt. Teljes cikk...
Az átlagbér négyszer több, a cég neve kevésbé számít - meghökkentő tények az álláspiac elmúlt 18 évéből
2 hónapja Az átlagbér négyszeresére nőtt Magyarországon 2007 óta, a szakképzettek garantált bérminimuma pedig közel ötszörösére emelkedett. Drágult közben az élet is: 250 forintról 400 forintra emelkedett az euró ára. Idén 18 éves a HVG Állásbörze, a szervezők pedig megvizsgálták, hogy mi változott egy generáció felnőtté válása óta a hazai munkaerőpiacon. Teljes cikk...
Nagy Márton elmondta, mikor lehet egymillió forint az átlagbér
2 hónapja A vállalkozói szektor képviselőivel való szoros kormányzati kapcsolat fontosságát hangsúlyozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ) kötött együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásán mondott köszöntőjében. Teljes cikk...
Az EU tanáronként ötmillió forinttal támogatja a magyar pedagógusok béremelését 2030-ig
4 hónapja Az Európai Unió tanáronként ötmillió forinttal támogatja a magyar pedagógusok béremelését 2030-ig; a napokban megvalósul a pedagógusok tartós béremelésének második lépése, és ezáltal a pedagógusok átlagbére eléri a diplomás átlagbér 80 százalékát - közölte az Európai Bizottság magyarországi képviselete kedden. Teljes cikk...
Így áll az átlagfizetés Romániában a magyarhoz képest
7 hónapja Keletio szomszédunkban a legalacsonyabb béreket a ruházati termékek gyártása területen regisztrálták. Teljes cikk...
Mutatjuk, mennyi volt a diákmunkások átlag órabére 2024 nyarán
7 hónapja Több mint 3 millió órát dolgoztak a diákok a Meló-Diák hálózatában 2024 nyarán, az átlagos órabér meghaladta az 1930 forintot – mondta el Kott Zoltán elnök-vezérigazgató egy sajtóközlemény szerint. Teljes cikk...
Munkaadók: az átlagbérek jelentősen lassabban nőhetnek, mint a minimálbér
7 hónapja A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) üdvözli, hogy a kormány megerősítette a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) érdekegyeztetési platform státuszát, rendeletben szabályozza a működését, és az idén őszi bértárgyalásokat már ezen keretek között tartják - közölte a szövetség állásfoglalását hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk...
Sehogy sem jön ki a matek: hogyan lesz egymillió forint a magyar átlagbér 2028-ra?
8 hónapja Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Portfolio Budapest Economic Forum rendezvényén mutatta be a kormány gazdasági terveit, amelyek tartalmazták a már megszokott KKV hitelprogramokat, lakásépítési terveket és „jövedelempolitikát”. Ez utóbbi azért is érdekes, mert nincs még egy olyan európai ország rajtunk kívül, ami ilyen pontossággal igyekezne megtervezni a béreket, köztük a csak részben a kormányzat által befolyásolt átlagbért - írja sajtóközleményében a GKI Gazdaságkutató Zrt. Teljes cikk...
970 euróra nő a minimálbér és hosszabb lesz a szülési szabadság Horvátországban
8 hónapja Horvátországban 2025. január 1-jétől a bruttó minimálbér 130 euróval bruttó 970 euróra (közel 390 ezer forint), az átlagbér pedig a kormány mandátumának végéig, 2028-ig 1600 euróra (640 ezer forint) nő - mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden a parlamentben. Teljes cikk...
Mutatjuk, mennyi az átlag havi nettó bér Kelet-Európa városaiban
10 hónapja Kelet-Európa nagyvárosait nézve az első 25 helyezett között Budapest a 19., Debrecen pedig a 22. helyen szerepel az átlagos havi nettó bér nagyságát illetően a Numbeo portál által közölt adatok szerint. Az élen Lengyelország (Poland) és Csehország (Czech Republic) városai szerepelnek, de Szlovákia (Bratislava - 11.), Bulgária, (Sofia 15.), Oroszország (Moscow-16.) és Románia (Bucharest - 18.) fővárosa is előzi a magyar fővárost. Teljes cikk...
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?
1 éve Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó átlagkereset 588.300 Ft, a bruttó mediánkereset 493.676 Ft. Mi a különbség az egyes adatok között és mit jelentenek ezek nekünk? Teljes cikk...
Megéri zeneszerzőnek lenni? - infláció értéke alatt tudtak csak nőni a szerzői jogdíjak
1 éve 2023-ban közel 12 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus. Ez nominális növekedést jelent csupán, az elmúlt évek jelentős inflációja miatt a reálérték nem éri el a pandémia előtti felhasználások után keletkezett, 2020-ban kifizetett jogdíjakét. Azzal együtt sem, hogy újabb jelentős növekedés volt a digitális jogdíjakban, amelyek 2023-ban már az 1,2 milliárd forintot is meghaladták. Teljes cikk...
Jövő év elején újabb béremelés jön az egészségügyben
1 éve Januárban átlagosan 11 százalékos béremelés volt az orvosoknál, jövő márciusban pedig a szakdolgozók, szakápolók bérrendezésének második üteme következik - mondta el az Országgyűlés népjóléti bizottságának keddi ülésén a belügyminiszter. Teljes cikk...
Ennyivel nőtt átlagosan a fizikai dolgozók és középvezetők bére
2 éve A béremelés üteme több mint egy év után újra előzni kezdte az inflációt a harmadik negyedévben a fizikai dolgozók körében - mutat rá egy felmérés. A középvezetők béradatai szempontjából ez várhatóan csak az év végére történik meg. Teljes cikk...
Belehúztak a brit bérek, előzik az inflációt
2 éve Nagy-Britanniában 2021 óta először fordul elő, hogy a fizetések gyorsabban emelkednek, mint az árak. Szakértők szerint ugyanakkor lassíthatja a bérnövekedést, hogy a brit vállalatok egyre kevesebb új munkatársat vesznek fel - írja az Euronews. Teljes cikk...
A nagyvállalatoknál csaknem kétszer annyi pénzt keresnek a dolgozók, mint a legkisebbeknél
2 éve Míg a nagyvállalatoknál 620, a kis cégeknél bruttó 330 ezer forint volt az átlagkereset tavaly. Teljes cikk...
Az egekben az átlagkereset Magyarországon
2 éve A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb 2022 novemberére vonatkozó adatai szerint tovább folytatódott a bérek növekedése. Tavaly novemberben az átlagos bruttó bér 563 600 forintot tett ki, azaz egy év alatt 16,8 százalékkal növekedett, miközben a kedvezményekkel számított nettó bér 17,6 százalékkal nőtt, így elérte a 387 800 forintot. Teljes cikk...
A magyarok fele maximum annyit keres, mint egy szakképzetlen gyári munkás
3 éve 2022 őszén Magyarországon az összes munkavállaló fele legfeljebb annyit keres, mint amit egy szalag mellett álló, akár már nyolc általános iskolai végzettséggel is betölthető állásra felvett szakképzetlen munkás visz haza. Körülbelül bruttó 400 ezer forintot. Teljes cikk...
Ki keres ma Magyarországon valójában bruttó 546 ezer forintot?
3 éve A legfrissebb éves adatok szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók 66 százaléka kevesebbet keres, mint az átlag, a medián pedig a KSH által közzétett 546 ezer forint átlagkereset körülbelül 80 százaléka. Teljes cikk...
GKI: Valójában ennyit keresnek a magyarok
3 éve Havi 60 ezer forinttal kevesebbet vitt haza egy átlagos dolgozó 2020-ban Magyarországon, mint amekkora átlagbért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közölt - derül ki a GKI adóbevallásokon alapuló számítasaiból. Teljes cikk...
Hány négyzetméterre elég a havi átlagkereset?
3 éve Hiába nőtt az átlagkereset az elmúlt tíz évben, a lakásárak növekedésével nem tudott lépést tartani. Így 2022-ben alig több mint egy fél négyzetméterre elég egy havi átlagkereset, számolta ki a Bank360.hu, míg 2012-ben egy picivel jobb volt az arány. Teljes cikk...
Fontos számok jelentek meg a 2022-es nyugdíjakkal kapcsolatban
3 éve A Magyar Közlöny április 4-i számában megjelent a valorizációs szorzókról szóló kormányrendelet, amelynek normál esetben legkésőbb március 31-én meg kellett volna jelennie. A friss szorzószám 8,7 százalék. Teljes cikk...
Csaknem 10 százalékkal nőttek a keresetek tavaly decemberben
3 éve Múlt év decemberében 9,7 százalékkal nőtt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó és kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkeresete az egy évvel korábbihoz képest. Az átlagos bruttó kereset 492 800, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 504 700 forint, a nettó 327 700 forint volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...
Bérrobbanást okozhat jövőre az infláció
3 éve A minimálbérhez hasonló 20 százalékos átlagos béremelés biztosan nem várható, de az annak kapcsán előálló bértorlódás, az elszálló infláció, és a munkaerőhiány számos területen állítja kihívások elé a munkáltatókat. Teljes cikk...
Továbbra is jelentős a vidéki bérek lemaradása
4 éve A megyék többségében az elmúlt évtizedben megduplázódott a nettó fizetések értéke, ám a budapestiekkel összevetve nem csökkent számottevően a vidéki keresetek lemaradása. Teljes cikk...
Jövőre elérheti a bruttó 500 ezer forintot az átlagfizetés
4 éve Az év végi prémiumok, az szja-mentesség jövő évi bevezetése is megdobja majd a számokat, a területi különbségek viszont továbbra is óriásiak az országban. Teljes cikk...
Európai minimálbér: Magyarországon 30 százalékos emelés kellene
4 éve Az Európai Bizottság szerint az európai minimálbér az egyes tagállamokban az átlagbér 50 százaléka kell, hogy legyen, ennek eléréshez a 2021-ben Magyarországon megállapított minimálbér (bruttó 167 400 forint) 30 százalékos emelésére lenne szükség - hangsúlyozza a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ). Teljes cikk...
150 ezer forinttal alacsonyabb az átlagbér Szabolcsban, mint a fővárosban
4 éve 2020-ban három olyan megye volt az országban, ahol 200 ezer forint alatt volt a nettó átlagbér. Teljes cikk...
Kiderült, mennyi a mediánbér Magyarországon!
4 éve Tíz év alatt nagyot nőtt Magyarországon az átlagbér és a medián bér is, előbbi 2019-ben 367 800 forint, utóbbi 292 300 forint volt. Teljes cikk...
20 százalékkal is kevesebb lehet a magyar átlagbér a hivatalosan közöltnél
4 éve A KSH kimutatása nem számolja sem a kis cégek dolgozóinak bérét, sem a részmunkaidőben foglalkozatottak fizetését. Teljes cikk...
A magyar átlagbérek a régió középmezőnyébe tartoztak 2018-ban és 2019-ben
5 éve A Ki előzött le kit? című elemzés a a régión belüli átlagbérek változását vizsgálja. Teljes cikk...
Óriási szakadékok a fizetések között Szlovákiában
5 éve A bankszektorban dolgozók büszkélkedhetnek a legnagyobb átlagbérrel. Teljes cikk...
Februárban 9,1 százalékkal nőttek a keresetek
5 éve Az infokommunikáció területén 691 ezer forint fölé emelkedtek a bérek, az oktatásban 337 ezer forint volt az átlagkereset - derül ki a KSH friss kimutatásából. Teljes cikk...
Senki sem akarja megmondani, mekkora a mediánbér Magyarországon
5 éve Nem tudni, mekkora a mediánbér Magyarországon, csak az átlagbéradatokról készülnek kimutatások. Teljes cikk...
A legsikeresebb brit felsővezetők már megkeresték az átlagdolgozók éves bérét
5 éve A BBC információi szerint az év harmadik napján a legjobban fizetett brit felsővezetők már annyi pénzt kerestek, mint az átlagdolgozó egy év alatt - írja az Index. Teljes cikk...
Elemzők szerint alig lassul a keresetek növekedési üteme az idén
5 éve A keresetek tavalyinál valamivel enyhébb növekedésére számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők az idei évben is. Teljes cikk...
Októberben is kétszámjegyű volt a keresetek emelkedése
5 éve Tavaly októberben a bruttó átlagkereset 365 100 forint volt, 11,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 11,2 százalékkal, 375 300 forintra nőtt a bruttó átlagkereset. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 242 800, a kedvezményeket is figyelembe véve 250 200 forintot ért el, 11,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...
A feldolgozóipar és a kereskedelem a két húzóágazat Nógrád megyében
5 éve Nógrád megyében 2018-ban 2100 munkáltató társaság együttesen 16 216 embert alkalmazott. A munkavállalók 43,7 százaléka a feldolgozóiparban dolgozott, bár a megelőző évhez képest 3,2 százalékos visszaesés történt. Az ágazaton belül kiemelik a gépipart, az ide sorolt 39 vállalkozás 3178 embernek adott munkát, ami a megyei foglalkoztatotti létszám 19,6 százaléka - derül ki a TOP 50 című, a megye múlt évi gazdasági folyamatait elemző kiadványból. Teljes cikk...
45 ezer forinttal többet keresnek a férfiak, mint a nők
6 éve A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint 2019 január és június között a férfiak átlagkeresete bruttó 393 700 forint volt, a nőké pedig 326 700 forint. A bérkülönbség folyamatosan növekszik - írja az mfor.hu. Teljes cikk...
Megemelkedett a mérnökök fizetése
6 éve 5 év alatt megduplázódtak a fizetések többek között a gépészmérnökök, a villamosmérnökök körében. A műszaki szakmákban elérhető jövedelmek már szorosan követik az IT területen dolgozókét - írja az eduline.hu oldal. Teljes cikk...
Álhír terjed az interneten a fizetésekről
6 éve A bejegyzés szerint Orbán Viktor megakadályozta az uniós minimálbér bevezetését, mert szerinte a magyarok így is eleget keresnek. Az álhír gyártói azt írták a miniszterelnök egy EP-meghallgatáson a következőt mondta: "Szó sem lehet Európai Uniós minimálbérről, a magyaroknak elég bőven a fizetésük" - idézi a HVG. Teljes cikk...
A második negyedévben is nőtt a cseh átlagbér
6 éve A második negyedévben éves összehasonlításban 7,2 százalékkal 34 105 koronára (443 365 forint) emelkedett a havi átlagbér Csehországban - jelentette a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ). Teljes cikk...
A képviselők fizetése jóval magasabb, mint a dolgozóké, és nem sokkal marad el az európai politikusok bérétől
6 éve Hazánkban nagyon elszakadt egymástól az átlagbér és a képviselők fizetése. 2018 szeptemberében, majd idén tavasszal is emelkedett a képviselők fizetése, egy év alatt 70 százalékkal nőtt a keresetük, míg a munkavállalók átlagbére 2014-től számítva is csak 55 százalékkal lett több - írja az mfor.hu. Teljes cikk...
A V4 országok között is a magyar bérek a legalacsonyabbak
6 éve Az átlagbér a V4-es országok közül Csehországban a legmagasabb 932 euró, itthon csak 701 euró. A minimálbér Magyarországon 305, Lengyelországban 379, Szlovákiában 427, Csehországban pedig 432 euró - írja a Népszava. Teljes cikk...
Nőtt az átlagbér Romániában
6 éve Romániában a legmagasabb bérek a kohászati és az olajiparban voltak - írja az MTI. Teljes cikk...
Százból hetven ember nem keresi meg az átlagbért
6 éve A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) szerint a felső tizedbe tartozók annyit visznek haza, mint a munkavállalók fele összesen. A bérolló ráadásul tovább nyílt - írják közleményükben. Teljes cikk...
Májusban kétszámjegyű volt a keresetek emelkedése
6 éve Májusban a bruttó és a nettó átlag keresetek 11,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, az áprilisi 9,0 százalék után ismét kétszámjegyű volt a növekedés. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,2 százalékkal emelkedtek a keresetek - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...
Csehországban nőtt az átlagbér és az ukrán vendégmunkások száma
6 éve Az első negyedévben éves összehasonlításban 7,4 százalékkal 32 466 koronára (422 058 forint) nőtt a bruttó havi átlagbér Csehországban, az előző negyedévvel összehasonlítva a bérnövekedés 1,9 százalék volt - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal. Tomás Petrícek külügyminiszter bejelentette 19 600-ról 40 ezerre emelte a kormány az ukrán vendégmunkások számát. Teljes cikk...
A munkaerőhiány húzza a keresetek emelkedését
6 éve A képzett munkaerő egyre fokozódó hiánya és a bérminimum-emelések hatására emelkedtek márciusban a bruttó bérek. Az átlagbérek kétszámjegyű növekedését segítette az is, hogy korábbi közfoglalkoztatottak nagy számban kerültek át az elsődleges munkaerőpiacra, amivel magasabb bért értek el - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentését. Teljes cikk...
Márciusban 13,7 százalékkal nőtt a nettó átlagbér Romániában
6 éve A nettó átlagbér értéke elérte a 3075 lejt (209 400 forint), ami 4,8 százalékkal volt magasabb az előző havi, februári nettó átlagbérhez képest. Havi összevetésben hasonló növekedési rátát jegyeztek a bruttó átlagbérnél is, amely elérte 5050 lejt (343 900 forint) márciusban - írja az MTI. Teljes cikk...
Az átlagnyugdíj 43 százalékkal kevesebb az átlagbérnél
6 éve 2015-ben 121 041 forint volt az átlagnyugdíj és 159 612 forint a nettó átlagbér. A nyugdíjak akkor 24 százalékkal maradtak el a bérektől. A munkaerőhiány miatt a bérek emelkedtek, 2019 márciusára 237 000 forint lett az átlagbér, a nyugdíj pedig 134 900 forint - írja a Bankmonitor. Teljes cikk...
Nettó 1200 Ft körül is kereshetnek a diákok
6 éve 2019 első negyedévében az országos munkaerőpiaci helyzettel összhangban tovább nőttek az órabérek a diákmunkaszegmensben. A nappali tagozatos diákok által megkereshető átlagos órabér Budapesten nettó 1200 Ft körül alakul, vidéken ez jellemzően 10-30%-kal kevesebb - derül ki a legnagyobb iskolaszövetkezeteket tömörítő és ezzel a piac felét lefedő DiákÉSZ tagjainak nemrég összesített adatai alapján. Teljes cikk...
Mennyit keres egy orvos?
6 éve Hetente érkeznek hírek vagy személyes történetek a közösségi médiában az orvoshiányról. Ennek egyik legfőbb oka az elvándorlásban keresendő a szakma területén, miközben utánpótlás nem igazán érkezik. Bár az elmúlt években emelkedett az orvosok fizetése, még mindig messze elmarad a nyugati országokban megkereshető bérektől. Az orvosok havi bruttó átlagbére 2018-ban 400 000 forint volt a Fizetések.hu adatai szerint. Teljes cikk...
Tizenhárom százalékkal nőttek a bérek tavaly
6 éve Először lépte túl a 300 ezer forintos határt az átlagbér Magyarországon. Továbbra is óriási a bérszakadék az ország nyugati és keleti régiói között - írja a Workania állásportál által működtetett fizetesek.hu. Teljes cikk...
Mennyit keres egy könyvelő?
6 éve A könyvelői szakma az egyik, ami elég gyakran szóba jön, amikor a robotok által fenyegetett szakmákról szó esik. Maguk a szakmában dolgozók is reális lehetőségnek látják a hagyományos könyvelés megszűnését idővel. A könyvelők bérezésével már két évvel ezelőtt is foglalkoztunk. Úgy tűnik a szakmában a főváros és egyes vidéki régiók közötti jelentős fizetési különbségek azóta sem csökkentek. A havi bruttó átlagbér ezen a területen 300 700 forint a Fizetesek.hu által küldött adatok szerint. Teljes cikk...
Annyit keresnek most a szabolcsiak, mint 2009-ben a budapestiek
6 éve Kettészakadt az ország az átlagos nettó keresetek mentén. A Szabolcs megyei dolgozók átlagfizetése tavaly annyi volt, mint amennyit a fővárosiaké 2009-ben - irja az mfor.hu. Teljes cikk...
Átlagosan 15 százalékkal emeli dolgozói bérét a Lidl
6 éve Újabb, átlagosan 15 százalékos béremelést hajt végre a Lidl Magyarország március 1-jétől, csaknem 4600, az üzletekben és a raktárakban dolgozó munkavállaló fizetése nő. A márciusi béremelés után az áruházakban dolgozó bolti eladók kezdő havi bruttó járandósága 267 ezer és 287 ezer forint között alakul - írja az MTI. Teljes cikk...
Nem egészen duplázódott meg a minimálbér az elmúlt években
6 éve Míg 2010-ben egy minimálbéres után az állam 34 212 forint bevételre tett szert, addig idén ez már 81 205 forint, vagyis 137,4 százalékkal többet kasszál egy dolgozón az állam, amivel a legnagyobb nyertese a minimálbér-emelésének - számolta ki az Mfor. Teljes cikk...
355 ezer havi átlagkeret a KSH szerint
6 éve Tavaly novemberben a bruttó és a nettó keresetek 10,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, a bruttó átlagkereset 355 100 forint volt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ezzel 23 hónapja folytatódott a keresetek kétszámjegyű emelkedése. Teljes cikk...
Mennyit keres egy folyamatmérnök?
6 éve A folyamatmérnökök bére már néhány éve sem volt rossz, az elmúlt hat évben pedig az összeg tovább emelkedett, így 2018-ban a havi bruttó átlagbér 448 200 forint volt. A munkában megszerzett tapasztalat komoly különbséget jelent a javadalmazásban, 10 év közel 120 ezer forintos különbséget jelent a pályakezdő bérhez képest, a Fizetések.hu által küldött adatok alapján. Teljes cikk...
Mennyit keres egy frissdiplomás?
6 éve A diplomás-pályakövetési rendszer 2017-es eredményeiből kiderül, hogy a frissdiplomások átlagos havi bruttó keresete 286 ezer forint - írja az eduline.hu oldal. Teljes cikk...
Mennyit keres egy szakács?
6 éve Bár a szakközépiskolába jelentkező nyolcadikosok közül a legtöbben szakácsnak jelentkeztek idén, a vendéglátóiparban komoly hiány van ebben a szakmában is, hiszen például a nyár folyamán a pincérek mellett a szakácsokat emlegették leggyakrabban, mint hiányzó munkaerőt. Ennek akár oka lehet a fizetés is, hiszen a Fizetések.hu adatai szerint a havi bruttó átlagbér mindössze 203 600 forint. Teljes cikk...
Nőtt a nettó átlagfizetés
6 éve Januárban a bruttó átlagkeresetek 1,6, a csa¬ládi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 3,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – jelenti a Központi Statisztikai Hivatal. Teljes cikk...
Legalább 361 ezer forintos nettó átlagbér állíthatná meg a kivándorlást
7 éve Egy kutatásból kiderül, hogy a magyarok külföldi munkavállalásuk során átlagosan ötször több bérjövedelemhez jutnak, ami kivándorlást eredményez. A kutatás arra is választ ad, milyen nettó bérek lennének elfogadhatók Magyarországon. A jövedelemkülönbségekkel foglalkozó kutatásáról és az eredmények HR-es vonatkozásairól beszélgettünk Dr. Nagy Zita Barbara közgazdásszal a LX. Georgikon Napok Nemzetközi Tudományos Konferencián. Teljes cikk...
A dolgozók harmada a minimálbért sem keresi meg
7 éve Policy Agenda elemzéséből kiderül, hogy másfélmillió munkavállaló a minimálbért sem keresi meg, mindössze a dolgozók negyede kap átlag feletti fizetést - írja a Népszava. Teljes cikk...
Az egykulcsos adórendszer átalakítását szeretné elérni a szakszervezeti szövetség
7 éve A Policy Agenda mérése szerint Magyarországon a munkavállalók kétharmadának a bére nem éri el az átlagbért, ami a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint 2018. májusában bruttó 327 486 forint volt, ezen a helyzeten pedig elsősorban az adórendszer átalakításával, a több kulcsos adórendszer bevezetésével lehet segíteni - írja az MTI. Teljes cikk...
Mennyit keres egy pénztáros?
7 éve Bár mostanában sokat hallani a kereskedelemben zajló béremelésekről, ugyanakkor úgy tűnik a munkaerőhiány nem igazán enyhül az üzletekben. Lépten-nyomon lehet látni a boltok kirakatában a pénztárost, szakeladót felveszünk feliratokat. De hogyan is vannak anyagilag megbecsülve saját bevallásuk alapján a pénztárosok. Az adatokat a Fizetések.hu küldte. Teljes cikk...
A munkavállalók kétharmada átlag alatt keres
7 éve Több, mint 3 millió dolgozó nem keresi meg a KSH adatai szerint átlagosnak mondható bért, a versenyszférában hatalmas bérkülönbségek vannak - írja a Népszava. Teljes cikk...
Ennyi lehet a nyugdíj 2019-ben
7 éve Az mfor.hu számításai szerint jövőre az átlag nyugdíj az átlagbér 56 százalékát éri el - írják. Teljes cikk...
A britek még mindig kevesebbet keresnek, mint a válság előtt
7 éve A brit alkalmazotti átlagbér még mindig nem érte el a tíz évvel ezelőtt kirobbant világgazdasági válság előtti szintet, és a brit gazdaság egészének teljesítménye is jóval kisebb annál, amelyet a válság utóhatásai nélkül jelenleg nyújthatna - írja az MTI. Teljes cikk...
A csehek 77 százaléka jól kijön havi jövedelméből
7 éve A cseh háztartások 77 százaléka jól kijön havi jövedelméből, míg 23 százaléknak ez gondot okoz. A cseh háztartások több mint 67 százaléka havonta meg is tud takarítani kisebb vagy nagyobb összeget, míg egyharmaduk nem képes jövedelméből takarékoskodni - írja az MTI. Teljes cikk...
Lassult a felzárkózás a nagymértékű béremelkedés ellenére
7 éve A bérnövekedés tíz százalék fölött alakult a KSH adatai szerint, de a forint leértékelődése miatt megszűnt a fejlett országokoz való közeledés. Teljes cikk...
Mennyit keres egy középiskolai tanár?
7 éve Számos hír látott napvilágot arról az újabb iskolaév kezdetének közeledtével, hogy több mint kétezer tanár hiányzik az oktatási rendszerből. Legalábbis ennyi állást hirdettek meg az intézmények. Bár a tanárhiány okai összetettek, a Fizetések.hu által küldött adatokból az derül ki, hogy egy középiskolai tanár havi bruttó átlagfizetése 289 400 forint. Teljes cikk...
Júniusban 14 százalékkal volt magasabb a nettó átlagbér Romániában
7 éve A nettó átlagbér 2721 lej (1 lej mintegy 69 forint) volt, ami előző hónaphoz képest 0,6 százalékkal volt magasabb. A bruttó átlagbér 0,7 százalékkal, 4527 lejre nőtt az előző hónaphoz mérten - írja az MTI. Teljes cikk...
Túl sokat dolgozunk túl kevés pénzért
7 éve Az OECD legfrissebb kutatásából kiderül, hogy 2017-ben 19 órával kevesebbet dolgozott egy magyar munkavállaló, mint egy évvel korábban. De a fizetéseket tekintve még mindig a sor végén vagyunk - írja az mfor.hu oldal. Teljes cikk...
Hogyan keres ön? Most kikalkulálhatja!
7 éve Jobban vagy rosszabbul keres, mint mások? Az OECD még 2015-ben indította a compareyourincome.org nevezetű weboldalt, ahol mindenki el tudja helyezni a jövedelmét az ország jövedelem-eloszlásához képest. Teljes cikk...
Rengeteg munkavállaló bére csökkent Romániában
7 éve 1,2 millió romániai munkavállaló fizetése csökkenthetett a tb-járulék befizetésének a munkáltatóról a munkavállalóra történt átruházása miatt. Teljes cikk...
A pénzügyes háromszor annyit, a szociális munkás még annyit se kap, mint egy átlag nyugdíjas
7 éve Bár a Magyar Államkincstár nem közöl hivatalos adatokat a nyugellátásról, az mfor.hu összehasonlította az átlagnyugdíjat és a KSH adatai szerinti átlagbéreket - írják. Teljes cikk...
Mennyit keres egy építésvezető?
7 éve Építésvezetőként, nem meglepő, hogy a mai - az építőiparban különösen - munkaerőhiányos időkben jól lehet keresni. Az elmúlt évek folyamán jelentősen emelkedett az alkalmazott építésvezetők átlagbére. Persze számít a cég nagysága és a megszerzett tapasztalat is a kereseteken, derül ki a Fizetések.hu által küldött adatokból. Teljes cikk...
Tovább emelkedett az átlagbér Csehországban
7 éve Az idei első negyedévben 30 265 koronára (mintegy 375 ezer forint) emelkedett a havi átlagbér Csehországban, éves szinten ez 8,6 százalékos emelkedés. Az inflációt is figyelembe véve a reálbérek 6,6 százalékkal nőttek egy év alatt - írja az MTI. Teljes cikk...
Ennyit kereshetnek idén a diákmunkások
7 éve 30-40 százalékkal növekszik a diákmunkások száma a szünidő alatt, de már itt is érezhető a munkaerőhiány. A szövetkezetek nagyjából a hozzájuk beérkező igények 80 százalékát tudják kielégíteni. Az órabérnek igazodnia kell a minimálbérhez, így 2018-ban ez minimum 794 forint - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Nőtt a nettó átlagbér Romániában
7 éve Márciusban 15,5 százalékkal volt nagyobb a nettó átlagbér Romániában a tavalyi harmadik hónaphoz képest - írja az MTI. Teljes cikk...
A szakszervezeteknek meg kell újulniuk és erősödniük
7 éve Május elsején három szakszervezeti konföderáció együtt ünnepelt a Városligetben itt Nagy Viktória, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) Ifjúsági Tagozatának elnöke elmondta a szakszervezeteknek ki kell állniuk a 8 órás munkaidő mellett, követelniük kell a nemek közötti bérkülönbség megszüntetését, hiszen az Európai Unióban a nők és a férfiak közti bérkülönbség átlagosan még mindig 17 százalék, ráadásul ez az eltérés a nyugdíjak esetében még nagyobb - írja az MTI. Teljes cikk...
A munkavállalók kétharmada nem kapja meg a 310 ezer forintos országos átlagkeresetet
7 éve A KSH adatai szerint a magyarországi átlagkereset bruttó 310 ezer forint, de Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASzSz) elnöke szerint ez az adat nem a valóságot mutatja. Szerinte a medián értéket kellene használni, ami nagyjából húsz százalékkal kevesebb a KSH adatainál, azaz bruttó 248-260 ezer forint - írja a 24.hu. Teljes cikk...
Romániában 11,2 százalékkal nőtt a nettó átlagbér februárban
7 éve Romániában februárban 11,2 százalékkal volt magasabb a nettó átlagbér a tavalyi második hónaphoz mérten, és elérte a 2487 lejt (166 280 forint) - írja az MTI. Teljes cikk...
A képzett munkaerőt meg kell fizetni
7 éve Csath Magdolna közgazdászprofesszor szerint előrelépni csak úgy lehet, ha nem a béreket versenyeztetjük, hanem a tudást - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Nem növekszik a bolti eladók száma
7 éve A legfrissebb statisztikai adatok szerint 2017-ben a boltos kiskereskedelemben foglalkoztatottak száma összességében - éves szinte számolva - nem változott a korábbi évekhez képest. A havi bruttó átlagkeresetek növekedtek a munkaerőhiány miatt, 2017 decemberére a fizikai dolgozók (eladók, pénztárosok, árufeltöltők) bére 206 ezer forintra nőtt - írja a blokkk.com szakportál. Teljes cikk...
12,9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek 2017-ben
7 éve Tavaly decemberben a bruttó átlagkereset 327 700 forint volt, 13,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. 2017. január-decemberben a bruttó átlagkereset 297 000 forint, a nettó átlagkereset 197 500 forint volt. A múlt év tizenkét hónapjában a bruttó és a nettó keresetek átlagosan 12,9 százalékkal nőttek az előző évhez viszonyítva - írja az MTI. Teljes cikk...
Spanyolországban 29 százalékkal keresnek többet a férfiak, mint a nők
7 éve A spanyol adóhatóság 2016-os adatai alapján készült beszámoló szerint a spanyol női átlagfizetés 16 281 euró (5,07 millió forint), ami 4745 euróval (1,47 millió forint) marad el a férfiak átlagbérétől - írja az MTI. Teljes cikk...
Emelkedik a felsőoktatási dolgozók bére
7 éve Januártól öt százalékkal emelkedik az állami fenntartású felsőoktatási intézményekben foglalkoztatott oktatók, kutatók és tanárok garantált illetménye - írja MTI. Teljes cikk...
Mennyit keres egy grafikus?
7 éve A grafikusok bérezésének feltárásával folytatjuk sorozatunkat, amelyben legutóbb a biztonsági őrök fizetését néztük meg. A grafikusok bruttó havi átlagbére, országos viszonylatban 245 500 forint. A szakmai tapasztalat akár 50 ezer forint különbséget jelenthet. Az adatokat a fizetések.hu béreket összehasonlító oldaltól kaptuk. Teljes cikk...
Jogos, hogy a felmentési időm felében átlagbért akar fizetni a munkáltatóm?
7 éve A munkáltatóm 41 évi munkaviszony után elindította a nyugdíjazásomat felmentéssel. A felmentési időm 8 hónap, aminek második négy hónapjára átlagbért kíván fizetni, 2017. szeptember 1-től indult, és a munkavégzés alóli felmentés 2018. január 1-től. Tudomásom szerint távolléti díjnak nevezik a felmentési idő munkavégzés alól mentesített idejére fizetett juttatást. A havi rendszerességgel kapott elemei a fizetésemnek, melyeket az egész év során, és a felmentési idő munka alóli felmentés nélküli idejére is már kaptam, a következőek: 1. alapilletmény 2. közalkalmazott illetménykiegészítés 3. munkáltatói döntésen alapuló illetmény 4. határozott időre szóló keresetkiegészítés A munkáltatóm ezek közül csak az 1. és a 3. elemet kívánja beszámítani az átlagbérbe, amit a felmentési idő munka alól mentesített idejére fizetni szándékozik. A kérdésem az, hogy a jogszabályok szerint jár-e el a munkáltatóm, vagy ha nem, akkor a felsorolt 4 elem közül mely elemeket kell beszámítani a távolléti díjba a felmentési idő munkavégzés alól mentesített idejére. Teljes cikk...
55 hónapja emelkednek a reálbérek
8 éve Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a TV2 Mokka című reggeli műsorában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt adataira reagálva nyilatkozta: a bérek 55 hónapja folyamatosan az infláció felett emelkednek - írja az MTI. Teljes cikk...
7 tévhit a hazai munkaerőpiacról
8 éve Hihetünk-e a politikusoknak, amikor a munkanélküliség csökkenéséről, a szakmunkás-minimálbér és hasonló jól hangzó szlogeneket hallunk - erről ír a HVG. Teljes cikk...
Az építőipari cégek fele küzd munkaerőhiánnyal
8 éve Míg a válság előtt 230 ezren dolgoztak az iparágban, addig mára ez a szám 150 ezer, vagyis körülbelül 80 ezer munkavállaló hiányzik, mondta a Magyar Nemzetnek Petz Raymund, GKI Gazdaságkutató Zrt. ügyvezető igazgatója. Teljes cikk...
Hatszor több a munkanélküli az ország keleti felében
8 éve Az ország két fele, a keleti és a nyugati, foglalkoztatás és a bérek tekintetében is "fényévekre' van egymástól, derül ki a Napi.hu elemzéséből a KSH statisztikái alapján. Teljes cikk...
Éves átlagban kell meglenni a garantált bérminimumnak?
8 éve Érdeklődnék,hogy éves átlagban kell meglenni a garantált bérminimumnak? Mert az órabéres munkavállalóknak februárban kevesebbre jön ki a bruttó bérük. Teljes cikk...
A magyar átlagbér, még mindig az osztrák negyede
8 éve A magyar gazdaságban erősödő munkaerőhiány megoldására hosszú távú jövedelemfelzárkózási program megalkotását javasolta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Teljes cikk...
Államtitkár: Zalában aki dolgozni akart, munkába állt
8 éve Idén várhatóan 1300 új munkahely jön létre a zalai megyeszékhelyen. Hosszú évek óta Zala megyében a legalacsonyabbak a bruttó átlagkeresetek, az országos átlagot sem érik el - hangzott el a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara üzleti találkozóján, írta az MTI. Teljes cikk...
Tovább emelkedtek a bérek, a bruttó átlagkereset 262 ezer forint
8 éve Októberben a bruttó átlagkereset 262 200 forint volt, 5,4 százalékkal nőtt egy év alatt, miközben a nettó átlagkereset a személyi jövedelemadó szabályainak változása miatt 7,0 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...
Nem sztrájkol a szociális szféra - megállapodás született
8 éve Megállapodás született a szociális ágazat szerdai sztrájktárgyalásán, így a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) visszavonja a december 5-ére meghirdetett országos szervezésű sztrájkot. A megállapodás szerint 33 százalékos átlagbér-emelkedés következik be a jövő év folyamán a szektorban. A cél az elvándorlás megállítása, ami már veszélyezteti az ellátást. Teljes cikk...
Szakmák, ahol a legnagyobbat nőttek a fizetések
8 éve A középvezetői réteg és egyes fizikai szakmák bérezése jelentősen javult az elmúlt években. Beszerzési-, értékesítési vezetők és szakmai tanácsadók könyvelhették el a legnagyobb bérnövekedést, derül ki az a Fizetések.hu adatai segítségével született Index összeállításból. Teljes cikk...
Túl sokat keresnek a cégvezetők - a britek tennének ellene
8 éve Több pontból álló intézkedési programot ismertet a jövő héten a brit kormány az alkalmazotti átlagbéreket kirívó mértékben meghaladó vállalatvezetői fizetések ellen. Van olyan cég, ahol a vezérigazgató az alkalmazottak fizetésének 2500-szorosát keresi, bár az átlag a 123-as szorzó. Teljes cikk...
Az átlagbér alatt keresnek Mészáros Lőrinc alkalmazottai
9 éve Míg az átlagbér a versenyszférában 263 ezer forint, a felcsúti polgármester-nagyvállalkozó cégeinek 685 alkalmazottja bruttó 229 ezer forintos átlagbért kapott, írja a Figyelő. Teljes cikk...
Budapesten 17 napot kell dolgozni az éves bérletért, Bécsben csak ötöt
9 éve Berlinben kell a legtöbbet fizetni a közlekedésért, de Budapest sem olcsó, viszont sokan használják a tömegközlekedést. Legolcsóbban Prágában lehet utazni, derül ki a 444.hu összehasonlításából. Különösen akkor sötét a kép, ha az átlagbérekhez viszonyítjuk a közlekedés árait. Teljes cikk...
Átlagosan 172 800 forintot viszünk haza
9 éve A bruttó átlagkereset 259 900 forint volt júniusban, 5,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a KSH. Teljes cikk...
Túl alacsony bérigényt adtam meg. Mit tehetek?
9 éve Szeretnék Borsod megyéből Budapestre költözni. Elküldtem az önéletrajzomat több helyre is. Az egyik megpályázott helyről felkerestek telefonon. A beszélgetés során rákérdeztek a bérigényemre, egy borsod megyei átlagot mondtam de alapos utána járás után rájöttem hogy ez Budapesti viszonylatban nagyon kevés. Mi a teendő ilyenkor, valamint mennyibe érint hátrányosan az állás betöltésénél, vagy az esetléeges béremnél amennyiben felvesznek? Teljes cikk...
Azonos munkáért azonos bért kellene fizetni az Unióban
9 éve Egy uniós tervezet szerint azonos helyen, azonos munkáért, azonos bért kellene mindenkinek fizetni. Vagyis az adott szektorra jellemző átlagbért a minimálbér helyett. Ez a külföldön dolgozó magyar vállalkozások versenyelőnyét, amit az olcsóbb foglalkoztatással érnek el, hátrányosan érintheti, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Éves minimum jövedelem mellett maradhatnának csak a külföldiek Angliában
9 éve Az Egyesült Királyságban 35 ezer fontban szabnák meg azt az éves minimum jövedelmet, amit egy (EU-n kívülről érkező) külföldinek meg kellene keresnie ahhoz, hogy az országban maradhasson, írja a hvg.hu. Teljes cikk...
Több évtized is kevés lehet a bérek felzárkóztatására
9 éve A jóléti államok béreihez felzárkózás még évtizedekig csak álom maradhat. Magyarországon a dolgozók nagyjából az osztrák bérek harmadát kapják, így nem csoda, hogy egyre több területen helyeznek kilátásba sztrájkokat a szakszervezetek, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Az 5. legalacsonyabb bért kapják a minimálbéresek
9 éve Az Eurostat adatai szerint a bruttó 353 eurós minimálbérrel Magyarország az 5. legalacsonyabb helyezést foglalja el az EU-ban, bár nincs mindenhol meghatározott minimálbér, írja a Napi.hu. Teljes cikk...
Növekvő átlagbér, hatalmas különbségekkel
10 éve Bár az átlagbér az elmúlt időszakban folyamatosan növekszik, így az "átlag" dolgozó akár már 160 ezer forint körül is hazavihet egy hónapban, a középérték ennél jóval, nagyjából 18 százalékkal alacsonyabb. A legalacsonyabb és legmagasabb fizetések között akár 28 szoros különbség is lehet, írja a Napi.hu. Teljes cikk...
Irreálisan magas bérigény vagy megélhetési kérdés?
10 éve A napokban több cikk is napvilágot látott a pályakezdők elrugaszkodott bérigényeit illetően. Valóban ennyire irreálisak lennének az elvárásaik? Mi a tapasztalatuk a témában a fejvadászoknak? Egyáltalán mit értünk reális bérigény alatt? Szakcikkünkben ezeket a kérdéseket válaszoljuk meg. Teljes cikk...
Hatalmas béremelést kaptak Matolcsy munkatársai
10 éve A Magyar Nemzeti Banknál a bérek az elmúlt másfél évben 25 százalékkal emelkedtek. Havi bruttó 900 ezer forint bért kap egy jegybanki dolgozó, ez 3 és félszerese a magyar átlagbérnek - számol be a Hvg.hu az RTL Klub információira hvatkozva. Teljes cikk...
A szomszédban is több az átlagfizetés
10 éve Az Eurostat adatai szerint a szlovákiai átlagbér már lehagyta a magyart és a lengyelt is, írja a Napi.hu. Teljes cikk...
155 700 forintot visz haza az átlagkereső
10 éve Tavaly 3 százalékkal 237 700 forintra nőtt a bruttó átlagkereset a KSH adatai szerint. Az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset pedig 155 700 forint. Teljes cikk...
Ha átlagbért kapnának, nem mennének el az ápolók
10 éve Nehéz munkakörülmények, alacsony bérek és létszám, ilyen ma az ápolók helyzete Magyarországon, ezt nyilatkozta a Magyar Ápolók Napja alkalmából az InfoRádiónak Bugarszki Miklós a Magyar Ápolási Egyesület elnöke. Teljes cikk...
Egyre szembetűnőbb a társadalom kettészakadása
10 éve A személyi jövedelemadó adatai alpaján jól látszik a kettészakadó társadalom, és a létminimum alatt élő emberek tömege - írja a Népszabadság. Teljes cikk...
Hogyan aránylik egymáshoz az átlagbér és a nyugdíj Csehországban?
11 éve Az egyik legfontosabb életszínvonal mutató alakulását tették közzé Csehországban. A Cseh Statisztikai Hivatal adatai szerint a havi bruttó átlagkereset 44 százalékát tette ki az öregségi nyugdíj átlaga 2013-ban. Teljes cikk...
10 év alatt 42 milliárd eurót küldtek haza a román vendégmunkások
11 éve 25 év alatt 2.3 millió román hagyta el Romániát, és vállalt munkát külföldön a jobb megélhetésért. Az otthoni bérek legalább ötszörösét keresik külföldön a román vendégmunkások, az otthon maradottaknak 42 milliárd eurót küldtek haza 10 év alatt. Teljes cikk...
Az átlagbér csökkent, az árak növekedtek
11 éve Tavaly a negyedik negyedévben 26 637 korona volt a csehországi átlagbér, 1,8 százalékkal (484 koronával) kevesebb, mint a harmadik negyedévben - közölte a cseh statisztikai hivatal kedden. Teljes cikk...
A havi átlagbér sem jut a szlovák háztartások többségének
11 éve A szlovákiai háztartások csaknem 60 százaléka havi nettó hatszáz eurónál kevesebből él, miközben az országos átlagbér mintegy nyolcszáz eurót tesz ki havonta – derült ki a Szociális és Gazdasági Kockázatok Kutatóintézetének (IVRA) kimutatásából, amelyet pozsonyi sajtótájékoztatóján pénteken tett közzé a szervezet. Teljes cikk...
149 200 forintot visz haza az átlagos dolgozó
11 éve Január és október között a bruttó átlagkeresetek 3,8, a nettó átlagkeresetek 5,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálbér-növekedés tavaly óta 3,3 százalékos. Teljes cikk...
Ennyivel hízhat jövőre a nettó fizetése
11 éve Megvan, mennyi lesz a minimálbér, a bérminimum, a bérajánlás, vagyis hogy mennyivel nőhet a bérünk bruttóban. De nézzük, mennyi pluszt jelent ez nettóban, minimálbérnél, bérminimumnál és átlagbérnél, figyelembe véve a kiterjesztett családi adókedvezményt is. Teljes cikk...
Ki járt jól az egykulcsos adózással?
12 éve Az Együtt-PM szerint eddig közel 50 ezer magyarországi álláshely megszűnését okozta az egykulcsos adó. Kónya Péter, a szövetség társelnöke ezt annak kapcsán közölte az MTI-vel kedden, hogy a Jabil Circuit Magyarország Kft. közel 700 fős leépítésről döntött. Mi lehet az oka annak, hogy az egykulcsos személyi jövedelemadó miatt álláshelyek szűnnek meg? A Pénzügyi Szemle elemzése. Teljes cikk...
Az átlagbér hatszorosával emelkedett a brit nagyvállalatok igazgatóinak jövedelme
12 éve Az országos alkalmazotti béremelkedés ütemének több mint a hatszorosával nőtt az elmúlt egy évben a legnagyobb brit vállalatok igazgatóinak javadalmazása. A nagyvállalatok igazgatói jelenleg átlagosan 3,3 millió font (több mint egymilliárd forint) éves jövedelmet visznek haza. Teljes cikk...
Sokat dolgoznak, átlag alatt keresnek - ők a könyvelők
12 éve A könyvelők fizetése már nem éri el az országos átlagot sem, munkájuk ugyanakkor várhatóan jövőre sem csökken. Jobb helyzetben vannak a főkönyvelők, akik megközelítőleg kétszer annyit visznek haza havonta - ez derül ki a PENTA UNIÓ Zrt. felméréséből. Teljes cikk...
Majdnem egymillió forint a bruttó átlagbér Belgiumban
12 éve Csaknem egymillió, pontosabban nagyjából 960 ezer forintnak megfelelő összeg az havi bruttó átlagbér Belgiumban - derül ki a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap pénteki számából. Teljes cikk...
Melyik diploma ér a legtöbbet?
12 éve Műszaki, informatikai és gazdaságtudományi diplomával lehet frissdiplomásként a legtöbbet keresni, a legalacsonyabb fizetésre pedig a pedagógusok számíthatnak. A legjobban és legrosszabbul kereső pályakezdő diplomások jövedelme között csaknem 100 ezer forintos az eltérés. Ugyanakkor az is látszik, hogy megéri felsőfokú végzettséget szerezni, a hazánkban dolgozó frissdiplomások átlagjövedelme közel nettó 160 ezer forint, ami 18 ezer forinttal meghaladja a magyarországi átlagkeresetet. Többek között ezek derülnek ki az Educatio Nonprofit Kft. által készített, Frissdiplomások 2012 című tanulmányból. Teljes cikk...
Az elemzők keveslik az átlagos bérnövekedést
12 éve A februári 2,7 százalékos bruttó bérnövekedés alacsonyabb volt a vártnál, a nettó bérek az adóváltozások miatt emelkedtek jelentősebben az egy évvel korábbihoz képest az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint. A Nemzetgazdasági Minisztérium azt emelte ki, hogy az alacsony infláció miatt nőttek a reálbérek. Teljes cikk...
223 100 forint a bruttó átlagkereset
12 éve A nemzetgazdaságban a bruttó átlagkeresetek 2,6, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - derül ki a KSH gyorsjelentéséből. Az alacsony infláció miatt kismértékben nőttek a reálkeresetek. Teljes cikk...
A nők kevesebbet keresnek mint a férfiak
12 éve Szlovákiában egyötödével keresnek kevesebbet a nők mint a férfiak, így a nemek közti bérkülönbség 5 százalékponttal magasabb, mint az Európai Unióban mért átlag - derült ki a szlovák munka-, szociális és családügyi minisztérium adataiból. Teljes cikk...
Januártól újabb munkajogi szabályok változnak
12 éve Január elsejétől teljes egészében hatályba lép az új Munka törvénykönyve (Mt.). Teljes cikk...
Szlovákiában jóval könnyebb a bérből élőknek
13 éve Amíg Szlovákiában az átlagbérek emelkedése majd kétszeresen felülmúlta az inflációt a mögöttünk hagyott évtizedben, addig az ottaninál eleve is gyengébb magyar bérdinamika éppen csak kiemelkedik a jóval erőteljesebb hazai árhullámból. Teljes cikk...
Szlovákiában is emelkedhet a nyugdíjkorhatár
13 éve Emelkedne a nyugdíjkorhatár Szlovákiában és a nyugdíjak összegének kiszámítása során az eddiginél szolidárisabb módszert alkalmaznának 2016 után - jelentette Jozef Burian, a munka-, szociális és családügyi tárca államtitkárának közlésére hivatkozva a SITA szlovák hírügynökség. Teljes cikk...
Pozsonyban a legmagasabb az átlagbér
13 éve A pozsonyi kerület az egyedüli Szlovákiában, ahol a munkát vállalók átlagbére meghaladja az országos átlagot. Itt az átlagkereset 23 százalékkal magasabb, mint az országosan kimutatott átlag - adta hírül a platy.sk portál felmérésére hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön. Teljes cikk...
Átlagbérek Európa országaiban - magukért beszélnek a különbségek
14 éve A szlovák bruttó átlagbér tavaly elérte a 769 eurót, miközben az osztrákoké 3030 euró volt - olvasható a TPA Horwath Austria régiós elemzésében, melyről a Világgazdaság számol be. Teljes cikk...
Illúzió, hogy nyugdíjunkat az állam biztosítsa
14 éve Ha változatlanul hagyják a nyugdíjjárulékok szintjét, a ma aktív dolgozók folyamatosan csökkenő időskori ellátásra számíthatnak - figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). Teljes cikk...
Meglepő szlovák nyugdíjreform: csak az átlagos kereset után járna nyugdíj
14 éve Meglepő szlovák nyugdíjreform ötlettel állt elő a szlovák pénzügyminiszter. Ivan Miklos elképzelései szerint azok, akik átlagbér felett keresnek, azok sem kaphatnának az átlagos kereset után járó nyugdíjnál többet - írja a Világgazdaság Online. Teljes cikk...
A vendéglátóiparban keresnek a legrosszabbul
14 éve Tavaly novemberben 1377 lejre nőtt Romániában a nettó átlagbér értéke, ami 2,8 százalékos - 37 lejes - növekedés októberhez, és 0,8 százalékos növekedés a 2009-es év ugyanazon időszakához képest - értesült a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
Az átlagkeresők rosszul járnak jövőre
15 éve Többféle mértékű bruttó béremelés és inflációs pálya mellett mutatja be a családi kedvezmény nélkül számolt jövedelmeknek a jövő évi adótábla szerinti változását a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) a Népszabadságnak. Teljes cikk...
Nem terveznek béremelést a vállalatok
15 éve Kevesebbet ér a fizetésünk, mint öt éve, amely az inflációt alulmúló béremeléseknek köszönhető. Még mindig bizonytalanság övezi a jövő évi béremelési terveket és abban sincs változás, hogy a gáz- és olajiparban dolgozók keresnek a legjobban - derül ki a Hay Group 2010-es Jövedelemszint-felméréséből. Teljes cikk...
A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi szféra
15 éve Idén az első félévben a reálkereset - a fogyasztóiár-index 5,7 százalékos növekedése mellett - 3,7 százalékkal emelkedett, döntően a személyi jövedelemadó szabályok változásának köszönhetően - jelenti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...
Nőttek a nettó átlagbérek Romániában
15 éve Romániában az év harmadik hónapjában 6,9 százalékkal nőtt a nettó átlagbér februárhoz viszonyítva - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet. Teljes cikk...
Minden területen emelkedtek a cseh átlagbérek
15 éve Tavaly 907 koronával emelkedett az átlagos havi bér Csehországban, s 23.598 koronát (kb. 245 ezer forint) tett ki. Ez négy százalékkal több, mint 2008-as havi átlagbér. Az inflációval korrigálva a reálbér növekedése három százalékos volt - közölte a cseh statisztikai hivatal kedden. Teljes cikk...
Multiknak kedvez a "szakmai átlagbér" utáni járulékfizetés
16 éve Egyértelműen a hazai kis- és mikro-vállalkozások multikkal szembeni versenyhátrányát mélyítik az új adószabályozás átgondolatlan cikkelyei - vélekedett Zara László adótanácsadó, annak kapcsán, hogy például az egyéni és társas vállalkozások csak akkor vehetnek ki osztalékot, ha járulékot fizetnek az ágazati átlagbér után. Ám a "szakmai átlagbér" több területen torz, mert döntően a multinacionális cégek béralapja képezi a statisztikai bázist. Teljes cikk...
Nőttek az átlagbérek Csehországban
16 éve Csehországban az első negyedben 2,4 százalékkal 22 941 koronára (hozzávetőleg 245 00 forintra) nőtt a havi átlagbér az idei év első negyedében, reálértékben 0,3 százalék volt a növekedés. Teljes cikk...
KSH: csökkent a reálkereset
16 éve Az idei év első két hónapjában a reálkereset (a fogyasztóiár-index 3,1 százalékos növekedése mellett) 4,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Teljes cikk...
KSH: 6,9 százalékkal csökkent a reálkereset
16 éve A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek 2009 első hónapjában 5,2 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 4,0 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. A reálkereset (a fogyasztóiár-index 3,1 százalékos növekedése mellett) 6,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az alkalmazásban állók száma 2009 januárjában átlagosan 2 millió 687 ezer volt. Teljes cikk...
Több mint 40 ezer forintos jutalmat kaptak a revizorok
16 éve A havi nettó átlagjövedelem a 13. havi fizetést és a jutalmat is beleértve 162 091 forint volt tavaly az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál (APEH), ebből a havi nettó átlagjutalom 44.465 forintot tett ki - hozta nyilvánosságra a hivatal. Teljes cikk...
Lengyelország: hatalmas visszaesés és 9,1 százalékos munkanélküliség
16 éve A munkanélküliség novemberben 9,1 százalékra emelkedett az októberi 8,8 százalékról, közölték a lengyel statisztikai hivatalban kedden. A rossz hírek gyengítik a zlotyit, de elemzők biztosra veszik, hogy ez sem akadályozhatja a központi bank további gazdaságmentő akcióját, vagyis a kamatcsökkentést. Teljes cikk...
Járulékon spórolnak a román cégek
17 éve Bár a román kormány a minimálbér emeléséről döntött, az még mindig elmarad a többi európai országban érvényben lévőtől, az átlagbérek viszont a termelékenységnél gyorsabban nőnek. Ugyanakkor a romániai alkalmazottak irreálisan magas hányada vallott be minimálbéres jövedelmet - ez a kép kerekedik ki a legújabb statisztikai adatokból és híradásokból. Teljes cikk...
70 ezer forint lesz a szlovák minimálbér
17 éve Tíz százalékkal kívánja megemelni a szlovák kormány a minimálbért, áll a Világgazdaságban. Teljes cikk...
Csúcsot döntött a szlovák átlagbér
17 éve Az idei első félévben 20 950 koronára (165 ezer forintra) rúgott a szlovák átlagbér - idézi a helyi statisztikai hivatalt a Világgazdaság. Teljes cikk...
Lemaradt a reálbérünk a visegrádi országokhoz képest
17 éve Vásárlóerő-paritáson számolva 2006-ban mintegy 20 ezer dollárra rúgott az éves átlagbér Magyarországon, ami meghaladta a többi visegrádi országban mért szintet - állítja az OECD. Azóta azonban folyamatosan csökkent a különbség, akár a cseh, akár a lengyel vagy a szlovák adatokat nézzük - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Csökkent a lengyel munkanélküliség
17 éve Lengyelországban áprilisban 10,5 százalékra csökkent a munkanélküliség a márciusi 11,1 százalékról, közölték a lengyel statisztikai hivatalban szerdán, a hazai szabvány szerint számolva. Az országban 1,61 millió embernek nem volt állása, 96 500-zal kevesebbnek, mint márciusban. Tavaly áprilisban 13,7 százalékos munkanélküliséget mértek. Teljes cikk...
Nőtt az átlagbér Ukrajnában
17 éve Márciusban 4,2 százalékkal nőtt a februárihoz képest az átlagbérszint Ukrajnában. Teljes cikk...
Megháromszorozódtak a román átlagbérek
17 éve Több mint háromszorosára nőtt az utóbbi tíz évben a román nettó átlagbér, a következő 5 esztendőben azonban csupán másfélszeres lesz a várható növekedés mértéke - idézi a román statisztikai hivatal jelentését a Világgazdaság. Teljes cikk...
Az egekig emelik a béreket az építőiparban
17 éve A tavalyi évben közel tíz százalékkal csökkent a foglalkoztatottak létszáma az építőiparban, s az idei év sem sok jót ígér: komoly szakmunkáshiány tapasztalható ugyanis, ezért nem meglepő, hogy a cégek az egekig emelik a béreket. Tavaly például 15,6 százalékkal emelkedtek az építőipari átlagkeresetek. Teljes cikk...
Szlovákia: a távközlés fizet a legjobban
17 éve Tavaly Szlovákiában a távközlésben regisztrálták a legmagasabb havi átlagbéreket. A statisztikai hivatal összesítése szerint ez 48 927 korona (386 800 forint) volt, miközben a leggyengébben a szálloda- és vendéglátóipar fizetett, amely csak havi 10 646 koronás (84 239 forint) átlagbért biztosított az alkalmazottaknak. Teljes cikk...
Átszámítva nyolcvanezer forintra nőtt a román átlagbér
17 éve Átlépte az 1100 lejes álomhatárt a havi nettó román átlagbér tavaly novemberben - közli a bukaresti Országos Statisztikai Hivatal (BNS) jelentését a Világgazdaság. Teljes cikk...
Éves szinten negyedével nőtt a román átlagbér
17 éve Éves szinten 25,1 százalékkal, havi szinten pedig 4,2 százalékkal nőttek a román bérek októberben, így több mint ezer lejre (70 ezer forintra) nőtt a nettó átlagbér - tolmácsolja a román statisztikai hivatal közleményét a Világgazdaság. Teljes cikk...
80 ezer forinttal több a fővárosi átlagbér a somogyinál
18 éve Az országos és a régiós átlagtól is elmaradnak a somogyi fizetések, a fővárosi átlagbérek pedig 80 ezer forinttal magasabbak mint a megyében. Mindez a feldolgozott adóbevallásokból derül ki - írja a Somogyi Hírlap. Teljes cikk...
3,9 százalékkal nőttek a cseh átlagbérek tavaly
18 éve Csehországban tavaly a havi átlagkereset 20 211 koronára emelkedett, ami 6,5 százalékkal több, mint 2005-ben. Az infláció kivonása után az átlagos reálbérek emelkedése 3,9 százalékos volt - közölte szerdán a cseh statisztikai hivatal. Teljes cikk...