296 cikk a(z) bevándorlás címkével - 1. oldal
Nőtt az EU népessége a bevándorlás miatt - Magyarország kivétel
3 hónapja A koronavírus-járvány hatása miatt 2020-ban és 2021-ben bekövetkezett csökkenés után az Európai Unió népessége tavaly már a második egymást követő évben nőtt, ami a bevándorlásnak, valamint az Ukrajnából elmenekültek jelentős számának tudható be - derült ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat jelentéséből. Teljes cikk...
Tippek HR-eseknek: mikor forduljunk bevándorlási ügyvédhez?
7 hónapja A nemzetközi munkaerőpiac folyamatosan változik és a vállalatok gyakran állnak szemben azzal a kihívással, hogy a világ minden tájáról érkeznek hozzájuk a tehetséges munkavállalók. A HR szakemberek számára elengedhetetlen, hogy tisztában legyenek azzal, mikor és miért van szükség bevándorlási ügyvéd bevonására. Ez a cikk néhány olyan konkrét helyzetet mutat be, amikor a HR-eseknek érdemes szakértői segítséget igénybe venniük. Teljes cikk...
Németország kinyitotta álláspiacát a szakképzettek előtt
6 hónapja Tavaly novemberben lépett hatályba - egyes rendelkezései idén fognak - az új német szakképzett bevándorlásról szóló törvény, amely jelentősen könnyíti harmadik országból - kicsit leegyszerűsítve az EU-n kívülről - a munkaerő behozatalát. Kihatása lehet a többi európai ország - így Magyarország - vendégmunkás-toborzására, ezért érdemes áttekinteni, hogyan vonzza Európa vezető gazdasága a szakképzett munkavállalókat. Teljes cikk...
Tízezrek tüntettek: a franciák nem szigorítanának a bevándorlási törvényen?
9 hónapja A bevándorlást szigorító új francia szabályozás ellenzőinek felhívására tízezrek tüntettek vasárnap 160 francia városban, arra kérve Emmanuel Macron államfőt, hogy ne írja alá a szervezők szerint a szélsőjobboldal ideológiai győzelmét jelentő új törvényt. Teljes cikk...
Von der Leyen: legális alternatíva kell a bevándorlóknak mert nincs munkaerő
11 hónapja Több legális alternatívát kell kínálni azoknak az embereknek, akik külföldön akarnak szerencsét próbálni, ez mindannyiunk közös érdeke, mivel Európában a szakképzett munkaerő hiánya rekordot döntött – jelentette ki Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke kedden Brüsszelben. Teljes cikk...
Mi Hazánk: saját sikerünk a vendégmunkástörvény visszavonása
13 hónapja Pártja tiltakozásának sikereként és támogatottságuk növekedésének eredményeként értékelte Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón, hogy "meghátrált a Fidesz a vendégmunkások importjában". Teljes cikk...
A román kormány nem tudja, hány behozott külföldi vendégmunkás távozott az országból
1 éve A határrendőrség szerint augusztus végéig 78 ezer nem európai uniós állampolgár lépett be Románia területére. Teljes cikk...
A legpallérozottabb elmékre hajt Németország
1 éve Az állampolgárság megszerzésének könnyítéséről és a kettős állampolgárság intézményének kiterjesztéséről szóló törvényjavaslatot fogadott el a német szövetségi kormány. Teljes cikk...
Zöld kártya lottó
5 éve A Zöld Kártya Lottó vagy más néven a Diversity Vízumlottó Program 1995-ben indult, és ennek keretében évente 55 000 bevándorlói vízumot sorsolnak ki, hogy színesítsék az Egyesült Államok bevándorlóinak összetételét. Trump elnök azonban állást foglalt még 2019-ben többek között a vízumlottó rendszer ellen, és a bevándorlásolitika átalakítását ígérte. Teljes cikk...
Egyre többen jönnek munkavállalási szándékkal Magyarországra
6 éve A magyar munkaerőhiány egyik leggyorsabb ellenszere a külföldi munkavállalók alkalmazása, és érkeznek is egyre nagyobb számban az országba a külföldi dolgozók - írja az mfor.hu. Teljes cikk...
Korlátoznák a britek az EU-s bevándorlást
6 éve A brit belügyminiszter szerint Nagy-Britannia a személyek szabad mozgását szabályozó EU-előírások módosítását akarja. Teljes cikk...
Elkészült az EU-n kívülről származó képzett munkavállalók németországi bevándorlását szabályozó törvény tervezete
6 éve Németországban első alkalommal vezetnek be törvényt az úgynevezett harmadik országokból - az EU-n kívülről - származó munkavállalók bevándorlásáról. A főszabály szerint bárki bevándorolhat, ha van munkaszerződése és elismert képzettsége - írja az MTI. Teljes cikk...
Rabszolgaként dolgoztattak embereket egy odesszai farmon
6 éve 13 embert vettek őrizetbe, fegyvereket is lefoglaltak a hatóságok. A bűnözők a legkiszolgáltatottabb emberekre utaztak Ukrajna-szerte, vonaton szólították le áldozataikat. Az eset egyáltalán nem ritka. Teljes cikk...
Megháromszorozódott két év alatt a külföldi munkavállalók száma itthon
6 éve Csak az idei első négy hónapban14 ezer vendégmunkás érkezett Magyarországra, enyhítendő a munkaerőhiányt. Érkeznek Indiából, Szerbiából, de még Costa Ricából is. A hivatalos kormányzati kommunikáció miatt azonban a cégek nem verik nagy dobra, hogy vendégmunkásokkal enyhítik a munkaerőhiányt. Teljes cikk...
EU-n kívülről érkezett, de diplomás is letelepedhet Németországban
6 éve Megegyeztek a német kormánypártok kedden az Európai Unión kívülről származó szakképzett munkavállalók bevándorlását szabályozó törvény alapelveiről. Teljes cikk...
Nem lesz különbség a munkavállalók között a Brexit után
6 éve A brit EU-tagság megszűnése után már nem lenne különösebb ok arra, hogy a brit kormány eltérő letelepedési és foglalkoztatási szabályokat alkalmazzon az Európai Unióból és az unión kívülről érkező munkavállalók esetében - áll a brit belügyminisztérium mellett működő, de hivatalosan független testületként tevékenykedő bevándorlási tanácsadó szervezet jelentésében. Teljes cikk...
Szigorú bevándorlási törvényt sürget a német munkaügyi hivatal
6 éve Detlef Scheele, a német szövetségi munkaügyi ügynökség (BA) vezetője szerint szigorú törvényt kell alkotni Németországban az Európai Unión kívülről érkező munkavállalók bevándorlásáról, hogy csak a képzett munkaerő áramoljék be az országba. Szerinte a szabályozásnak tartalmaznia kell azt, hogy csak olyan emberek jöhetnek, akik tanultak külföldön németül, és tudásukat nyelvvizsgával bizonyítják, és a képzettségüket tanúsító okleveleiket is a Németországba költözés előtt kell honosítaniuk. - írja az MTI. Teljes cikk...
Az IMF szerint bevándorlással ellensúlyozható az aktív lakosság csökkenése
6 éve A fejlett országoknak bevándorló munkaerőhöz kellene folyamodniuk annak érdekében, hogy ellensúlyozzák aktív életkorú lakosságuk elkerülhetetlen csökkenését és a gazdaságnak a népesség elöregedéséből adódó lassulását - írja az MTI. Teljes cikk...
301/2007. (XI. 9.) Korm. rendelet a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény végrehajtásáról- VIII. fejezet
7 éve A MENEDÉKESKÉNTI ELISMERÉSRE IRÁNYULÓ ELJÁRÁS Teljes cikk...
301/2007. (XI. 9.) Korm. rendelet a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény végrehajtásáról- VII. fejezet
7 éve A MENEKÜLTKÉNTI VAGY OLTALMAZOTTKÉNTI ELISMERÉSRE IRÁNYULÓ ELJÁRÁS Teljes cikk...
/cimkek/bevandorlas.html