166 cikk a(z) bérszámfejtés címkével - 2. oldal

Mindent a bérszámfejtésről: mint karmesternek a kotta

3 éve Interjú Kökényesiné Pintér Ilonával, a SALDO Zrt. üzletág igazgatójával. Teljes cikk...


mint karmesternek a kotta

2 éve Interjú Kökényesiné Pintér Ilonával, a SALDO Zrt. üzletág igazgatójával Teljes cikk...


Honnan tudhatjuk, hogy érdemes kiszervezni a bérszámfejtést? - outsourcing checklist

3 éve A vállalati folyamatok reformjának korát éljük, ahol sok esetben a technológia és a humán erőforrás hibrid modelljei a tervezés után a megvalósítás szakaszába értek. Az újraszervezések által pedig előtérbe kerülnek olyan területek is, melyek már korábban is „megértek” a változásra, és a gyakorlati szempontok figyelembe vétele után beléptek az újratervezés fázisába. Teljes cikk...


Megjelent minimálbér-rendelet, íme az adható legkisebb hivatalos összegek!

3 éve A 2021. január 28-i Magyar Közlönyben megjelent a rendelet a minimálbér és a garantált bérminimum összegéről. A jogszabályból kiderül az is, mennyi februártól a napi- és órabérek minimális összege. Teljes cikk...


Érdemes már az első bérszámfejtés előtt nyilatkozni az adókedvezményekről

3 éve Egyre többen veszik igénybe már év elejétől a nekik járó adókedvezményeket - mondta el Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára. Teljes cikk...


A bér számításánál figyelembe kell-e venni a nyelvpótlékot?

3 éve A versenyszférában vagyok havibéres alkalmazott. A fizetésem alapbérből és nyelvvizsga pótlékból áll. Jelenleg heti 4 napos munkarendben dolgozunk. Kérdésem, hogy a távolléti díj és az állásidőre fizetett bér számításánál figyelembe kell-e venni a nyelvpótlékot. Jelenleg mindkét esetben csak az alapbérrel számolnak. Teljes cikk...


Bérszámfejtés Budapest városában és azon túl!

6 éve Alapvető trendnek tekinthető a világban, hogy a megfoghatatlan, sokszor elképzelhetetlennek tűnő felhőben történik az adattárolás, a szálak ott futnak össze, főként ami a háttérszolgáltatásokat illeti. Teljes cikk...


Bérszámfejtő-szoftver mustra

3 éve Bérszámfejtő szoftvert bevezetni nem egy kéthetes projekt, rengeteg egyeztetés, próbaüzem előzi meg az éles indulást. A kellő körültekintést a költségek is indokolják, amelyek néhány százezertől több millióra is rúghatnak, de az adatbiztonság is fontos szempont, és az, hogy abban mekkora rizikót vagyunk hajlandók vállalni. Teljes cikk...


Miért érdemes kiszervezni a bérszámfejtést? - interjú Sáfár Katalinnal

3 éve Míg a házon belüli bérszámfejtés költségei egyre inkább nőnek a gyors ütemben változó emberi és technológiai erőforrás igényeknek köszönhetően, addig egyre több cég ismeri fel a kiszervezés költségcsökkentésen túli előnyeit is. Melyek is ezek? Mi az a real time bérelemzés? Sáfár Katalin, a Soft Consulting Hungary Zrt. vezérigazgató-helyettese válaszol. Teljes cikk...


Tovább bővül a magyar tulajdonú Pannon-Work cégcsoport

3 éve A Magyarországon és Ausztriában tevékenykedő Pannon-Work Zrt. 2020. augusztus 27-én megvásárolta a székesfehérvári HR-Face Kft-.t, mely több mint 15.000 dolgozó számára végez bérszámfejtést, ezáltal a cégcsoport összességében több mint 22.000 munkavállaló bérszámfejtését végzi outsourcing tevékenyég keretein belül. Teljes cikk...


Mekkora összeg tiltható le a munkabérből?

3 éve A BPiON blogposztja a munkabérből történő letiltások helyes kezelésére, azon belül is egy olyan esetre hívja fel a figyelmet, ami sem a munkáltatók, sem a munkavállalók között nem köztudott. Teljes cikk...


Előretörtek az önkiszolgáló rendszerek - ezt hozta a covid a HR informatikában

3 éve Szintet lépett a digitalizáció, nagyobb lett az igény a bérszámfejtők és könyvelők helyettesítésére. Ezt tapasztalták az általunk megkérdezett HR informatikai cégek, amelyek bevallásuk szerint nem zártak rossz első félévet. A legtöbb megbízást az irodától távoli munkavégzés gördülékennyé és kényelmesebbé tételére, adatbiztonsági és jogszabályváltozási kérdésekre kapták. Teljes cikk...


Közalkalmazott munkavállaló jubileumi jutalmát a nettó, vagy a bruttó fizetés alapján kell-e kiszámítani?

4 éve Közalkalmazott könyvtáros munkavállaló jubileumi jutalmát a nettó, vagy a bruttó fizetés alapján kell-e kiszámítani? A Kjt. szerint (2a) "Miniszteri rendeletben meghatározott esetekben a (2) bekezdés alapján a jubileumi jutalom alapjául szolgáló illetmény összegébe a 75.§ szerinti, ágazati, szakmai sajátosságokra figyelmével fizetendő pótlékokat is be kell számítani." Teljes cikk...


Miért kevesebb a szabadságom, mint ami járna?

4 éve 2020.06.22. óta dolgozok egy cégnél napi 6 órában. 52 éves vagyok és D kategóriás rokkant, ezért az éves szabadságom 20 + 10 + 5 nap, azaz 35 nap. Szerintem arányosítva az év végéig 35/365 x 193 nap, azaz 18,5, kerekítve 19 nap szabadság lenne, mégis az első tegnap megkapott bérpapíromon 17 nap szerepel. Szeretném megtudni miért? Teljes cikk...


Ingyenes számlázóprogram és mobilapp a NAV-tól

4 éve A Nemzeti Adó- és Vámhivatal(NAV) ingyenes számlázóprogrammal és mobilapplikációval segíti a vállalkozásokat - közölte az adóhatóság. Teljes cikk...


Jól számítják-e a műszakpótlékot?

4 éve Megszakítás nélküli munkarendben dolgozunk 6-18 és 18-6 beosztással havi fele-fele arányban 14-15 napot. Műszakpótlékot 18-6 közötti időre 30 %-ot kapunk. A gond ott kezdődik, hogy a 30 % műszakpótlékot nem a ledolgozott munkanapok arányában számolják. Helyes-e így számolni a törvényileg előírt 1/3 változást a munkaidőben? Teljes cikk...


Fontos határidő közeleg, ne feledje az adóbevallását!

4 éve Már csak két nap van hátra a személyi jövedelemadó (szja) bevallásának határidejéig; május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg az adóhivatal honlapjáról elérhető webes felületen - közölte a NAV. Teljes cikk...


Milyen bérkifizetési szabályok vonatkoznak a szombati munkavégzésre?

4 éve Szombati munkavégzés esetén tényleg +50% bér és 1 extra szabadnap jár-e a dolgozóknak? Ismerősöm munkahelyén szombaton is kell dolgozniuk, külön jelenléti íven vezetik. Időnként a munkaadó kötelezi a dolgozókat, hogy közös megegyezéssel mondjanak fel, menjenek el munkanélkülire, majd 2 hét múlva újra felveszi őket. Teljes cikk...


Miért vontak le pénzt megbízási szerződés után, ha nyugdíjasként dolgozom?

4 éve 2020.01.20-02.29. között megbízási szerződéssel vállaltam munkát napi 4 órában, 1500,- Ft-os órabérrel. Tudomásom szerint a nyugdíjasoknál csak az szja-t kellene levonni számfejtésnél. Összesen 180.000,- Ft bruttóból én bankszámlára csak 128.159 Ft-ot kaptam. Jeleztem a számfejtőnek, aki ezt válaszolta. 2020. július 1-től bármilyen jogviszonyban áll a saját jogú nyugdíjas, nem biztosított, ezért nem kell járulékot fizetnie. A megbízási jogviszony az nem munkaviszony, hanem polgári jogviszony. Teljes cikk...


Kiléptetés, beléptetés tabletről

4 éve Új webes felülettel bővült a VT-Soft által fejlesztett Abacus bérszoftvercsomag, amely 2020. január 1-jétől érhető majd el a felhasználók számára. A webes modul különlegessége, hogy tableten és akár okostelefonon is használható lesz, amely egyedülálló fejlesztéssé teszi a mai hazai bérszoftverpiacon. Teljes cikk...


/cimkek/berszamfejtes.html